A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Vajkai Aurél: A paraszti munka betanulása

Tudnak gondolkozni és következtetni. Egy négy és fél éves lány megkérdezte tőlem: — „Maguknak nincs földjük? Akkor maguk miből élnek? Akkor maguk mit esznek?" — Van család, ahol a gyermeket már kicsi korától fogva tudatosan munkára, vagy ahogy itt mondják: egyenesen béres-пек nevelik. Kicsi kapát, gráblát készít az apja, s a gyermeket állandóan magukkal hurcolják, és ahogy a felnőttek dolgoznak, úgy túrják, kapirgálják a hatéves gyermekek is a földet. Már bennvannak a munkában, megértik a munka lényegét és komolyságát, mert például az ilyen munkára nevelt ötéves lány kapáláskor rászólt az anyjára: mit beszélget a kapásokkal, miért tartja fel őket a munkában, hisz azért fogadta fel őket, azért fizet, hogy dolgozzanak. A szüleivel kapálgató hatéves fiú mondotta, hogy nem akar iskolába járni, mert az apja lovat fog venni és azt fogja hajtani. A főzésbe a kislány épp ily hamar belejön, hétnyolc éves korában már egyet-mást rásóznak, kezdetben kisebb megbízatásokat kap: hozzon vizet, mosogasson el, seperje ki a konyhát, keverje meg a rántást. Az első próbálkozások akkor történnek, amikor a szülő nincsen otthon. Egy nyolcéves lány anyja távollétében váratlanul megfőzte a levest, sikerült is. De ez a kislány már korábban is segédkezett a házimunkában, szívesen, mert végeredményben — játékból tette. Hároméves korában már hébe-hóba fát hozott be, ha a fáskosár kiürült, és oda is szóltak neki: keverd meg a rántást. Az alábbiakban a tanulás módját kísérlem megvizsgálni. Épp, mert az átkutatandó terület túlságosan nagy, itt most csak a gazdálkodás néhány kérdését érintem, ahogy ezt egy cserszegtomaji tizenhét éves fiú felvázolta 1948-ban.

1 Gabonatermesztés A vetési tervről nem beszéltek, csak megjegyzések hallatszottak el. A szántáshoz, vetéshez és egyéb földmunkákhoz állati igaeró't kell igénybe venni, s az állatok kezeléséhez aránylag korán betanul a gyermek. - „Mikor kisebb voltam, elmentem az apámmai a szekérrel és ha megálltunk, a marha elé álltam, hogy ne kapkolódjék. Esetleg hazamenet felült az öreg a szekérre és én a marhák előtt mentem. Hétéves gyerek már megy a marha eló'tt, én tízéves koromban mentem előttük. Tizenhárom éves koromban segítettem megrakni a szekeret, aztán leszórtam a szekérről, az öreg magyarázta, milyen távolságra szórjam a kupacokat, például öt lépés távolságra." „Amikor kimentünk szántani, először csak úgy szórakozásból kisegítettem az apámat. A szekéren ültünk, elkértem az ostort, de apám rámszólt: ne hajtsam a marhát, mert nagyon kimelegszik. Leraktuk az ekét, megkezdtük a szántást. Fohászkodtam magamban: de jó volna fogni az ekeszarvát, mert úgy éreztem, hogy ez tekintély. Mondta is az öreg: fogjam meg az ekeszarvát. Eljött az idő, hogy a szántásnál el tudok a marhák előtt járni, s akkor elmagyarázta, hogy mi a hi, a hajdé. De akkor még könnyen összetévesztettem, elábrándoztam, s közben a marhák kiléptek a barázdából. Az öreg rám szólt, hogy mindig ellenkezőképpen csinálom. Nagyon kellett vigyáznom. Szokta mondani az öregem: most nem szántok mélyre, mert laza a föld. Magában mondta, de nekem szánta. Sohse engedte, hogy csináljam, igazítsam az ekét: ne kuszáld össze. Kinevetett, ha nem jól csináltam. Mindig csudáltam, hogyan jut eszébe, hogy mit kell igazítani, hogy kitalálja, mi a baj, mert ő pontosan kitalálta, mi a baj, például ha a tehenek nehezen húznak, följebb veszi az ekét, három-négyféleképpen is igazítani lehet az