A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Vajkai Aurél: A paraszti munka betanulása

A paraszti munka betanulása VAJKAI AURÉL Általános elvek Azt, hogy a paraszti gazdálkodás, de általában a falu gyakorlati életének tudománya meglehetősen bonyolult, már többször hangsúlyozták, ha a problémával, mint a paraszti tudomány, ismeret kérdésével közelebbről ritkábban is foglalkoztak. Mindenesetre megvizsgálandó volna egyszer ez a tudásanyag, mennyiben tudatos, mennyiben az egyéni tapasztalaton nyugszik, és mennyi benne az ösztönös, hagyományozott tudás, mennyiben alkalmazkodik a változó körülményekhez vagy ellenkezőleg: mennyiben merev, nehezen mozgó. Megvitatandó volna a tudás forrása, a tanulás módja: kitől, mi módon sajátítja el gyakorlati vagy akár elméleti tudását a paraszt: céltudatos oktatás formájában vagy pedig csak játszva, önkéntelen megfigyeléssel, ahogy számtalan vegetatív funkciót is tud, anélkül, hogy tanították volna. Elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy mivel a falusi gyermek életkörülményei merőben mások, mint a városi gyermeké, a tanulás módja is szükségszerűleg egészen más, épp ezért a tényeket csakis a falu szemléletével szabad elbírálni. A városi ember olykor megdöbben az egész apró parasztgyermek széles skálájú mezőgazdasági tudásán, de közben elfelejti, hogy a falusi gyermek benne él környezetének munkájában, mindenről tudomást szerez, napestig a szeme előtt zajlik le a falusi élet minden mozzanata, előtte egy cselekedet sem marad homályban, ha a tények értelmét az öregek nem is magyarázzák meg, főleg azért nem, mert olykor azt maguk sem tudják. A városi gyermek sokkal szűkebb világban él, valóban négy csupasz fal között, mindig csak befejezett tényekkel, kész holmival ismerkedik meg, az alkotó munkából pedig úgyszólván semmit sem tud. A városi gyermek nem ismeri szülei munkahelyét, munkamódját, a kislányt még a konyhába sem engedik ki szívesen, a munka folyamata rejtve marad előtte. Mindez egészen természetes, ennek ellenére néprajzkutatóink jellegzetes városi szemlélettel nyúlnak a parasztgyermek betanulásának kérdéséhez, és gyakran problémát találnak ott is, ahol az a valójában nincsen. Nem is lehet, mert például a gazdálkodás nagy területén a gyermeknek semmiféle oktatásra sincs szüksége: reggeltől estig csak ugyanazt a munkafolyamatot látja, környezetétől is szüntelen ugyanazon téma köré fonódó beszédet hallja, igen sokat akaratlanul is elsajátít. A paraszti munkálkodásnak azonban ezernyi finom árnyalata van, egyszerű műveletekben is, mint például a favágásban, rengeteg technikai, tapasztalati vagy egyéb tudás rejlik. A kérdés azonban megmarad: vajon mindezt a gyermek önkéntelenül figyelte meg, akaratlanul is elsajátította vagy pedig az idősebbek oktatták, munkáját megfigyelték, a hibákat korrigálták, bizonyos mozdulatokat megismételtettek vele, elméleti magyarázatokkal fűszerezték. Az is megállapítandó volna, hogy az idősebbek határozzák-e meg, hogy mikor végezhet el az ifjú önállóan, egyedül bizonyos műveleteket vagy pedig szabadjára engedik és a gyermekre bízzák az önálló munka vállalását. A falusi gyermek játékainak java része is a felnőtt munkáját utánozza a maga módjával. Négy-kilenc éves lányokat láttam, akik fadarabokból szimbolizált disznót fából, rongyból alkalomszerűleg formált eszközfélékkel leszúrtak és szabályszerű disznóölést mutattak be: lefogták, leszúrták, a vért kieresztették, megperzselték, felbontották, besózták, hurkát töltöttek, gömböcöt készítettek és a végén vacsorát készítettek. Mindent a lehető legpontosabban adtak elő, előadásuk beillett volna a falusi disznóölés néprajzi leírásába. Az ilyen szabad, alkalomszerű játékok, úgyszólván gyermekszíndarabok számosabbak, mint a meghatározott szövegű és programú hagyományos játékok. Télen disznóölést, májusban májusi fakidöntést, nyáron takarolást stb. játszanak. Az ilyen öt-hat éves játszó gyermek már nagyjából tudja a disznóölés egyes fázisait (jobban, mint egy néprajzkutató), ismeri a hagyományt és benne evickél a babonák tengerében is. ötéves gyermek környezetismerete meglehetősen nagy, kinn az erdőben egy városi ember figyelmét sok mindenre felhívja, pl. „Szentelt barkát nem szabad a szobába vinni, mert villám csap be a házba." — Kinn a domboldalon komolyan szedték az ötéves lányok a sempervivum tectorum-ot, „mert ezt lámpáshoz kell tenni, aztán fülbe facsarni, fülfájás ellen jó." — 293