A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nagy László: A tűzikutya és a holdidol kérdése

meg azt a négylábú, támasztórácsos példányt (XI, 5.) egy füles fedó' kíséretében (BELLA, 1888, 357, 11-12. ábra), amelyhez a már említett, igen hasonló darabot a 131/1971. sz. sírból Patek E. a II. periódus HC idó'szakára keltez, a hasonló díszítésű fedó't a 98/1974. sz. tumulusból a HC végére (PATEK, 1976,11. kép.). 1888-ban az 54. sz. halomból ugyancsak BELLA (1891, 58.) egy teljesen ép, egylábú idolt emelt ki (XI, 4.) és három elmállott töredék közül megmentette egynek „birkafejű végét" (XV, 8.). 1891-ben került sor Bella és R. Hoernes vezetésével annak az igen gazdag 27. sz. halomsírnak a feltárására (BELLA, 1892, 225-226, HOERNES R. 1891. 74, 13. ábra, GALLUS, 1934, 13, 6. ábra), amely egy négyfejű (XV, 10.) és egy két elfordított fejű idolt (XVII, 6.) tartalmazott, peremükön felváltva madarakkal és csészécskékkel díszített talpas tálakban, olyan kettó's ikeredénnyel együtt, amelyhez hasonlót a 131/1971. sz. halomsírból, mint a benne feltárt idolt is, Patek ugyancsak a soproni csoport II. periódusának HC időszakába keltez. (PATEK, 1976. 7. kép, 17. a-b ábra). Nem ismerjük a Bella által 1892-ben és 1893-ban kiásott két idol halomsírjainak a számát, azét a hiányos, négylábú darabét (XV, 4.), amelyet 1892-ben négy csizmalábú tálban talált (BELLA, 1893, 26-28.) és azét a szerinte láb nélküli, vagy letört lábú példányét, függesztésre alkalmas lyukas nyúlványokkal (XI, 3.), amely egy kosfejű kiöntőrésszel ellátott hármas ikeredénnyel 1893-ban került elő (BELLA, 1894, 61-62, 16, 17. ábra). Nem azonosíthattuk még meglevő példánnyal azt a valószínűleg várhelyi hosszú nyakú fejtöredéket, amelynek csupán rajzát közli BELLA (1892, 325, 5. ábra), de sírszámát nem. Jóllehet, 1893-191 l-ig majdnem minden évben tovább ásatott a Várhelyen Bella, tudomásom szerint csak 1911-ben végzett feltárása eredményezett egy „hold alakú, állatfejben végződő bálványt" (MÚZ. és KVT. ÉRT. 1912, 175.). Ezt a közelebbi lelőhely nélkül említett idolt sem sikerült egyetlen fennmaradt várhelyi példánnyal azonosítani. Lauringer Ernő 1918-1927-ig folytatott ásatásai során a helyi hírlapok közlései szerint (így OEDENBURGER ZEITUNG, 1927. aug. 5. sz.), csak 1927-ben talált egy meg nem nevezett várhelyi sírban, ma már szintén nem azonosítható holdidolt. Lauringer ásatásaiból csak azt a két töredéket ismerjük, amelyet Gallus Sándorral a 101. sz. halomsírból 1932-ben tárt fel (XV, 5-6.), piros alapon fekete szalagmintákkal díszített nagy HC urnák mellett. (GALLUS, 1932.). Bár elődei is feltártác a Várhelyen több lakógödröt, csak Patek Erzsébet említ számos olyan sáncföldből kiemelt töredéket, amely a legkorábbi telepesek lakóházaihoz tartozott (PATEK, 1976. 7.) és ugyancsak ő bukkant tűzikutyadarabokra az 1973-ban előkerült 2. sz. ház tűzhelyének közelében is (PATEK, 1974, 64.), bizonyságául annak, hogy a hallstatti kultúrájú soproni csoport népe nem csak sírjaiba tett ilyen tárgyakat, de mint más lelőhelyeken az előző urnamezős korszak embere, otthonában is használta. A holdidolok házi és sepulchrális használatát a Károlymagaslatról előkerült leletek is tanúsítják. Itt Bella bizonyára még 1891 előtt feltárt 2. sz. halomsírban ásta ki (BELLA MÜLLER, 1891, 187, 6. t. 9. ábra) a jelenleg Bécsben őrzött, egyik végén bika-, a másikon kosfejű ép idolt (XV, 7.). A többi már lakógödörben volt, (BELLA-MÜLLER, 1891, 191, 7. t. 2. ábra), mint az I. sz. gödör kosfejű nyaktöredéke (XV, 9.) és azok a darabok, amelyeket ugyancsak Bella-Müller összefoglaló közleményéből ismerünk: egy nagyobb idol középső része a II., három, vagy több idol nyolc töredéke a III-IV. sz. lakógödrökben (BELLA-MÜLLER, 1891, 191.). Két Károly-magaslati idol (XI, 1-2) közelebbi lelőhelyét nem állapíthattuk meg. Szintén Bella-Müller 1891. évi publikációjából tudjuk, hogy „nagy holdidol" két láb- és egy középrész töredéke került elő a soproni csoport Häuslerbergen levő harmadik magaslati telepének egyik lakógödréből. (BELLA-MÜLLER, 1891,192.). Sopron-Várhelytől alig öt km-re fekvő Magyarfalva (Harka) községhez tartozó Garasos Erdő (Pfennigswald) feltehetően szintén erődített területén agyagkitermelés közben ásott gödörben 1938-ban Storno Miksa több kalenderbergi stílusú idoltöredéket emelt ki (XII, 1, 3, XIV, 9-11.), agyaggúlák és nagyszámú „össze-vissza hányt" edénytöredékekkel együtt (STORNO, 1942, 144-147.). Az egyik urnadarab díszítménye alapján az idoltöredékek a HC második felére keltezhetők. Sopronkeresztúr (Németkeresztúr-Deutschkreuz) határában a Rudolf-forrástól (Savanyúkút) keletre fekvő dombháton a Soproni Múzeum katalóguscédulája szerint halomsírban tárta fel 1909-ben Bella agyaghasábokból eredetileg „patkó alakúan összerakott keret belsejében" azt a három lábon álló idolt, amelynek támasztólécei és nyaka közé készítője egyegy küllős kereket is illesztett (X, 9.). Bella közlése szerint (MÚZ. ÉS KVT. ÉRT. 1910, 132.) a rendkívül porhanyós agyagból készült „bálvány" kiemelése nagy nehézségekkel járt. Igen körülményes munkát okozott az ott talált számos bronzlemezke kiemelése is, amelyekkel Bella szerint a bálványt takaró „fapajzs" lehetett szegélyezve. Valószínűbb, hogy a lemezkék inkább az idol mellett levő edények lehullott applikációi lehettek. Az idollal került elő ugyanis több vörös alapon grafit festésű edény között két olyan példány is, amelynek nyakát bronzpléhből metszett háromszögek díszítették. A sír mellékleteihez tartozott még egy abroncsos díszű, négylábú agyagpohár, szitula, két kis csésze és 120 mogyorónyi borostyángyöngy. Mivel a bronzlemez-applikáció különösen a HB-HC átmeneti korban gyakori, valószínű, hogy az idol is még ebből az időből való. Támogatni látszik e feltevést az idol néhány jellegzetes formai eleme: a három tömör láb, az. erősen sematikus, két bovidafej és a viszonylag gyér, kevésbé plasztikus díszítés, mind még az urnamezős kor végére datálható C