ekét. Több felé is szolgál a rúd, hogy ne járjon jobbra, balra. Csoroszlyát előbbre - hangzott. Játékból már ötéves koromban fogtam az ekét, de tán két éve, tizenöt éves koromtól próbálgattam szántani. Az a tudomány az ekeszarvfogásban, ha szélesre megy az eke, akkor a barázda felé kell fordítani az eke szarvát. Fordulóknál kirántani az ekét, meglóbálni a lapot, aztán ledobni arra, merre ki van." „Mikor odavezetem a föld széléhez az állatot, mondja öregem: most széjjel szántunk. Ha elfeledkeztem, hogy hogyan kell vezetni, mondta: most széjjel szántunk. Megjegyzéseket tett közben: jaj, de mély ez a gödör, be kell húzatni, s magyarázta: akkor nem terem meg ott semmi sem. Ha üresen maradt egy kis föld, irtó kapával ráfordította, mert nem tűrte, hogy szántatlan maradjon. De általában nem vettem észre, hogy oktatott volna, inkább magának mondta mindezt, de - nekem szánta. Végül is a helyes ekeszarvtartás magától jön. Nem volt sietős a dolog, pár forduló után szólt: nem sietős a dolog, nem hajt a tatár. Hadd álljanak a marhák, leülök a hantra. Szűkszavú ember volt. Ha könnyebb volt a szántás (mert nem vetettünk semmit, csak épp a földet megfordítottuk, jaj de jó dolog ez), az öreg elment a városba, addig én szántottam. Párszor megtörtént ez, ha sürgős dolga volt az apámnak, de könnyen meg lehetne számolni, hányszor fordult ez elő." Hazajöttek szántás után, és ha nagyon sáros volt az ekevas, az apja kiküldte fiát tisztítani. Fakéssel leginkább a boronát tisztította. „Boronálás nem olyan nagy tudomány. Boronáltam néhányszor, amíg az apám vetett. De ez csak az idén fordult elő." „Édesapám mondta: nem tudom, nem lesz-e hantos a föld. Vigyünk ki hasábfát, rátegyük, jobban szétnyomja a hantokat, öregember szokott vetni, én csak öregembert láttam vetni. Ha megverte az eső a földet, nem lehet vetni, mert nedvesen nem veszi be a föld a magot, fennragad. Egyessel hengereltünk, de az nem tudomány. Amikor nagyon nedves a föld, nem szabad megsimítani sima hengerrel, borona hátával, mert megtömi, a következő évben csupa hantos lesz. Simítás, hengerelés veszélyes dolog, mert hajon a nagy eső, megtömi, nem veszi be a vizet. Csak akkor jó, ha félig-meddig megázik a föld. Tudja az isten, hogy honnan, de tudom. Azért sok magyarázatot hallottam a föld milyenségéről. Például ha ősszel felszántják kukorica alá a földet, azt mondta az öreg: hagyjuk pihenni a földet, a fagy hadd szíjjá szét." Általános beszédtárgy volt ősszel a mező: - lesz ebből valami? - Minden ember azzal szólította meg a másikat Elvetett? - Inkább ette volna meg. - Időjóslás is szerepelt, például ha piros az ég, szél lesz, akkor a kazalt meg kell támasztani, s a gyerek is megkapja az utasítást: - „Hozd be a szalmát a marhának, holnap nagy szél lesz." - Ha korán elvetettek, kikel az fagyig, s ettől féltek. De különben nem törődtek a gyerek tanításával, csak beszéltek az öregek, a gyerek hallgatta, megtanulta így. Télen ha hópáncél fedi a földet, megfullad a vetés. Tavasszal, ha nem nagyon bokrosodik a vetés, meg kell boronálni, de ez nagyon kényes dolog, mert ha nagyon bokros, akkor a borona kitépi. Viszont nagyon hasznos: olyan, mint a kukoricának a kapálás. Ha fél lábszárig ér a tüske, ki kell böködni. Előzőleg megtekintette az öreg, aztán kiadta az utasítást: böködjétek a tüskét, a konkolyt húzzátok ki. Ezt a gyerek szívesen csinálta, könnyű dolog, közben el lehet bolondozni. Még más feladat is akadt: a búzában sok a rozsfej, ezt ki kell vágni. „Nem akarok kétszerest enni, menjetek ki sarlóval, vágjátok 294