Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

VAJKAI AURÉL: Néprajzkutatás Veszprém megyében

DÖMÖTÖR S.: A kenesei „Tatárlikak". (Veszprém 1937). ÉBNER S.: Adatok a Bakony északi községeinek építkezéséhez. Népr. Ért. 1933. ENTZ G.: Gótikus udvarház Alsóőrsön. Művészettört. Ért. 1956. FALLER J.: A tési szélmalmok rövid ismertetése. (Veszprém 1936). JANKÓ J.: Az ezredéves országos kiállítás néprajzi faluja. (Bp. 1898). KÁROLYI A. - PERÉNYI I. - TÓTH K. - VARGHA L.: A magyar falu építészete. (Bp. 1955). H. KERECSÉNYI E.: Világítási módok és eszközök Komárvároson. Népr. Ért. 1954. MÁNDOKI L.: A kisgyermek állni és járni tanulását szolgáló eszközök a Népr. Múzeumban. Népr. Ért. 1960. MORVAY P.: Kádárta helynevei. (Veszprém 1940). THOROCZKAY-WYGAND E.: Hogyan építsünk a Balaton partján? Balatoni Évkönyv. 1921. TÓTH J .: Alkalmazhatók-e a dunántúli magyar népi építészet elemei a balatonmenti nyaralók korszerű megtervezésében? Vasi Szemle, 1937. Népi építőmesterek nyomában. Egy nemesvitai népi építőmester munkái. Műemlékvédelem, 1962. TÓTH K. - NÁSZAY M. - PADÁNYI GULYÁS J.: A Balatonvidék népének építészete. (Bp. 1936). TÓTH K. G.: A Balatonkörnyék építészete. Balatoni Szemle, 1942. VAJKAI A.: Habán szalmafödél. Népr. Ért. 1937; Une maison paysanne de la région du Balaton. Nouvelle Revue de Hongrie, 1939; Cserszegtomaj. Népr. Ért. 1939; Veszprém megye népi építkezése. Népr. Ért. 1940; Kiskamarás házak a Dunántúl és a Székelyföldön. Nép és Nyelv, 1941; Adatok a falusi bakterséghez. Ethn. 1942; Élet a cserszegtomaji házban. Ethn. 1948; Présházak és pincék a XVIII. századból a Balaton északi partján. Ethn. 1956; Balatonfelvidéki és Bakony vidéki falusi épületek a XVIII. századból. Ethn. 1957; A hegyközségek kialakulásának kérdése. Népr. Közi. 1958; Balaton melléki présházak. (Bp. 1958); A bakonyi Ház. (Veszprém 1963);, Adatok a Balaton melléki szőlőhegyek népi építkezéséhez. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei I. (1963); Cserszegtomaj helynevei. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 2(1964); A Balaton északi partjának présházai. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 5. 1966; Szabadtéri néprajzi múzeumok Veszprém megyében. Veszprém. (Veszprém 1970), Szabadtéri néprajzi múzeumok Veszprém megyében. Tihany. (Veszprém 1970., II. kiad. 1973); Szabadtéri néprajzi múzeumok Veszprém megyében. Nagyvázsony. (Veszprém 1970); Szabadtéri néprajzi múzeumok Veszprém megyében. Bakonybél. (Veszprém 1970); Füstös konyhás házak a Balaton környékén. Ethn. 1973. VISKI K: Dunántúli bútorok. 1. Székek. Magyar Népművészet 6. füzete; A Bakony-Balatonvidéki kőépítkezés. Magyar Népművészet 12. füzete. (Bp. 1926); Tihanyi házak. (Tihany 1931). 