A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Kralovánszky Alán: Újabb adatok Veszprém és Székesfehérvár településtörténetéhez

terület tartozik, amely minden oldala kerítésfallal van körülvéve, és a belső tér, udvar közepén legalább két építési periódusban épített épület áll. Ezen déli épületből és kerítésfalból álló egységhez csatlakozik nyugat felé a belső és külső várat elválasztó kapu, valamint annak védműrendszere (kerítés, ill. várfal, kaputornyok, folyosó és rondella). Ennek a palotaegyüttesnek magját szokás az Árpád-kori királyi, ill. királynéi palotának tekinteni, azzal az indokkal többek között, hogy az 1757—1758-as püspöki protokollum szerint ,,. . . a püspöki palotának, amelyet ezelőtt királyi rezidenciának neveztek . . .", ill. „. . . a kapun belül, amint szokás nevezni, a királyné konyhája is egyben fennállott". (Veszprémi püspöki Levéltár, Protocollum Episcopate. 1757—58. Idézi: GUTHEIL 67—68). Major Jenő lektori véleményében is ennek az adatnak a figyelembevételét hangsúlyozta: „bármennyire is késői a királyné konyhájára emlékező adat, mivel a tanúvallomás a királyi rezidenciát is megemlítette . . . nem lehet értéktelennek tekinteni . . .". A fentiekkel szemben azonban úgy vélem, hogy az ellenindok mégsem állja meg a helyét. Ismert ugyanis, hogy 1566 és 1719 között Veszprém várát a török elleni harc egységes stratégiája és a pénzügyi fedezet, majd a Rákóczi-féle szabadságharc miatt a király átvette és birtokolta a veszprémi püspöktől: LUKCSICS Pál—

PFEIFFER János: A veszprémi püspöki vár a katolikus restauráció korában. (Veszprém, 1933) 38. Ennek alapján úgy gondolom, hogy reálisabb az 1757/58-as birtokperes tanúvallomás adatának feloldása, ha a 39 évvel korábban lezáródott és 143 évig tartó „királyi" időszakra vonatkoztattatjuk, mint a 445 évvel korábban lezáródott, 1313 előtti időszakra! Major Jenő azon feltételezését, amely szerint a legkorábbi fejedelmi, ill. királyi szálláshely esetleg nem a várban, hanem a veszprémvölgyi görög apácakolostor területén kereshető (szíves szóbeli közlése), feltétlenül megfontolandónak és kutatandónak tartom. E kérdésről Major Jenővel közös tanulmányban kívánunk foglalkozni. 67. Az 1980—1982. évi ásatás, ill. falkutatás eredményéről; KRALOVANSZKY Alán: Újabb adatok a veszprémi Gizella-kápolna közép- és újkori építéstörténetéhez. Építéstudomány, XV. (1983) 273— 281. 68. GYÜRKY op. cit.; GERVERS-MOLNAR Vera: A középkori Magyarország rotundái. Művészettörténeti Füzetek, 4. (1972). 69. GYÖRFFY 102. 70. GYÜRKY ibidem. 71. Erre elsősorban nyugat- és délkelet-európai példák alapján gondolhatunk: Aachen, Przemysl, Krakkó stb. 72. 1307: „castrum Omnium Sanctorum": Zala megyei Oklevéltár, I. 127—128. 1352-ben már nem mint „külső" vár, hanem mint társaskáptalan tűnik fel: „prepositura ecclesie omnium sanctorum in castro Vesprimiensis": FRAKNÓI—

