A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)

Laczkovits Emőke: Adalékok a falusi gyermekek életéhez Veszprém megyében 1868–1945

halt gyermek helyett mindig született másik. Az egy év alatt elhalt apróság édesanyja Szent Iván napig (jún. 26.) a gyermek halála után egyetlen esztendőben sem ehetett gyümölcsöt, mert az angyalok akkor nem kínálják meg a mennyben a gyermekét, mivel anyja a földön már megette. Hasonló tilalmat jegyzett fel Luby Margit is Szatmárban. 74 Az árvák A gyermekhalandóság mellett meg kell említeni azt az esetet is, amikor az anya vagy az apa halt meg és árvák maradtak utána. Az apa halála esetén az anya általában egyedül ne­velte fel gyermekeit. A legidősebb fiúnak a gazdaság­ban az apát kellett helyettesíteni. 12 esztendős koruk­tól kezdve szolgálni mentek a gyermekek, ha kisebb testvéreik voltak otthon, hogy így segítsék a támasz nélkül maradt családot. Az asszony özvegységre jutva soha nem maradt férje családjánál, hanem hazaköltö­zött szüleihez. Ha az anya halt meg — ami gyakoribb volt —, ak­kor az apa nem nősült újra sok esetben, hanem egye­dül, nagyobb leánya segítségével (ha volt!) nevelte fel a gyermekeit. Ilyenkor rendkívül sok munka hárult a legidősebb lányra. A szülésen és szoptatáson kívül minden dolgot ő végzett, ami édesanyja munkája volt. A házban, a ház körül és a mezőn ugyanúgy helyt kellett állnia, mint a kisebb testvérei nevelésében, ugyanúgy végezve mindezeket, mint a felnőtt asszo­nyok. Ha a nagyszülők egészségesek, jó munkabírá­súak voltak, akkor meghalt lányuk gyermekeit szíve­sen magukhoz vették, felnevelték. Előfordult az is, hogy a halott asszony lánygyermekeit lánytestvére vette magához, a fiúk pedig az apjuknál maradtak. 22. ábra. Cséplés Szentgálon 1920 körül. Bakonyi Múzeum Veszprém Abb. 22. Das Dreschen in Szentgál um 1920. Bakonyi Museum Veszprém 23. ábra. Kanászgyerek Szentgálról 1930. Êbner S. felv. Néprajzi Múzeum. F. 62753 Abb. 23. Der kleine Schweinehirt in Szentgál 1930. Auf­nahme von S. Ebner. Ethn. Museum F 62753 //. A gyermekek nevelése A gyermekeket azzal, hogy felnőtt korukig szüleik, nagyszüleik mellett, a családi közösségben voltak, el­sősorban az ő segítségükkel ismerték meg a paraszti élet törvényeit, a munkát, — tulajdonképpen állan­dóan nevelték. Bár a család mint munkaszervezet csak másodlagos feladatának tekintette az utódok felneve­lését. 75 Ez a nevelés kettős célú volt: a gyermek a paraszttársadalom törvényeit ismerő és tisztelő felnőt­té váljon, miközben a családi munkaszervezetben munkaerőként tanulja meg évenkénti ismétléssel a ter­melés módját. 76 E kettős célt szem előtt tartva neve­lődött bele a gyermek a paraszti élet nehézkes méltó­ságába, szép rendjébe. 77 A kicsi gyermek (a 4 esztendőn aluli) nevelése ab­ban nyilvánult meg, hogy igyekeztek távoltartani őt a felnőttek munkájától és amikor idejük engedte kedvé­ben jártak, szórakoztatták. Pl.: csengőt ráztak neki, zsebkendőt adtak a kezébe. Szívesen vették ölbe, a térdükön lovagoltatták: „Csett Pápára, esett, esett, esett" — mondókával. Sétálgattak vele a szobában, miközben a nyakukban ült és mondogatták: „Viszi, viszi, vásárra", vagy a hátukra véve: „Korpát vegye­nek, korpát vegyenek!" miközben megcsiklandozták a kicsit. Szentgálon a már lépegető gyermeket meg­fogta a nagyanyja, miközben leült a gyalogszékre, majd az apróság egyet jobbra, egyet balra lépett, nagyanyja pedig énekelt hozzá: „Dirib-darab szalon­na, egye meg a dallos. Háromféle kutyasz ... egye meg a táncos. Kicsi lábad nagyra hágod! (toppant a lábával). Görbe orrod sz ... ba vágod! Uccu bizony belevágod!" - mire bólintott a fejecskéjével. Máskor pedig a térden ringatva mondogatták: 257

Next

/
Oldalképek
Tartalom