A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Erdélyi István Nomád népek – letelepült népek kapcsolatának és viszonyának problémája a Kárpát-medencében és Kelet-Európában

ERDÉLYI ISTVÁN NOMÁD NÉPEK — LETELEPÜLT NÉPEK KAPCSOLATÁNAK ÉS VISZONYÁNAK PROBLÉMÁJA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN ÉS KELET-EURÓPÁBAN Most nem lehet célunk, hogy a lovasnomád életforma kialakulásának helyéről és idejéről bővebben beszéljünk. Erről a kérdésről régebben részletesebben írtunk már,

1 elegendőnek tartjuk arra csupán utalni. Megjegyezzük azt is, hogy újabban egész monográfia jelent meg erről a tárgykörről.

2 Ügy érezzük, hogy jelen esetben mindez felment az alól, hogy a fent jelzett kérdésnél időzzünk. A továbbiakban — bevezetésként — csupán egy-két fontosabbnak látszó momentumot szeretnénk mégis kiemelni és aláhúzni. A lovasnomád életforma kialakulása nem Kelet-Európában történt, hanem Ázsiában és kezdetei, a letelepült földművelő-állattenyésztő életmódéhoz mérten, igen rövid történeti távolságban rejlenek. Ugyanis mindössze a bronzkor végén megkezdődött történeti folyamatról van szó, amikor ez az életforma — a letelepült állattenyésztő életformából differenciálódva — kialakult, majd elterjedt a steppéken. Ezzel lehetővé vált addig nem hasznosított, nagy kiterjedésű térségek gazdasági hasznosítása, betelepítése. A nomadizmus fő területe az a térség, amely a Kárpátok vonulatától egészen a távol-keleti Kingán hegységig terjed. A Kárpát-medencében lévő — vagy inkább volt — steppefoltok, erős-steppe (ligetes-steppe) jellegű flórával rendelkező részek tették lehetővé azt, hogy nyugaton egészen a Bécsi-medencéig keleti eredetű, nomád, vagy félnomád életformában élt népek lakóhelyévé válhasson. Ezek sorozatos betelepülése, beáramlása, itteni léte, majd beolvadása a mindig változó „őslakosságba" — amely folyamat nem mindig azonos előjellel és eredménnyel zárult — húzza alá témánk fontosságát, történeti megvilágításának szükségességét. Mindenekelőtt le kell szögeznünk azt, hogy a vándorlás, az áttelepülés a nomád népektől és életformától eltekintve is, tehát már ennek az életformának a létrejötte előtt, a homo sapiens létezési formájának egyik jellemző vonása volt. A migrációk, annak specifikus formái (pl. a lassú átvándorlás, az ,,infiltráció", a tömeges, gyors áttelepülés stb.) igen komoly antropológiai, kulturális, gazdasági következményekkel jártak és a legtöbb esetben etnikai változásokhoz vezettek. A lovasnomád életforma kialakulásával egyrészt a migráció egyik új formája alakult ki, másrészt pedig újabb hatalmas földrajzi területek nyíltak meg az emberi megélhetés számára. A lovasnomád, vagy félnomád népek szerepét és jelentőségét nem ítélhetjük meg helyesen a történelmi folyamatban, ha csupán azok, vagy ha csak a letelepült, velük szomszédos (falu és városlakó) népek szemszögéből nézzük. Már a harmincas években felmerült a szakirodalomban az az igen helyes és alapvetően fontos gondolat, hogy a nomád népek gazdasági életét és történelmét nem szabad a velük szomszédos — vagy sok esetben velük együtt élt népekétől függetlenül tanulmányozni.

3 Ezt az elvet továbbra is szem előtt kell tartanunk kutatásainkban, különben helytelen következtetésekre juthatunk. A két életformát és azok konkrétan adott történeti megtestesítőit együttes elemzés révén lehet igazán megérteni és csak így lehet megmagyarázni a velük kapcsolatos történelmi folyamatokat. A Kárpát-medence és annak délkeleti-keleti peremvidékei és az abból az irányból vele szomszédos területek, úgy tűnik, hogy az ókortól kezdve még intenzívebben kerültek bele a népek vándorlásának útjába, gyorsabb vándorlások színhelyei lettek. Amellett, hogy ezek az említett területek Róma hódító tevékenysége következtében újabb és újabb etnikai elemekkel színeződtek (itt gondolok pl. a dunai provinciákba telepített /oederaíikra), a határvidékeken is újabb és újabb népekkel kerültek kontaktusba. Nem változott sokban a kép Róma hatalmának bukásával sem, például a gepidák, longobárdok betelepülése, ha úgy tetszik csupán újabb sort nyitott meg a bevándorló népek sodrában. És ezeknek a népeknek a nagyobbik része nem volt lovasnomád, sem pedig félnomád. Mindezek a tények alaposan megnehezítik annak a viszonynak a vizsgálatát, amely ebben a térségben letelepült népek és lovasnomád népek kontaktusára irányul. Vándorlásuk, áttelepül és ük idején a lovasnomád és félnomád népek új és újabb kapcsolatokra lépnek a letelepült népekkel, akikkel súrlódásokra és harcokra kerül sor addig, amíg a jövevények meg nem tudják hódítani azokat a területeket, amelyek sajátos életmódjuk szempontjából feltétlenül szükségesek. Itt nem csupán legelőterületekről és félnomádok esetében még szántóterületekről van szó, hanem meg kell szerezniük az adott terület gazdaságilag is kulcsfontosságú útjait, vízi átkelőhelyeit stb. A kimmérek és szkíták régészetileg nem bizonyítható betelepüléseit a Kárpát-medence síkságaira most nem vettük tekintetbe, jóllehet keletebbre komolyan átformálták Kelet-Európa 119