Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)
DR. TAPFER DEZSŐ: Baglyok a Keleti-Bakonyban
Ez a kuviknál kisebb termetű, apró fülpamatait inkább csak figyelőállásban felmeresztő baglyunk inkább barnás tollazatú, melegkedvelő, délibb téli szállásáról viszonylag későn (május) visszaérkező, vonuló madarunk. Május derekánál előbb eddig nem találkoztam vele a jelzett helyeken. Csendes alkonyati estéken először gyakran a hangját halljuk meg és csak utána fedezzük fel, amint ül vagy csendesen suhan fától fáig. Halk, bagolytól szinte szokatlanul dallamos a május végi, júniusi füleskuvikhívás: ,,tyió-tyiú", lágyan és aránylag sokszor ismétli. Táplálékul főleg nagyobb termetű rovarokat kapnak el: sok cserebogarat, éjjeli lepkéket, olykor cinegefélék, pintyfélék tollait is találtam széles szájú odvaikban. Úgy is mondhatjuk, hogy szinte „bensőséges" a füleskuvikpár családi élete. Főként a tojó üli a tojásokat — igen gyakran a széles szájú, dió- vagy körtefa ágcsonkodúban — bár egyszer-egyszer a hím is felváltja, főként a kotlási idő középső szakaszában. Zsákmányt mindkét szülő hord, de főként a tojó etet. A kora alkonyati órák a legalkalmasabbak az elmélyült megfigyelésre, főleg június végétől, amikor még nagyon sokáig világosak az esték. A bodajki öreg füleskuvikpár — öreg diófás-gyümölcsös részben másfél évtizeden át hűségesen tartotta területét. Erdők mélyére a füleskuvik nem megy, ugyanígy épületekbe, tetők alá sem (ellentétben a kuvikkal). Melegkedvelő, lényegében déli bagolyfaj, hazánk egyes részei (kevés adat van!) — néhány dél-szlovákiai megfigyelés kivételével — a füleskuvik elterjedésének északi-középső szegélyét alkotják. Főként az öreg gyümölcsösök lehetőségeink szerinti védelmével, így területeik megtartásának előmozdításával kell segítenünk, természetesen a faj legszigorúbb egyéni védelme mellett, ritka és értékes kis baglyunk, a tulajdonképpen mediterrán jövevény füleskuvik gyér állományának védelmét, melyből egyegy kedves párt magáénak mondhat helyenként keleten Bakony-vidékünk is. 4. Kuvik ( Athene noctua Scop.) A falusi ember tájunkon is a kuvikot ismeri meg leginkább a baglyok közül. Alkonyatkor gyakran mutatkozik falvainkban az istállópadlások környékén, templomudvarokon (a kisebb tornyokban is fészkel néha.) Az öreg szinte kövér házigalamb nagyságú, tollazatát legtöbbször enyhén felfújja. Élénksárga, viszonylag nagy szemei vannak, sárgás a csőre. Tollazata egészében barnás, a fejtetőn, a vállon feltűnő fehér pettyekkel. Farka elmosódottan többszörösen fehéres harántsávos. Hangja a jellegzetes „ku-vitt, ku-vitt" élesen felfelé emelkedő hangszínnel. Területünkön majd minden falu gazdasági épületekkel megtűzdelt egyik-másik szegélyén megtalálható a kuvik, mint állandó helyi bagoly. Részben a magtárak, csűrök padlásán, részben az embertől távolabb, de mégis viszonylag közeli, patakmenti fűz- és nyárfaligetek, legtöbbször inkább csak fasorok öreg odvaiban (ritkábban régi harkályodúban is). Nemegyszer nappal is mutatkozik a kuvik. Tetőcsúcson üldögél, jellegzetes hullámvonalban, mélyen-alacsonyan repül. Ha veszélyt gyanít elrepülés előtt, még üldögélve fejét, felsőtestét is sajátosan meg-megbiccenti — szinte hajlong közben, előre és oldalt. Rovarokat is fog, de leginkább mégis egeret, ami a falusi gazdasági épületekben (és éjjel azok körül is) rengeteg van. Némelykor egy-egy verebet, apróbb énekesmadarat is elkap. Gazdaságilag az ember számára inkább hasznosak a kuvikcsaládok a faluszéleken, a települések közelében a fasorokban, nagy egérpusztításuk miatt. Időnként befészkel még elhagyott gyurgyalag-üreges homokbányákba is (Pl. Iszkaszentgyörgy 1958, 1960). Állománya ma még területünkön elég nagyszámú. A baglyok közül a kuvik és az erdei fülesbagoly fordul elő a leggyakrabban a Keleti-Bakonyban. 5. Macskabagoly (Strix aluco L.) Tájunkon a szem elé kerülő legnagyobb baglyunk. Laza, „levegős" tollazata miatt a közismert dolmányos varjúnál nagyobbnak látszik. Szürke vagy barna tollruhás változataival vegyesen találkoztam. Több — errefelé kirepült macskabagoly-fészekalj fiataljai teljesen szürke tollazatúak voltak (1944-ben is Bodajkon, de 1972-ben is a Barok-völgyben). Az irodalom a 2. ábra: Macskabagoly család (Strix aluco) Abb. 2.: Eine Waldkauz - Familie (Strix aluco) hímet írja szürke színváltozatúnak, a tojót fahéjvörös tollazatúnak. Valóban, megfigyelt kelet-bakonyi fészkel őhelyeiknél a tojó mindig barna, ellenfényben fahéjvörös tollazatúnak látszott. Mondhatjuk, hogy a macskabagoly a „legkerekebb fejű" baglyunk, amellett feje szinte feltűnően nagy. Tollfülei nincsenek. Szürkés, barnás arcfátyla van. Nappal szinte sohasem repül — nem úgy, mint a kuvik. A falvakon belül is fészkel olykor: parkok öreg fáinak, hatalmas fűzfáknak nagy ágcsonkodvaiban (pl. Bodajk, Iszkaszentgyörgy). Az erdőkben is aránylag gyakori (pl. a 253
