A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Guzsik Tamás: Veszprém megye középkori templomépítészetének kutatási kérdései

egyházi naptárakban előforduló „Solstitium Vetus" (jűn. 24.) napon (KNAUZ 1876. 274) tűznek ki (ennek értéke is a naptáreltolódás és a földrajzi szélesség függvényében csökken a tényleges napfordulóhoz képest. A Solstitium Vetus napkeletszög értéke a XIII. században, Veszprém magasságában - 35° 27'. Napfordulói tájolása a megyében 11 emléknek van, 10,68% (európai gyakorisága 81 db, 8,44%). Ez a tájolásmód szinte kizárólagosan a XIII. századi templomoknál fordul elő (9 db), többnyire falusi templomok esetén. Meglepő' a sorban a veszprémi székesegyház ilyen ,szabálytalan' keletelése, (MAROSI 1969. 34.) melyet a XIII. században káptalanteremmé alakított Sz. György kápolna is átvett mint építési adottságot (ERDEI-KOPPÁNY 1966). — védőszent névünnepével kapcsolatos kitűzés: az adott nap tényleges napkeleti vagy napnyugati irányára történik. Ez az irány naponta változik a napfordulók által meghatározott szélső értékek között (előjele „-" nyáron, „+" télen). Az azonos naphoz tartozó napkeleti és napnyugati tájolás abszolút szögértéke azonos, csupán előjele ellentétes. Patrociniumnapi tájolású a megyében 19 emlék, 18,44% (Európában 212 db, 22,08%). Használata a XIII. századi falusi templomoknál általános (12 db). A veszprémi dominikánus apácakolostor (Sz. Katalin) mellett csak az uzsaszentléleki pálosoknál találjuk egyháztestületi templomon. Utóbbinál figyelemre méltó a kísérlet, mely a mért szögérték és a titulus (Szentlélek, változó ünnep) alapján a datálás pontosítására törekszik: ld. Fehér váry R., Az uzsaszentléleki pálos kolostor с tanulmányt e kötet lapjain. - néhány emléknél (6 db, 5,83%) a tengelyszög eltérése lényegesen meghaladja a napfordulók szélső értékeit, így felmerül annak a lehetősége, hogy a kitűzést nem a Nap járásával kapcsolatban végezték. Egyháztestületi templom mindössze egy esetben alkalmazza (Vázsonykő, pálos kolostor), azonban itt egy korábbi - egyelőre ismeretlen, de nagy megbecsülésnek örvendő - épület meghatározó szerepét kell feltételezni. Kartográfiai feldolgozás A most ismertetett vizsgálati módszer szerves, kiegészítő része az így nyert adatok minél szemléletesebb, áttekinthetőbb bemutatása. Erre a legalkalmasabbnak a kartográfiai feldolgozás mutatkozott. A korábbi változatok valamilyen jelrendszerrel dolgoztak. Katalógusjelleggel, vagy tipológiai táblázatokban bemutatták az emlékanyagot, majd azt - valamilyen jelkulcs alapján - térképre hordták fel. A jelek vagy az épület funkciójára vonatkoznak (székesegyház, apátság, esperesség, plébánia stb.), (GYÖRFFY 1963 térképmellékletek, KRISTÓ 1976. 17) vagy az állagát tüntetik fel (GEREVICH 1938. 277., KOPPÁNY 1967.118., KOPPÁNY 1971 216), vagy az alaprajzi típust mutatják (KOZÁK 1969-231). Ezek kombinációjaként született az I. sz. térképmelléklet. A táblázat sorszámozása és jelölése alapján valamennyi egyházas hely feltüntetésre került (az épület állaga, funkciója, birtokviszonya és alaprajzi típusa). A példa szemléltesen mutatja a jelrendszeres kartográfia előnyeit, de egyszersmind hátrányait is. Bizonyos mennyiségű jelhalmaz megjelenése már kizárja az adatmennyiség vizuális rögzítését, áttekinthetőségét. Az építészettörténeti kutatás szempontjából sokkal használhatóbb a második módszer: ez magukat az