A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nováki Gyula: Őskori és középkori földvárak a bakonyi Cuha-völgyében

dik, mélysége nem éri el az 1 m-t sem. Keskeny kutatóárokkal vágtuk át, a metszet szerint alig valamivel volt mélyebb. Nem tartozott a vár védővonalaihoz, amit már az árok rövidsége is kizár. A kutatóárkunkba, az árok ÉNy-i oldalában 60 cm mélyen egy mészégető kemence alaprajza bontakozott ki: körte alakú volt, hossza 125, szélessége 140 cm, a föld 25 cm-re volt vörösre kiégve körülötte. Belső oldalát kiégett agyagtapasztás borította, felső része teljesen hiányzott. Kormeghatározó lelet nem került elő. Az elővárral egy vonalban, kb. 30 m-rel alacsonyabb szinten 93 x 75 cm nagyságú, négyszögletes vízgyűjtő medence maradványa található a Csörgőpatak sziklamedrébe bevájva, részben 5—10 cm magas, habarcsos peremmel kerítve. A terjesen eliszaposodott, fatörmelékkel megtelt medencét kitisztítottuk, de korhatározó lelet itt sem került elő. A legkézenfekvőbb, hogy a magasabban eredő, mindig bővizű Csörgőkút forrásának vizét a középkori vár lakói gyűjtötték itt össze. Ez az egyetlen víznyerő hely a vár közelében (56. kép). Időrend A várra vonatkozó oklevél nincs, a korszak megállapításában csakis a régészeti leletekre támaszkodhatunk. Valamennyi lelet a belső vár területéről, illetve annak árkából került elő. Rétegek nem alakultak ki, maga a kultúrréteg is rendkívül vékony volt, ezért a leletekkel együttesen foglalkozom. Az edénytöredékek közül a legjellemzőbb egy szürke cserépüst perem töredéke (52. kép 1, 54. kép 52/1). A cserépüstök a X—XIII. század legjellemzőbb darabjai közé számítanak, ezután teljesen eltűnnek. A mi példányunk a késői típusok közé tartozik (FODOR 1975, 6-7. kép), így a XIII. századba sorolhatjuk. Két oldaltöredék csigavonalas bekarcolása (52. kép 11, 12) ugyancsak Árpád-kori, bár néha átmennek a XIV. századba is. Buda—várpalotai (HOLL 1963, 1 — 11. és 66-69. kép), valamint hajdúszoboszlói és nagytarcsai analógiák (PARÁDI 1963, 223, 224, 2. kép 4, 7, 16. kép 4) a XIII. század első felébe helyezik a kesellőhegyieket. Hasonló korú, egy hullámos vonalú palack nyaktöredéke (52. kép 4, 54. kép 52/4), több hasonló budai (HOLL 1963, 68. kép 1—3) és soproni példány alapján (HOLL 1973, 26. kép 20), akárcsak egy hullámosan kivastagodó peremtöredék is (52. kép 7, 54. kép 52/7), ugyancsak soproni analógiák segítségével (HOLL 1973, 25. kép 9, 26. kép 4, 5 stb., 27. kép 1). Két hullámvonalas díszítésű edénytöredék (52. kép 8, 9) korai időkre vall, de ezúttal a XII—XIII. század már egyre ritkább példányai közé számítanak. A többi egyszerűbb edénytöredék (52. kép 2, 3, 5, 6, 10, 54. kép 52/2, 3, 10) sem mond ellent az eddig meghatározott időszaknak, összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a kerámialeletek részben visszanyúlhatnak a XII. századba, de elsősorban a XIII. századra jellemzőek. A vasleletek között a legérdekesebb egy kulcs, amely a várárokban került elő (53. kép 1). Az egészet egy lemezből alakították ki, szára hengeres alakúra összehajlítva, belül üreges. Fülét a lemez végén hoszszú, keskeny nyúlványból alakították ki, vége behajlik az üreges szár végébe és ott szegeccsel hozzáerősítették. Hossza 19,7, a fül átmérője 5,5 cm. Ez a típus már a XII. században is gyakori, de hasonló a XIII. századból is ismert (TEMESVÁRY 1960, 200, 49. kép 1—13, 50. kép 1). Holl Imre szíves közlése szerint a kőszegi vár 1962. évi ásatásánál a XIII. századi 4. rétegben is került elő ilyen típusú kulcs. A másik jellemző leletünk egy sarkantyú, forgó taréjjal (53. kép 17). A merev, gombos tüske az Árpád-kor korai szakaszát jelenti, majd a XIII. század 2. felében a mi példányunkhoz hasonló forgó taréj kezd elterjedni (KALMÁR 1971, 360). 7 db nyílhegy is előkerült. Közülük négy azonos típusú (53. kép 2—5), négyzet, kör vagy rombusz keresztmetszettel. A három ép példány hossza 7,05—7,70 cm között változik, a töredékes darab 3,90 cm hosszú. Két nyílhegy (53. kép 6—7) lapos, az ép darab hossza 9,2 cm. Mindkét nyílhegy típus hoszszú életű, korukat a többi lelet alapján a XIII. századba sorolhatjuk. Utolsó nyílhegyünk a ritkábban előforduló villás típus képviselője (53. kép 16), meggörbült szára nélkül mért hossza 7,5, szélessége 7,15 cm. Évszázadokon át használták, már a X. századból is ismert (NYÁRY 1904, 61, NAGY 1968, XII. t. 2), a Kesellőhegy példányát azonban a többi lelet alapján a XIII. századba keltezhetjük. A többi vaslelet: szegek és egy átlyukasztott kis pánt (53. kép 8—15, 18, 19) önmagukban nem korhatározók. A vasleletekről összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a XII., még inkább a XIII. században készültek. Végül egy gyűrűt ismertetek, amelyet ugyancsak a várárokban találtunk (55. kép). Leírását Kolba Judit véleménye alapján az alábbiakban adom: anyaga ezüst, két vége a gyűrűfej alatt laposra elkalapálva, forrasztott. A kerek gyűrűfej az átlagosnál vastagabb lemezből készült. Szélén vésett körvonal keretezi, a középső mezőn két vésett madár (? ) között kétoldalt tüskés ágak (? ) és két vésett csillag. Az ágakat halvány hálódísz tölti ki. A gyűrűfej pereme csorba. Heraldikailag nem értelmezhető, valószínűleg családjegyet utánoz. A gyűrűfej átmérője 2 x 1,9 cm, a pánt átmérője 2,3 cm. Pontos analógiáját nem találtam, de hasonló díszítésűeket több helyről is közölnek. A legjobban keltezhető gyűrűk pénzzel kerültek elő. Az egyik Oros (Szabolcs-Szatmáí m.) határából ismeretes, a pénzek alapján 1240 körül rejtették el. A gyűrűfej négy rovátkolt kis körívvel díszített, kivitelében emlékeztet a Kesellőhegy gyűrűjének díszítési stílusára (PARÁDI 1975, 14. kép 2). Geszti (Somogy m.) mellett a XIV. századba keltezhető gyűrű került elő, ezen apró vonalakkal ábrázolt stilizált állatalakot találhatunk (PARÁDI 1975, 16. kép 3). Körmendről ugyancsak XIV. századi gyűrűkön találkozhatunk a 117