3 idoltípusra emlékeztet. Ugyancsak Bella tudósít arról, hogy 1909-ben több „véletlenül talált" lelet is jutott a Soproni Múzeumba. Közöttük volt Balfról (MÚZ. ÉS KVT. ÉRT. 1910, 132.) a soproni csoport eddig legnagyobb méretű idolja. Hat lábon áll, két feje hiányzik, egyik nyakrészén megmaradtak támasztó rácsának csonkjai. Egész testét kalenderbergi stílusú reliefornamentika borítja (XI, 6.). Ilyen ornamentika díszíti a Nemzeti Múzeumban őrzött három kis töredéket. Ezekről csak annyit tudunk, hogy Sopronból származnak. A viszonylag nagyobb törzsrész rajzát közöljük (XV, 3.). A soproni csoport lelőhelyeihez legközelebb fekvő Velemről a Szombathelyi Múzeumban csak két kosfej töredéke tanúskodik arról, hogy a klasszikus hallstatti korban ide is eljutott a D típusú idol (XIV, XVI, 7.). Ezen kívül csak egy díszítetlen, befelé hajló nyak- és egy plasztikus szemölcsökkel borított, lelőhely nélküli törzsrész valószínűsíthető velemi származásúnak (XIV, 6-7.). Mint általában a НС-HD korú leletek feltűnően csekély száma, úgy látszik, az idoloké is azt a felfogást támasztja alá, hogy Velemen az urnamezős kultúra virágzó időszaka után hanyatlás következhetett be (PATEK, 1968, 41,). A Sopron vidékétől távolabb fekvő magaslati telepekről már viszonylag több D típusú idolt ismerünk. A zalaszentiváni Kisfaludi-hegy földvárának telepén Nováki Gyula 1960. évi ásatása alkalmával (NOVÁKI, 1964, 129-131.) felszíni szórványleletként találta meg azt a hosszú nyakú fejtöredéket, amely formailag átmenetet képez a C

3 és a D típus között. A valószínűleg nőstény bovidát ábrázoló sematikus fej és a díszítetlen nyak még a C

3

, a fej befelé hajlása már a D típusú idolok sajátsága (X, 8.). Előkerült ugyancsak szórványként még egy mély függőleges kanellurákkal díszített láb (XIV, 3.) és egy kis kutatóárokból több szemölcsökkel sűrűn borított töredék (XIV, 1-2, 4-5.). Periodizációjukra nem áll elegendő lelőkörülmény rendelkezésünkre. Cseréptöredékek tanúsága szerint a telep a korai bronzkorban már lakott volt, 60