Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)

Dr. TÓTH LÁSZLÓ: A Bakony hegység holyva (Col.: Staphylinidae) faunájának alapvetése, I.

7. ábra. Oxytelus laqueatus Marsh, elterjedése a Kárpát-medencében Abb. 7: Die Verbreitung von Oxytelus laqueatus Marsh, im Karpaten-Becken 2/1 / Az előtör elülső szegélye gyengén beöblösödő, az elülső szögletek csúcsa kerekített, alig kiállók. Á szárnyfedők nagyobb pontjai az előző fajénál kisebb átmérőjűek, csak helyenként, nem szabályosan rendeződnek sorokba, közöttük kevés finomabb pont figyelhető meg. 3-3,5 mm. - atrocephalum GYLL. Platystethus nodifrons SAHLBERG Ritka, igen szórt elterjedésű faj, a magyar faunából KUTHY (1896) Bártfa, Kis-Azar, Nagy sink, Nagyszeben, Szászrégen, Szoboszló, Tolcsva lelőhelyekről közölte. SZÉKESSY (1939) Balatonederics, Bártfa, Budakeszi, Budapest, Kecskemét, Kis-Azar, Kőszeg, Nagysaüó, Nagysink, Nagyszeben, Szászrégen, Szoboszló, Tolcsva lelőhelyeit sorolta fel. Magam mind a budapesti, mind a züci Természettudományi Múzeum gyűjteményeinek teljes anyagát behatóan megvizsgáltam és sajnálattal áüapítottam meg, hogy e ritka faj egyetlen példányát sem tartalmazzák. Feltételezésem szerint a korábbi meghatározások tévedésen alapultak. Faunaterületünkön ugyanis 4 hasonló faj jelenlétével számolhatunk. Az elkülönítésüket' biztosító rendszertani bélyegek egy része - bár kétségtelenül meglevő - erősen viszonyított, nehezen észlelhető, feltételezi a biztosan meghatározott példánnyal történő összehasonlítást. Különösen vonatkozik ez REITTER (1909) eleve túl rövid határozó kulcsára. A teljesen biztos bélyeg, a pajzsocska vésetei, preparált példányokon az előtör hátának hátraesése miatt első pillantásra ugyan nem szembetűnőek, azonban nélkülözhetetlen fontosságúak. Erre rámutat GANGLBAUER (1895) és LOHSE (1936), de rajzok nélkül, és fontosságát nem keüően hangsúlyozva. Ezért adom meg a véleményem szerint megbízható határozó kulcsot, rajzokkal a következőkben (a részletesebb leírást helykímélés miatt mellőzöm, csak az elhatároló bélyegeket tüntetem fel, a 3 idézett szerző munkájának felhasználásával és eredeti példányokról készült rajzaimmal). 1/2/ A szárnyfedők hátsó széle nem szegélyezett. - spinosus ER. 2/1/ A szárnyfedők hátsó széle jól láthatóan szegélyezett. 3/6/ Az előtör háta és a szárnyfedők sűrűn pontozottak. 4/5/ A test elülső felső felülete finoman szőrözött, az előtör hátának oldalam a pontozás összefolyó. A szívidomú pajzsocska két felső szögletében l-l nagy, bemélyedt pont van. A korongja finom, bőrszerű ráncolattalYi. b. ábra) - capito HEER. 5/4/ A test elülső felső felülete kopasz, az előtör hátának oldalam a pontozás egyszerű, különáüó. A szívidomú pajzsocska a középvonalában egy kiemelkedő éllel teljesen kettéosztott. Kétoldalt a korong az oldalak felé fokozatosan bemélyülő, a finom bőrszerű ráncoltság miatt gyengén fénylő. (3. a. ábra) - nodifrons SAHLBG. 