Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)

DR. RÉZBÁNYAI LÁSZLÓ: Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony nagylepkefaunáján II.

bakonyi csapdahelyeimen nem került elő, ami viszonylag meglepően sok. Legérdekesebbek az Eulithis testata L., Eupithecia pini Retz., E. selinata H. Sch., Xantorrhoe morttanata L. és Itame wauaria L. Érdekes, hogy a viszonylagos fajszegénység ellenére a fogott egyedek száma itt is közepes volt (23 929), alig maradva el Ráktanya mögött. Míg a Hg-égő által fogott fajok száma ezúttal alig haladta meg a 2 éves normálégős fogást (csak 1969+ 1971-ben viszonylag szokatlanul sok, 83 faj = 18,0%, csak 1972-ben a Hg-csapdában 92 faj = 20,0%), az egyedek számának emelkedése ismét 2 1/2-3-szoros volt. I. e. táblázat: A szegényesebb faunára jellemzően kevesebb faj érte el az 1%-os dominanciát az egyes években (21, 19, 21), azonban általában nagyobb összegyedszám-részesedéssel (58,2%, 60,8%, 63,6%). A 3 évi eredmény alapján ez még feltűnőbb (7. grafikon). A 0,5-0,9%-os évi részesedésű fajok száma és össz-tömegrészesedése alacsonyabb, 1969. kivételével (28, 21, 21.: 18,5%, 12,8%, 13,2%). A leggyakoribb fajok részesedése a szokásosnál valamivel magasabb volt, különösen 1971-ben a C. pennaria L.araszolóé (17,4%). Közülük egy sem mutatott a 3 év alatt állandó részesedést, 5 faj dominanciája azonban mindhárom évben meghaladta az 1%-ot (H. alsines Brahm., A. c-nigrum L., C. pennaria L., T. griseata Pet., O. brumata L.), míg 2 évben is ez alatt maradt az O. plecta L., O. gothica L. és a S. segetum Schiff. A kevésbé gyakori fajok közül (0,5-0,9%) 2 évben is meghaladta, vagy elérte az 1%-ot a P. plumigera Esp., M. tentacularia L. és S. clatharata L., kiemelkedőbb részesedést mutatott 1—1 évben a P. plumigera Esp. (1969-2,0%), C. vaccinii L. (1969-3,0%) és C. margaritata L. (1969-2,2%), míg a H. ambigua Schiff, bár 1972-ben elérte az 1,2%-ot, 1969-ben egyáltalán nem került elő. II. e táblázat: Egyes érdekességeiről ismét később fogok bővebben megemlékezni. III. e táblázat: A legmagasabb előfordulási napot mutató fajok között bakonyi kutatásaim során először pzerepel a L. adustata F., az egyes években pl. a S. ipsilon Hufn., C. margaritata L., O. dilutata Schiff, és O. incerta Hufn. Egyedszámához viszonyítva sok napon fordult elő pl. a L. adustata F., S. ipsilon Hufn., X. spadicearia Schiff., A. gamma L. és P. chrysitis L. IV. e táblázat: Kiemelkedő napi átlagot mutatott 1971ben a C. pennaria L., 1972-ben a H. alsines Brahm., először kerültek itt az elsők közé az O. cruda Schiff., O. plecta L., H. blanda Schiff, és R. sericealis Sc. A napi maximum szempontjából erősen kiemelkedik a C. pennaria L. és a H. alsines Brahm., az elsők között szerepel az O. cruda Schiff., A. c-nigrum L., T. griseata Pet. és az O. plecta L. V. e táblázat: A családok szerinti megoszlásban legfigyelemreméltóbb ismét a Noctudiák és a Geometridák viszonya. Faj szám szerint részesedésük csak valamivel magasabb az eddigieknél, egyedszám szerint azonban közösen kb. 95%-át 21. kép: Euphya biangulata HAW. (picata HBN) 20. kép: Anaitis praeformata HBN adták a fogott éjszakai nagylepkéknek, és bár az araszolok részesedése is magas, a baglyoké minden eddigi bakonyi értéket felülmúló. A kétfajta égő által gyűjtött anyagban még nagyobb az eltérés a két család között. A normálégő esetén kiemelkedő volt az araszolok és alacsonyabb a bagolylepkék részesedése, míg a Hg-égő esetén feltűnően alacsony az araszol óké és rendkívül magas a baglyoké. Az eddigieknél kevesebb Drepanida, Lasiocampida, Arctiida és Limacodida is feltűnő, a szenderek egyedszáma sem emelkedett túlságosan a Hg-égős csapdában. A népesebb családok közül csak Notodontidae, Thyatiridae és Lymantriidae mutat hozzávetőlegesen szokásos egyedszámot. VI. e táblázat: Ebben a táblázatban is főleg az egyedszámoknál találhatunk az eddigiektől eltérő adatokat. Legfeltűnőbb ismét a lombkoronaszintben és a gyepszintben fejlődő egyedek számának viszonya. Szokatlanul magas a lombkoronaszinti egyedek tömegrészesedése, különösen 1971-ben, a C. pennaria L. rajzási évében. Azonban az 1972-ben tapasztalható erős részesedéscsökkenés, amit a Hg-égő esetén még soha nem figyeltem meg, már nem e faj gyérülésének köszönhető, hiszen 1972-ben is magas volt egyedszáma, hanem részben néhány gyepszinti Noctudia rajzásának, részben a bükkös-tölgyes vidékekre jellemző egyes fajok hiányának (pl. B. prasinana L.), vagy kisebb egyedszámának (pl. D. cultraria F.), részben pedig a Hg-égő már említett nagyobb vonzkörének, ami itt erdőnélküli, főleg mezőgazdasági és kertes területek bevonását jelentette. Ez természetesen fordítva jelentkezett a gyepszinti egyedek esetében, itt a részesedés eddig páratlanul alacsony a normálégős gyűjtés anyagában és viszonylag igen magas 1972-ben. Mindezek ellenére a zirci arborétumban is a gyep- és avarszinti egyedek dominálnak. A cseijeszinti egyedek kisebb száma valószínűleg az arborétumi cseijeszint kertészeti művelésének, illetve a tipikus bakonyi erdőszéli cserjetársulások (Pruno spinosae-Crataegetum) hiányának következménye. Érdekes módon a fatörzsszinti, főleg zuzmóevő egyedek száma is alacsonyabb, mint ahogy azt várni lehetne, ami esetleg azt mutatja, hogy az arborétum növényzete ma már kevésbé tekinthető természetes erdőnek. VII. e táblázat: A mono-oligifág lombfogyasztó fajok és egyedek részesedése hasonló az eddigiekhez, csak részesedésük az összes lombfogyasztó egyedből alacsonyabb. Feltűnően kevesebb a csak bükk-gyertyánon fejlődő egyed, a csak tölgyön fejlődő faj és egyed, viszont több a főleg égeren, esetleg nyíren is fejlődő. Meglepő, hogy az egyéb lombosfákon (Acer, Tilia, Ulmus, Fraxinus) fejlődő monofág fajok és egyedek száma nem magasabb a szokásosnál, bár az arborétum állományának nagy részét éppen ezek a fák alkotják. A sok, kis vízfolyás mentén található növényzet következménye a nedvességkedvelő, nedvesréti, mocsári gyepszinti fajok viszonylag magasabb részesedése, egyedszámuk azonban alacsonyabb, mint Som-hegyen, vagy Rák-tanyán. 168