Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)

Dr. TÓTH LÁSZLÓ: A Bakony hegység holyva (Col.: Staphylinidae) faunájának alapvetése, I.

• ezekről a továbbiakban rövid megjegyzés formájában még megemlékezem. Tehát 85 olyan faj marad, amelynek bakonyi előfordulása minden lehetséges szempontot figyelembe véve tisztázottnak tekinthető. Az előfordulást tekintve ma még kérdéses 13 fajt illetően a következőket állapítottam meg: Csak az irodalomban közölt adatok formájában ismertek, de bakonyi előfordulásuk csaknem biztosnak tekinthető, így mindössze a bizonyító példány gyűjtését tartom kívánatosnak a következő fajoknál: Micropeplus fulvus ER., Megarthrus depressus PAYK., M. sinuatocollis LAC, Phyllodrepa pygmaea GYLL., Lathrimaeum melanocephalum ILL., Olophrum assimile PAYK., Planeustomus palpalis ER., Trogophloeus büineatus STEPH., Bledius bicornis GERM., B. tricomis HERBST., Â atricapillus GERM. Mind a Kárpát-medencéből, mind a Bakony hegységből csak az irodalomból ismertek és előfordulásuk lehetősége is kérdéses a Micropeplus staphylinoides MARSH, és a Platystethus nodifrons SAHLBG. fajoknak. Tekintetbe véve a felmerült problémákat, indokoltnak látom a következő fajok kissé részletesebb ismertetését: Micropeplus staphylinoides MARSH AM 1802 Ezt a fajt a Kárpát-medencéből KUTHY (1896) munkájában közölte: Budapest, Grebenácz, Hagymádfalva, Lotrioravölgy, Mehádia, Peér, Sátoraljaújhely, Sz. Újfalu lelőhelyekről. SZÉKESSY (1938) munkájában e faj törlését javasolta a magyar faunából, az általa vizsgált valamennyi példány meghatározása tévesnek bizonyult, azok a M. fulvus ER., Uletve M. marietti JACQ. fajokhoz tartoztak. Magam végigvizsgálva a hazai Micropeplus példányokat, ugyancsak egyet sem találtam a M. staphylinoides fajból. A Bakonyból csak LICHTNECKERT kézüatos gyűjtőnaplójában van adata: Bodajk, Pét. Lehetséges, hogy ezek is tévesen határozott példányokat jelentenek. Tény azonban, hogy HORION (1963) munkájában KOCH (1937) SCHEERPELTZ (1962 i. 1.) adatait figyelembe véve, Nyugat-, Közép- és Dél-Európát, Algüt határozza meg areájaként, rámutatva, hogy Közép-Európában igen szórványosan jelentkezik. SCHEERPELTZ (1968) egész Ausztria területéről közü. Semmiféle olyan környezeti igényéről nem tudunk, amely a Kárpát-medencében előfordulását kizárná. Véleményem szerint igen ritka faj, amelynek előkerülése várható faunaterületünkről, és a Bakonyból sem lehetetlen. Tekintettel a sok téves régi meghatározásra, célszerűnek látom KOCH (1937) és LOHSE (1963) nyomán a 3 közelálló faj rövid határozó kulcsát közölni. 1/2/ A szárnyfedők együttesen sokkal szélesebbek, mint hosszúak. A potrohszelvények hátlemezeinek középéle az utolsó előtti hátlemezen kiugró fogban végződik. (1. a. ábra). Aedoeagus (2. a. ábra). - staphylinoides MARSH. 2/1/ A szárnyfedők együttesen alig szélesebbek, mint hosszúak. A potrohszelvények hátlemezein húzódó középéi az utolsó előtti hátlemezen enyhe, lejtős eséssel végződik. (1. b. ábra). 