6/3/ Az előtör háta és a szárnyfedők szórtan pontozottak, kopaszok és fénylők. A szívidomú pajzsocska két felső szögletében 2 mély, de kisebb pont van, korongja sík és tükörfényes. (3. c. ábra) - nitens SAHLBG. Állatföldrajzi vonatkozások Mint a bevezetésben rámutattam, a család kutatottsága nemcsak magyar, de nemzetközi vonatkozásban sem teljesen kielégítő. Sok különböző rendszertani csoport fajainak kórszerű revíziója nem történt meg, 80-100 esztendős tanulmányok állnak csak rendelkezésünkre. Természetes, hogy egy-egy újabb revízió nemcsak rendszertani, hanem áüatföldrajzi vonatkozásban is jelentősen módosíthatja a fajok areáiról kialakult képeket. A Bakony faunájának kutatása is kezdeti szakaszban van. Ezért itt átfogó értékelésnek, az areák tipizálásának megkísérlését és a Bakony hegység faunája kistájainak ezek alapján történő értékelését nem látom időszerűnek. Van azonban néhány faj, amelynek kárpát-medencei előfordulási adatait a Bakony hegység állatföldrajzi elhatárolhatóságát Uletően fontosnak tartom. Ezeket a következőkben ismertetem. Egyetlen üodalmi adatukat sem veszem feL viszont a budapesti és züci Természettudományi Múzeumban őrzött valamennyi, ténylegesen meglevő példányuk lelőhelycéduláinak adatait felsorolom és azokat a technikai lehetőségek és az ésszerűség határain belül, térképeken is bemutatom. A gyűjtők nevét, hasonlóan a bakonyi adatokhoz, rövidítve közlöm, (lásd: rövidítések magyarázata) más adataikat azonban változatlanul tüntetem feL Omalium cinnamomeum KRAATZ Ez a nálunk nem túl ritka, kelet-mediterrán elterjedésű faj általában nem szerepel a nálunk közismert és általánosan használt határozókönyvekben: REITTER (1909), LOHSE (1964), GANGLBAUER (1895) nagy és igen alapos munkájában a fajt tárgyalja, azonban csak Görögországból és Dalmáciából enüíti. KUTHY (1896) a magyar faunából nem közölte, tehát nyüvánvaló, hogy még hazai adat nem áUt rendelkezésére. BERNHAUER és SCHUBERT (1910 in: Yunk-Sch.) újabb lelőhelyét nem említi, WINKLER (1924-32) Itáüából és a keleti Mediterráneumból közölte. SCHEERPELTZ (1933 in: Yunk-Sch.) Dél-Magyarország, Románia, a Balkán-félsziget keleti fele, a Földközi-tenger vidéke, Közép- és Dél-Olaszország, Tyrrhén-szigetek területéről említi, tehát már a ma ismert areáját rögzítette. A Kárpát-medencéből először SZÉKESSY (1938) közölte 6 előfordulási adatát, majd ezt követően 1943-ban Tihanyból, tehát a Bakony területéről is kimutatta: SZÉKESSY (1943). A szomszédos Ausztria területéről a mai napig nem sikerült kimutatni SCHEERPELTZ (1968). HORION (1963) nagyon alapos munkájában csak mintegy zárójelben enüíti, a már ismertetetteken kívül más lelőhelyét nem közü. Sajnos az idézett szakmunkákban sem a faj fenológiájára, sem életmódjára, biológiájára nem találunk semmiféle utalást. Magam, tanulmányozva a budapesti és a züci Természettudományi Múzeum anyagát, összesen 247 példányát találtam és határoztam meg. Figyelembe véve a lelőhely cédulák - sajnos néha hiányos - adatait, a következő megállapításokat tehetem: egyetlen kivételtől eltekintve (Isaszeg) csak a Dunántúlról került elő ez ideig. Mint mediterrán elterjedésű, hőkedvelő faj, a délies kitettségű, mikrokümatikusan melegebb helyeket kedveü. Csak arra találtam utalást, hogy erdei avarból rostálással gyűjtötték, tehát feltehetően phytodetricol. Arnyékkedvelő és a jelek szerint közepes nedvességgigényú. Fenológiáját illetően: legkorábbi adata: II. 20, legkésőbbi: XI. 23. Az adatok megoszlása hónapok szerint: II: 1, III: 3, IV: 4, V: 14, VI: 1, VII: -, VIII: 1, IX: 6, X: 6, XI: 2.