Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)
RÁCZ ISTVÁN: A Bakony hegység egyenesszárnyú (Orthoptera) faunájának alapvetése
A Bakony hegység egyenesszárnyú (Orthoptera) faunájának alapvetése DR. RÁCZ ISTVÁN Magyarországon az Orthopterák cat több kutató is tanulmányozta mind szisztematikai, mind ökológiaiállatföldrajzi tekintetben. A korábbi kutatók közül meg kell említeni Frivaldszky János (1822—1895) és Herman Ottó (1835-1914) munkásságát. Az Orthopterak fontosságát bizonyítja az a tény, hogy különböző gyeptársulások jellemzésére — más rovarcsoportok mellett (Microhomopterák, Heteropterák) —, az Orthopterák is kiválóan alkalmasak (H. Müller 1954, Ph. Dreux 1962, Hempel és Schiemenz 1963, Schiemenz 1964, 1965, 1966,1969, Adamovic 1971). E csoportok tagjainak zöme táplálkozása révén közvetlenül kapcsolódik a gyeptársu^sokhoz, sőt az egyes fajok elterjedése nagymértékben egybeesik egyegy adott növénytársulás elterjedésével. Az elmondottakból következik, hogy az egyes növényasszociációknak jellemző fajkombinációjú egyenesszárnyúegyüttesek felelnek meg, mint ahogy ezt hazai viszonyok között — elsőként éppen az Orthopterák alapján — Nagy B. állapította meg a Hortobágyon (1944), a Tihanyi-félszigeten (1948), illetőleg más területeken végzett kutatásai alapján. Figyelemre méltó tény, hogy az eddigi Orthopteracönológiai vizsgálatok legtöbbje az Alföldön készült. Nagy B. a Hortobágyon (1944), Bátorligeten (1953), Siroki Z. a hajdúsámsoni dombokon (szóbeli közlés), Varga Z. Debrecen környékén (1961) és a Hernád völgyében (1959—1960), Gausz J. Szeged környékén (1961) és a Tisza mentén (1971) végzett vizsgálatokat. A főként az Alföldön végzett kutatásokra valószínűleg az ad magyarázatot, hogy Orthoptera-faunánk számos jellemző faja és nagyobb tömege a lösz- és homokpusztai, valamint a sziki növénytársulásokban lelhető fel. Azonban, mint már említettem, a viszonylag gyérebb középhegységi kutatásoknak is van egy korai előfutára, mégpedig a Nagy B. által a Tihanyi-félszigeten végzett felmérés (1948). A következő lényeges előrelépés a veszprémi Bakonyi Múzeum volt osztályvezetőjének, Papp Jenőnek köszönhető, aki a legtöbb rovarcsoport rendszeres gyűjtésével, feldolgozásával nagy szolgálatot tett a Bakony-kutatásnak. E gyűjtőmunka szervesen illeszkedett „A Bakony természeti képe" kutatási programba, melynek keretén belül számos kutató dolgozott és dolgozik jelenleg is. E program fő célja a hegység növény- és állatvilágának intenzív kutatása. Ennek eredményeként jelenthetett meg Papp J. tollából az első összefoglaló munka „A Ba-kony hegység állatföldrajzi viszonyai" címmel, amelyben a szerző megadja a hegység állatföldrajzi beosztását (Papp, 1968). Jelen dolgozat részében az így felállított Orthopíera-gyűjtemény feldolgozása (Papp és Neruzsil gyűjtése); részben pedig Varga és a szerző balaton-felvidéki és bakony-aljai gyűjtőmunkája alapján készült. A dolgozat írása közben nem tévesztettem szem elől a Papp J. (1968) által oly világosan megfogalmazott célkitűzést, amely szerint: „A faunisztikai kutatásoknak első célja egy adott területen (pl. a Kárpát-medencében, a Bakonyban) élő fajok felderítése és katalógusba foglalása. A további kutatások a részletes faunisztikai megismerést tűzik ki célul. Akkor ismerjük meg egy-egy faj elterjedését az adott területen, ha lehetőleg valamennyi (vagy legalábbis minél több) lelőhelyét, előfordulását derítjük ki. A részletes és alapos faunisztikai ismeretek engedik csak meg a szóban forgó terület állatföldrajzi vizsgálatát. A közönséges fajok jellemezhetnek ugyan állatföldrajzi tájat meglétükkel vagy hiányukkal, mégis közismerten az úgynevezett színezőelemek megfelelő számú együttesének és pontos elterjedésének ismerete szolgál egy állatföldrajzi terület elkülönítésére. A közönséges, nagy elteijedésű vagy egyéb szempontból gyakori fajok mellett a színezőelemek felderítése, lelőhelyadataik térképezése, viszonylagos gyakoriságuk megállapítása az adott lelőhelyen, a lelőhely növénytársulása, geomorfológiai viszonyai és sok más jelenség együttes értékelése és fajonkénti összegezése vezet el az állatföldrajzi területelkülönítés szükségességéhez. Csak mindezek ismeretében tudjuk egyrészt az általában nagy elterjedéssel bíró, úgynevezett alapfauna fajainak, másrészt az úgynevezett bennszülött fajok (endimizmusok), illetve közeli-távoli területekről származó elemek eredetét és esetleg bevándorlási körülményeit és idejét kipuhatolni. Az ilyen komplex szemléletű vizsgálattal elérjük azt, hogy mind területi (tértényező), mind történeti (időtényező) szempontból világos képünk lesz egy-egy táj állatvilágáról" (Papp 1968, p. 266.). Itt szeretnék köszönetet mondani dr.Tóth Sándor múzeumigazgatónak és dr.Papp Jenő muzeológusnak, hogy a gyűjteményt rendelkezésemre bocsátották, és munkámban messzemenően támogattak. 95
