A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nagy László: A tűzikutya és a holdidol kérdése

В, -В

3 típusának több példányát, hogy ezután már alig lehet kétséges az egész В csoportnak az urnamezős kultúrába tartozása. De jellegzetesen urnamezős korból való edénytöredékekkel együtt jelentkezett itt С

г típusú tuzikutyákon kívül a C

3 idoltípus két töredéke is, azt igazolva, hogy а С típuscsoport is az urnamezős kultúra időszakába osztható (NOVÁKI, 1978.). A 120 m

2 kiterjedésű, 100-110 cm vastag urnamezős kerámiával megtöltött, egységesen fekete zöröghegyi kultúrréteg további periodizációra már nem adott lehetőséget, ezért nem nyújt módot a két csoport egyes típusainak időrendi szétválasztására sem. Nováki Gyula ásatási eredményei teszik lehetővé annak megállapítását is, amire Miske Kálmán ásatásai és „harácsolt" leletei még nem voltak elegendők (MISKE, 1907.), amire legfeljebb az előkerült tűzjkutyák turbántekercses és kanelurált ornamentikája (I, 2-3, 5-6, 12), meg az egész leletanyag statisztikai egybevetése alapján következtethetnénk, hogy tudniillik а В típuscsoport példányai Velemen is a neolitikumtól a La-Tenig lakott telep virágzó, urnamezős korszakába oszthatók, а С csoport itt is megtalált mindhárom C, G,, C

3 típusával együtt (VIII, 1, 9, 8, 10.). Ma már kétségtelen az is, hogy Velemtől légvonalban csupán 50 km-re fekvő Sághegyen Lázár Jenő által összegyűjtött tűzikutyák (LÁZÁR, 1943, 284, VIII. 86 a-h), а В,, B, és Cj típusúak (III, 6-11, 3-4, 5.) szintén a telep leginkább lakott szakaszából, az urnamezős korból valók (FOLTINY, 1958, 35, PATEK, 1968, 41.). A velemi és a sághegyi magaslati telepek virágzó, urnamezős korszakának fémműves kereskedelme magyarázza, hogy mért éppen ezeken a helyeken, különösen Velemen kerültek elő legnagyobb számmal északsvájci, dél-németországi, hesseni és Szlovéniában is előforduló típusok, és azok sajátos hazai változatai. Lengyelen a helyi jellegű A típusú tűzikutyák mellett alig került elő néhány B, típusú töredék. Ezek is lyukaik elhelyezését (IV, 6.) és beböködött díszítményeiket (IV

; 8-10.) tekintve eléggé egyedülálló változatok. Mind lelókörülmény nélküliek, egyiküket sem azonosíthatjuk Wosinsky gödör leleteivel. Rajtuk kívül csupán egy C, típusú, áttört idomú darab jelentkezett (VIII, 4.). E feltűnő jelenségnek, a viszonylag kisebb méretű kutatás mellett talán az az oka, hogy itt a kerámia- és a bronzleletek tanúsága szerint is az urnamezős korszak első periódusa után úgy látszik ellanyhult az élet, és csak a klasszikus hallstatti korban lendült fel újra. Jellegzetes B

t típusú tűzikutyát talált 1968-ban terepbejárásán Torma István a pápai járásbeli Külsővat határában a Bánhalmi Állami Gazdaság területén az Egresi dűlőben, korai BD—HA periódusba keltezhető tál- és bögretöredékek kíséretében (VESZPRÉM M. RÉG. TOP. 1972, 137, 22., 11. ábra), ami arra mutat, hogy a B

t típusú tűzikutya kronológiailag is szintén a sor elejére tehető (III, 1.). Sajnos, egyetlen lelőhelyét sem ismerjük annak a jelentékeny, 10 darabból álló, ugyancsak B, típusú anyagnak (IL), amely Simor János győri püspök, majd esztergomi bíboros prímás gyűjteményével jutott az Esztergomi Balassa Múzeumba. Származhatott a műgyűjtő prímásnak kedveskedni akaró papság ajándékaként nemcsak az Esztergom környéki urnamezős lelőhelyekről, hanem az egykori Győr és Esztergom megye, sőt az egész Dunántúl bármelyik urnamezős kultúrájú telepéről. Időrendjüket, akárcsak Velemen, egy-egy példány turbántekercs és kanellurált díszítménye is jelzi. (II, 6,10.). Turbántekercs látható annak a szintén В, típusú töredéknek is a hátán, amely az Esztergom-Helemba szigetről, valószínűleg a Trogmayer Ottó által feltárt urnamezős kultúrájú telep (TROGMAYER, 1960, 14-15.), területéről került a Nemzeti Múzeumba (IV, 1.). C, típusú szórvány idoltöredéket őriz a székesfehérvári múzeum az urnamezős kor késői periódusának felületi leleteiről ismert csákberényi telepről (VIII. 11.). E lelőhely a C

