Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)

GALAMBOS ISTVÁN: Emlékezés Szemere Lászlóra (1884—1974)

Emlékezés Szemere Lászlóra (1884—1974) GALAMBOS ISTVÁN re, s a Magyar Királyi Madártani Intézetben nyert állást szakelőadóként. 1924-1926 között ugyanitt szakmunkaerő. Erdélyből elkerülve figyelme az orni­tológia aktív művelése mellett a mikológia felé irá­nyult. 1926 nagy fordulópont életében. Ekkor a Madártani Intézettől átkerült a Növény élet és Kórtani Állomás (utóbb Országos Kémiai Intézet) Gombászati' Osztályához, s annak vezetője lett. Itt dolgozott 1938-ig, ekkor visszavonult s csak gombászattal fog­lalkozott. 1941-ben árvaszéki ülnöknek nevezték ki Zomborba. 1946. júliusában végleg nyugdíjazták. Ez­után a Somogy megyei Pamukon levő tanyásbirtokára vonult vissza. Innen 1953-ban Somogyfajszra költö­zött. 1960 nyarán kis házat vett Hárskúton, s itt élt 1974-ben bekövetkezett haláláig. 1915-ben Csíkszeredán kötött házasságot Zayzon Ilonával. E házasságából egy leánya, második házas­ságából (Budapest, 1924. Jaskó Ilona) egy fia és két leánya született. Fiatal korában aktívan sportolt. A céllövő keret tagjaként részt vett az 1906-os athéni ún. pánhellén játékokon. A természet iránti érdelődése már gyermekkorában megnyilvánult. Öccsével, Szemere Zoltán-nal együtt barangolta be Lasztomér környékét. 1905-től a Ter­mészettudományi Társulat rendes tagja lett. Ekkor még elsősorban az ornitológia érdekelte. 1907-ben lett rendes megfigyelője a Magyar Ornitológiai Köz­pontnak. A következő évben jelent meg első cikke az Aquila-ban, amelyben a lasztoméri ház kertjében tanyázó kékvércsék életmódjával kapcsolatos meg­figyeléseit közölte. Ornitológiai gyűjteményéről füze­tes nyilvántartást vezetett, s ide jegyezték be nevüket a kis kollekciót megtekintő ismerősök is. Az Erdélyben töltött évek alatt folytatta ornitoló­giai megfigyeléseit. Több cikke jelent meg az Aquila és egyéb folyóiratok hasábjain, amelyek erdélyi meg­figyeléseinek eredményeit tartalmazták. Rendszeresen küldött lőtt anyagot az Ornitológiai Központba, gyo­mortartalom-vizsgálat és a gyűjtemény gyarapítása céljából. 1918-ban — miután vadászfegyverét le kellett adnia a román hatóságoknak — érdeklődése a gombák világa felé fordult. S bár Budapestre áttelepülve a Madártani Intézetben kapott állást, a gombákkal való foglalko­zást nem hagyta abba. Ennek bizonyítéka 1926-ban megjelent könyve, amely fontos mérföldköve volt a magyar gombászati ismeretterjesztő irodalomnak. Az 1974. december 8-án hunyt el Szemere László mikológus, a hazai gombászati kutatás nagy egyéni­sége, a mikológiái ismeretteijesztés megindítója, a földalatti gombák legkiválóbb hazai szakértője. Halála nemcsak a mikológusok, de az ornitológusok számára is nagy veszteség, hisz pályája kezdetén ornitológiával foglalkozott, s érdeklődése utóbbi iránt később is megmaradt. Szemere László 1884. október 26-án született a felvidéki Lasztoméren (ma Lastomir, Csehszlovákia) Zemplén vármegyében középbirtokos családból. Apja Szemere Géza, anyja Körtvélyessy Amália. Elemi iskoláit Nagymihályon, a gimnáziumot Késmárkon végezte. A gimnázium elvégzése után Sárospatakon és Budapesten jogot hallgatott. Államvizsgáit 1911-ben Kolozsváron tette le. 1909-ben Csík vármegye köz­igazgatási gyakornoka lett. 1918-ban ugyanitt szolga­bíróvá választották. 1920-ban telepedett át Budapest­7

Next

/
Oldalképek
Tartalom