A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)

Laczkovits Emőke: Adalékok a falusi gyermekek életéhez Veszprém megyében 1868–1945

21. ábra. Lakodalom Városló'dön 1937. Bakonyi Múzeum Veszprém Abb. 21. Hochzeit in Városlőd 1937. Bakonyi Museum Veszprém tötték az olvasztott ólmot. A vízben megszilárdult alak eredetije okozta a gyermek ijedelmét. A betegségek másik csoportja az esetek nagy részében halállal végződött. Ezek egy része is emésztőrendszeri megbetegedés vagy a felső légúti szervek betegsége volt, de a legnagyobb számban a veleszületett gyengeség, idegrendszeri görcsök és a táplálkozásból eredő gyermekaszály fordult elő és okozott halált az 5—7 éven aluliak között. Arányuk a falvakban évente jelentkező járványok fölé emelkedett. Bár utóbbiak közül a roncsoló toroklob (difteritis), a kanyaró és a vörheny nagy pusztítást okozott. Előfordult, hogy néhány nap leforgása alatt egy-egy család 2—4 gyermeket is eltemetetett. Igaz, hogy vizsgált korszakunkban minden évről nem rendelkezünk a halálokokat is feltüntető statisztikai kimutatással, mégis megdöbbentő a rendelkezésünkre álló néhány adat is. Pl. 1903—1913 között az 5—7 éven aluli gyermekhalandóságnak több mint 50%-át a kanyaró, vörheny, szamárhurut, difteritis és TBC mellett a táplálkozásból eredő gyermekaszály, az idegrendszeri görcsök, a tüdő- és mellhártyagyulladás valamint a bélhurut okozta. Egy-egy halállal végződő járvány, fertőző betegség száma az említett időhatáron belül nem emelkedett ötszáz fölé. A veleszületett gyengeség, a bélhurut, a görcsök és a légzőszervi megbetegedések halált okozó száma 2—3 ezer között volt. Az 1920-as években egyre többször szerepel az angolkór is. Dunántúli viszonylatban nézve az 1920-as évek második felére a súlyosabb gazdasági körülmények miatt ugrásszerűen megnőtt (10—30 ezer között!) a veleszületett gyengeség, a bélhurut és a légzőszervi megbetegedések okozta halálesetek száma. Az összes halálesetnek kb. 75%-át ezek tették ki. A legtöbb gyermek egy év alatt, ezen belül 1—30 nap között halt meg. Veszprém megyében a veleszületett gyengeség okozta halálozás a század eleji adatokhoz képest az 1920—1930-as években több mint kétszeresére nőtt: 2117-ről 5252-re.

72 Az elhalt gyermekeknek több mint a fele 1910-20 között nem részesült orvosi kezelésben.

73 A meghalt kisgyermeket is siratták — „mer' a madár is sajnálla a kicsinnyét" —, Kemenesszentpéteren Mária-énekeket énekelve virrasztották. Szentgálon a temetés napját megelőző este öt öregasszony ült le a felravatalozott kisgyermekhez és imádkozott. A ravatalt az első szobában állították fel, melléje szentelt vizet és szentelt búzát helyeztek, amellyel a halottat a megnéző rokonai és a szomszédok meghintették, három keresztet rajzolva föléje. A halott gyermekről azt hitték, hogy angyallá változik. Koszorúslánynak öltöztetve temették el a kislányokat, a fiúk mellé bokrétát tettek. Az anya menyasszonyi ruhájában nem temettek el gyermeket, mert ez szerencsétlenséget hozott volna az anyára. Azonban szemfedőnek gyakran használták fel az édesanya menyasszonyi fátylát, bár legtöbb helyen a keresztanya vette meg keresztgyermeke halotti ruháját, szemfödelét és bokrétáját — koszorúját. A temetőbe vagy a keresztszülő vagy egy lány és egy legény vitte ki. A kis halottat, a neki kijáró végtisztességgel (sirató és tor nélkül) temették el. A kereszteletlenül elhalt katolikus család gyermekét többnyire ősei vagy rokonai sírjába temették, általában pap nélkül. A protestánsok mint keresztény magzatot pappal temették el. Előfordult nemegyszer, hogy a nyomorúságos életkörülmények és a bőséges gyermekáldás miatt megkönnyebbültek a szülők egy-egy gyermek elvesztésekor: „ ... mit sirsz — mondta idesanyám. Vattok elegen: Még meghalhat e' pár, maradtok elegen! - A gyermeket a gyerek sajnálta igazán." Olyan családban, ahol már rátértek az egykére, esetleg két gyermek volt a családban, ott tragédia volt a gyermek elvesztése és azon igyekeztek, hogy mielőbb szülessen másik helyette. Az ilyen helyen a gyermek legkisebb betegsége esetén is orvoshoz fordultak. Ha csecsemő halt meg, azt mondták, hogy „hamar lesz itt a gyerek, mer' a pici itt hattá a lábát." Általánosnak mondható a vizsgált korszakban, hogy a meg256