LUKCSICS op. cit. II. 152. E prépostság helye a Tolbuhin u. 17—21. telkeken keresendő, ahol minden valószínűség szerint a XVII. századi vári református templom is állhatott. A Tolbuhin u. 17. kapualjában lévő néhány, melléklet nélküli csontváz, állaguk miatt, inkább középkorinak tűnik; KRALOVANSZKY RégFüz 35. (1982) 137. (Itt jegyezzük meg, hogy a köznyelvben használatos „nagyprépostság" e „kis" prépostságtól való megkülönböztetést jelzi, hiszen mindkét prépostság székhelye a veszprémi várban volt.) 73. GUTHEIL 121—123. 74. Eltérően a MRT 2. 51/7. sz. lelőhelynél írottaktól, a templom feltételezett helyét az 51/31. sz. lelőhelyre véljük meghatározni, mivel innen korai Árpád-kori temetkezés ismert: ERY К.—PALAGYI S. RégFüz 29. (1976) 70—71. A Szent Margit- és a Szent Miklós-templomok is domb peremén állottak, nem pedig domboldalon, ahogy a MRT 2. 233. oldalán látható térképen jelölték, és ahonnan temetkezés sem ismert, a terepviszony is alkalmatlan egy plébániatemplom megépítésére, egy temető kialakítására. 75. A XI. századra határozta meg e templom építését a feltáró Rhé Gy.: RHÉ Gyula: Üj Árpád-kori templommaradványok Veszprémben. A Veszprém vármegyei Múzeum évi Jelentése (1930) 1—14. A hitelesítő feltárás eredményeiről: ERY К.—KRALOVANSZKY A. RégFüz, 32. (1979) 101—103. 76. Lásd 48. jegyz. 77. MRT 2. 51/49, 51, 52d lelőhelyek. V.o.: HECKENAST Gusztáv—

NOV AKI Gyula—VASTAG Géza—ZOLTAY Endre. A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. (Budapest, 1968) 171. 78. A templom építéstörténetéről a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 1979. évi ülésszakán számoltam be részletesen. 79. „. . . Bezprenensis mercati tributum." ERDÉLYI László: A pannonhalmi Szent Benedek rend története. X. 14,330. Hasonló véleménnyel GUTHEIL 187, ill. Major Jenő szíves szóbeli közlése. Az esztergomi és az óbudai párhuzamok: MRT 5. (1979) 136. ill. GYÖRFFY Budapest története op. cit. 268. KUBINYI A. ibidem IL (1973) 14. 80. MRT 2. 51/3a—b. ill. ÉRI I. RégFüz 20. (1967) 107. 81. GUTHEIL 182—190. 82. MRT. 2. 51/4a. A XIII. szd.-i szentélyfal előkerüléséről: DAX M. RégFüz 20. (1967) 107. 83. Lásd 55. jegyz. 84. MRT 2. 51/5 85. Nem lehetetlen, hogy a káptalani levéltárban maradt fenn napjainkig a legtöbb veszprémi vonatkozású oklevél, és így óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy e gyűjteményben csak azok az oklevelek maradtak fenn, amelyek a káptalan számára voltak birtok jogilag kedvezők. Biztos, hogy püspöki és királynéi tulajdonú volt a Szent Katalin-kolostor és környéke, mivel a kolostort 1240-ben Bertalan, veszprémi püspök alapította (FRAKNOl—LUKCSICS op. cit. I. 139), és ugyanott a királyné 1275ben földet, malmot és az e szegen fekvő jutási utcát adományozta a kolostornak (VKML Veszprémoppidum 68, idézi GUTHEIL 307). Minden további szeg tulajdonjoga 1313 előtt kérdéses, vitatható. 86. Lásd 26. jegyz. 87. Ha feltételezésünk igaz, akkor a Miklós-szegi kovácsok, az Iván-szegi bőrművesek, valamint a várhegytől 3 km-re fekvő Csatár (= pajzskészitö) lakói azonos szolgáltatási-települési rendszert és etikai sokszínűséget engednek feltételezni, mint amilyen Esztergomban volt, HECKENAST 97, GYÖRFFY: Az Árpád-kori op. cit. 287. 108. jegyz., GYÖRFFY 97. 88. ÉRI op. cit. 14. Érdekes megfigyelést közöl BÁCSKAI Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Értekezések a Történeti Tudományok Köréből 37. (1965) 50. oldalán, amely szerint egy dunántúli mezővárosban átlagosan 120 főre jut egy mészáros. Veszprémben 8 mészárszék működött 1489ben: GUTHEIL 336. Ha a várban nincsen mészárszék, és ez nem is valószínű, akkor ez azt jelenti, hogy a várban 600—1100 fő élt volna a XV. szd. végén. Ez túl soknak tűnik. Tehát vagy túl van becsülve a váron kívül lakók lélekszáma, vagy több 203