3 típus HB periódusba való tartozását valószínűsítheti. A Magyar Nemzeti Múzeumba került a ma Jugoszláviához tartozó, egykori Baranya megyei Kiskőszeg területéről még 1913-ban egy B

3 típusú tűzikutya (X, 5.) és egy C

3 típusú idol (VIII, 5.). Jelentős tűzikutya- és idolanyagot hoztak felszínre a Budapest területén végzett leletmentések és ásatások. Kőszegi Frigyes és Nagy Tibor Sztregova utcai 1964. évi leletmentő ásatásán, az itt elterülő „talán az urnasíros bevándorlás élére visszanyúló telep (NAGY, T. 1973, 65.)." lakógödrében kizárólag Vál I. kerámiával együtt jelentkezett egy B

t típusú tűzikutya (X, 1.), a békásmegyeri vízmű területén e tanulmány írójának 1960. évi leletmentő feltárásán a VIII. sz. gödörben pedig VáL II.-re jellemző kerámia kíséretében egy C

3 típusú ép idol és egynek hosszú nyakú fejtöredéke (VIII, 6-7.), még inkább alátámasztva azt az előző, külsővati és csákberényi lelettel kapcsolatos feltevést, hogy a B

x típusú tűzikutya az urnamezős kor elejére, a C

3 típus a végére keltezhető. A Fehérvári és a Baranyai út sarkán épületalapozásnál gyűjtött egy, valószínűleg B, típusú, áttört változatú (V, 3.) és egy B

2 típusú (V, 1.) példány lelőkörülményeit nem ismerjük. Három tűzikutyát emelt ki Szilágyi János 1936. évi ásatása során a békásmegyeri vízművek üdülőjének területén levő urnamezős, de a korábbi, majd különösen a La-Tene időkben is sűrűn lakott teleprész gödreiből. A 23-ból egy Bj típusú (X, 2.), a 37-ből egy valószínűleg szintén B, típusú áttört (V, 2.) és a 48-ból egy B

3 típushoz hasonlóvá restaurált pad alakú változat lábtöredékét (X, 4.). Mivel a La-Tène kor népe az említett gödrök területén az előző korszakok telepeire költözött, hagyatéka oly mértékben keveredett a korábbi, így az urnamezős kor hagyatékával is, hogy a tűzikutya-leletek kronológiájához ebben az esetben kísérő kerámiájuk nem volt használható. A D típusú idolok eddig legtöbb példányát Sopronból és környékéről ismerjük, főként a Várhely (Burgstall) nagy kiterjedésű temetőjének halomsírjaiból, gyérebben a Károlymagaslat (Várishegy, Warischberg) telepéről és temetőjéből. E két erődített helyen immár 90 éve folynak ásatások 18871932-ig megszakításokkal Bella Lajos, Moritz Hoernes, Otto Müller, majd Lauringer Ernő és Gallus Sándor vezetésével. 1932—1971-ig szünetelt a munka. Azóta a Várhelyen Patek Erzsébet irányításával ma is tart. A várhelyi ásatások történetét a korábbi adatokat helyesbítve 1932-ig Nováki Gyula foglalta össze (NOVÁKI 1955). Patek Erzsébet a soproni csoportot, amelyhez az említetteken kívül más környékbeli lelőhely is tartozik, mint jellegzetes települési egységet elkülönítette a Dunántúl egyéb hallstattkori anyagától, és három periódusra osztotta. Szerinte a várhelyi sáncban feltárt „számos holdbálvány, vagy tűzikutya"-töredék már az első sánc nélküli korból, a HB-HC első feléből való, legnagyobb részük azonban a második periódus (HC második és HD első fele) HC idejéből (PATEK, 1976.). Mivel eddig csupán egyetlen várhelyi halomsírból (131/1971. sz.) előkerült példányt közölt (1972, 5. kép 3, 1976, 6. kép 3.) az elődei által feltárt anyag periodizációjára monográfiájának megjelenéséig csupán kerámiatáblái alapján tehetünk kísérletet, amennyiben az 1971 előtti kutatások publikációi erre egyáltalában lehetőséget adnak. 1971 előtt a Sopron környéki magaslatokon egyetlen HC-t megelőző korú típus sem került felszínre. Ez a jelenség is támogatni látszik Patek E.-nek azt a megállapítását, hogy megszállásuk a klasszikus hallstatti korban kezdődött. Ha volt is rajtuk az urnamezős korban a sáncépítést megelőzően némi élet, az nagyon rövid ideig tarthatott és ez alatt az idő alatt is úgy látszik, már az új D kalenderbergi idoltípusok hatása érvényesült. A Várhelyről idolokat 1971-ig kizárólag sírokból ismerünk. Nováki korrekcióit felhasználva, előkerülésük időrendjében soroljuk feL 1887. évi első feltárásakor Bella Lajos a 137. sírban találta 59