alaprajzokat (azonos léptékben) helyezi fel egy kellő méretűén megválasztott alaptérképre. Ilyen feldolgozást M. Baso készített Szlovákia középkori műemlékeinek feldolgozására (Slovensko, topografické schéma dispozocii romanskej architektury - munkapéldány). A magyar nyelvű szakirodalomban (CS. TOMPOS-ZÁDORSÓDOR 1969.) tartalmaz hasonló, bár elsődlegesen didaktikus célzatú kartográfiai összeállítást (dr. Zádor M. munkája.) Jelen tanulmány térképmellékleteit Kralovánszky Réka állította össze és rajzolta. Ezzel közvetlen információ nyerhető az emlékanyag eloszlásáról, téralakítási rendszeréről. Ugyanakkor módot ad az átépítések, több periódusú kialakulások jelölésére is. Alkalmazott jelölések: 1. laza tónusozású falak: XI-XII. sz., 2. feketített falak: XII. sz. végétől XIV. sz. elejéig, 3. kétirányban vonalkázott falak: XIV. sz., 4. egyirányban vonalkázott falak: XV-XVI. sz., 5. pontozott kontúr és falak: korábbi, elbontott periódus, 6. üresen hagyott falak: újkori építés, 7. szaggatott vonalak: boltozat jelölése (kortól függetlenül). Az így nyert ábra - mint alaptérkép - lehetőséget ad további bővítésekre: színjelzéssel kombinálva a birtokviszony jelzésére, a domborzati jelek alárajzolásával (hegyek, folyók, utak stb.) a földrajzi tényezők építészeti hatásának bemutatására is alkalmas. Az ábrázoláskor egyelőre szintén kísérletképpen - különválasztottuk a parochiális funkciójú (plébánia, filia) és az egyháztestületek által használt épületeket. Ezt az építési igény és a használati mód alapvető különbözősége indokolja. Ellentmondás van viszont így az egyes egyházi központok (székesegyház, apátságok) építészeti kisugárzásának megítélésében. De nehezen oldható fel az egyes épületek kettős funkciójából (székesegyház plébánia, prépostság - plébánia, pasztorációval is foglalkozó szerzetesi templom stb.) adódó mesterkélt (és néha indokolatlan) szétválasztás is. A végleges megoldást ebben is a több megyére kiterjedő feldolgozás értékelése adja majd meg. (Kralovánszky Alán értékes segítségét, valamint munkatársaim, Kralovánszky Réka és Fehérváry Rudolf építészmérnök hallgatók közreműködését e helyen is köszönöm!). * A bemutatott „modell-kísérlet" természetesen nem lezárása, sőt sokkal inkább kiindulópontja a további kutatásnak. A megye középkori építészettörténeti feldolgozása sem tekinthető befejezettnek: egyrészt várható az emlékanyag bővülése (új feltárások, falkutatások stb.), ennek kapcsán esetleges új problémák és vizsgálati módszerek jelentkezése, másrészt pedig az összegyűjtött - és vizsgálatra alkalmassá tett - emlékanyag értékelése is adóssága e tanulmánynak. Mert ez a komplex vizsgálati mód csupán eszköz és a cél: a magyar középkori építészet fejlődésének, kapcsolatainak minél mélyebb megismerése. S egy kellően megalapozott, komplex értékeléshez már korlátot jelentenek a modell-megye önkényes lehatárolásai. Ehhez ismerni kell a tágabb környezetet: a tájenergia, a jogi, családi, történeti, műszaki stb. meghatározók regionális sajátosságain túl kell lépni, az egyes területek részvizsgálatainak eredményeit szintetizálni, értékelni - esetleg átértékelni - kell. Ennek függvényében a vizsgált terület határai is bővülnek: egyházmegye, tájegység (Dunántúl), földrajzi egység (Kárpát-medence) stb. S így ez a kutatási mód szerves része tud — és kíván - lenni a Közép-Európára kiterjedő általános középkor-kutatásnak. 170