3/4/ Nagyobb és szélesebb. A csáp utolsó íze sötét. A szárnyfedők durvábban pontozottak. Aedoeagus (2. b. ábra). - marietti DUV. 4/3/ Kisebb és viszonylag keskenyebb. A csáp utolsó íze világos. A szárnyfedők finomabban pontozottak. Aedoeagus (2. c. ábra). -fulvus ER. A korábban gyakran összetévesztett 3 fajról közölt fenti bélyegek egyértelmű meghatározásukat eredményezik. Phloeocharis hummleri BERNHAUER E fajt eredetileg BERNHAUER (1915) mint a Phloeocharis subtilissima MANN, faj változatát (varietas) írta le Kréta szigetéről. A lekásban 2 megkülönböztető bélyeget adott: a szárnyfedők 1/2-szer olyan hosszúak, mint az előtör, a pot6. ábra: Anthophagus alpestris Heer, elterjedése a Kárpát-medencében Abb. 6: Die Verbreitung von Anthophagus alpestris Heer, im Karpaten-Becken roh 7. szelvénye a hátlemezének hátsó szélén feltűnő, fehér hártyaszegélyt visel. SCHEERPELTZ (1931) megjelent tanulmányában már önálló fajnak tekinti, sőt egészen más fajcsoportban tárgyalja. Ugyancsak SCHEERPELTZ (1951) későbbi tanulmányában is fajnak tartja, újabb lelőhelyét az eredetin kívül azonban nem közli. SZÉKESSY (1938) a Kárpát-medencéből közü előfordulását 1 bakonyi példány alapján. A kérdéses példányt a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében megtaláltam és megvizsgáltam. A lelőhely céduláján a következő szerepel: Hungária, Bakony, Bokor. Tehát BOKOR ELEMÉR gyűjtötte a Bakonyban, sajnos sem a gyűjtés időpontjának, sem körülményeinek ismertetése nem szerepel az adatok között. A példányon észlelhető rendszertani bélyegek teljesen megegyeznek mind az eredeti leírásban, mind SCHEERPELTZ (1931 és 1951) tanulmányaiban közöltekkel. Mégis, egy tényező kissé kételyt támaszt: Kréta szigete és a Bakony közötti hatalmas* terület, ahonnan eddig nem került elő. Tény azonban, hogy számos, - bár nem ennyüe megszakított areájú - mediterrán bogárfaj eléri a Bakony hegységet. A kérdés végső lezárása csak a typus példánnyal történő összehasonlítás után lesz lehetséges. Lathrimaeum melanocephalum ILLIGER Ritka Staphylinidae fajunk, amelynek előfordulását KUTHY (1896) közölte elsőként. Ezt követően SZÉKESSY (1939) erősítette meg, és közölte további lelőhelyeit. Magam a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében mindössze 22 példányát találtam: Bártfa, Bihar: Misid-völgy, Isaszeg, József-völgy, Kőszegi-hegység, Máramaros, Mehádia, Siófok, Szinnaikő, Trencsén, Zágráb: Maximir, - Sljeme és „Szlovákia" lelőhelyekről. Ezek az adatok, valamint az igen alacsony példányszám vüágosan mutatja, hogy egy rendkívül szórt elterjedésű és ritka fajjal van dolgunk. A Bakonyból egyetlen, WACHSMANN-tól származó, közelebbi lelőhely és más adatok feltüntetése nélküü üodalmi adatunk van, sajnos a példány nincs meg. Bár a bakonyi előfordulás lehetőségében egyáltalán nem kételkedem, mégis felmerül a lehetőség, hogy ez az egyetlen hiányos adat téves meghatározás folytán került az üodalomba. A hozzá közel rokon Lathrimaeum atrocephahim GYLL. faj rendkívül közönséges, tölgyesek avarjában, talajszintjén tömegesen fordul elő, bizonyos bélyegei pedig eléggé változók, a ténylegesen meglevő, markáns különbség eüenére a két faj összetévesztését esetleg lehetővé teszik. A biztosan feüsmerhető, elkülönítő bélyegek a következők: 1/2/ Az előtör elülső szegélye mélyen kivágott, az elülső szögletei előreugrók. A szárnyfedők nagyobb pontjai sorokba rendezettek, közöttük finom, meglehetősen sűrű, szórt pontozás van. 3,5-4 mm. - melanocephalum ILL.