6. Táplálkozás A táplálék nyersanyagát elsősorban a földrajzi adottság, a gazdálkodás módja, a termelés határozza meg. Igy például a makkoltatásra alkalmas Bakony erdő elősegítette a nagymérvű disznóhús fogyasztást, amit már BÉL MÁTYÁS is megemlít. Néprajzi szempontból értékes az egyes főző, tároló edények összegyűjtése, ezekről Szentgál monográfiájában olvashatunk rendszerező összefoglalást (VAJKAI 1959b). A termést kivájt fatörzsben is tartották, ezt már KITAIBEL is megemlíti (1799). A múltszázadbeli Veszprém megye lakosságának főételét EÖTVÖS KÁROLY is megírta. Részletes leírást olvashatunk az egyes ételfajtákról, elkészítési módjukról, a konyha felszerelési tárgyairól. (VAJKAI 1959b) Felsőgörzsöny konyhamesterségével nyelvészeti szempontból BOLLA JÓZSEF (1939) foglalkozott. A Balaton mellékével kapcsolatban már az 1857. évi leírások említik, hogy a vadon termő sulymot (trapa natans) összegyűjtötték, megfőzték, és akár a gesztenyét, elfogyasztották. A Balaton mellékén sok szelíd gesztenyefa van. Komolyabb gesztenyeerdőkkel, Rezi, Vállus határában találkozhatunk, termésük gyakran szerepelt a táplálkozásban (VAJKAI 1939). Arról is hallottunk a régiségben, hogy tavasszal megfúrták a nyírfát, s annak bőven folyó édes nedvét seprűs borral vagy anélkül hordóba tették. Meleg nyárban hűsítő italként fogyasztották (1857). JANKÓ monográfiájában megállapította, hogy a balatoni ember két főeledele a kenyér és a disznóhús, és ezen kívül kiemeli a krumpli és a káposzta fontosságát, mondván, hogy a szegénység egész télen át ezzel tartotta magát. Különben Jankó sok egyéb érdekes adatot közöl a táplálkozással kapcsolatban. Ugyancsak Jankó szerint a múltban a hal fontos tápláléka volt a balatoni embernek, bár erre pozitív adatunk nincsen. Régebbi híradás (1878) beszámol a garda sütésről. Az ivóvíz ellátással is gondok voltak. A meglehetősen benépesült hegyközségekben alig volt jó kút, forrásvíz (VAJKAI 1939 és VAJKAI 1964 - Cserszegtomaj helynevei). A Balaton melléki nép borfogyasztásának szokásairól BÉL MÁTYÁStól kezdve több szerző írt (VAJKAI 1938 — Parasztszőlőművelés, és 1939 Balatonmellék). Megállapítható, hogy a Balaton mellékén az étlapon még ma is sok helyi jellegűnek érzett és mondott ételfajta szerepel (sterc, gánica, dödölle, prósza), és általában a levesek, a tésztás ételek viszik a főszerepet. A kenyeret napjainkban a péknél veszik, és a házi kenyérsütés úgyszólván néprajzi kuriózumnak számít. Végső soron megállapítható, hogy a Balaton északi partjának étlapja nagyjából megegyezik a Bakonyság étlapjával, a kettő közt csak árnyalati különbségek fedezhetők fel (VAJKAI 1964). Tekintve azonban, hogy az ételfajtákban, készítési módjukban még számos hagyomány található, a mai néprajzkutatónak is érdemes több helyen az ételfajtákat, elkészítési módjukat, a használatos edényeket stb. felgyűjteni. IRODALOM BOLLA J.: A népi konyhamesterség műszókincse Felsőgörzsönyben. Debrecen 1939. KISBÁN E.: Nyersanyag és technika. Pépes ételeink típusai. Népr. Ért. 1960. A gyümölcskenyér elterjedésének tanulságai. Ethn. 1961. Verbreitung des Fuchtebrotes in Ungarn. Acta Ethn. 1962. PERESZLÉNYI M.: Adatok a kenyérsütéshez a Balaton környékéről. Népr. Ért. 1941. 7. Öltözet BÉL MÁTYÁS még úgy írta az 1730-as években, hogy Veszprém megye parasztjainak népviselete rongy és levetett holmi. Azt se feledjük, hogy a gazdasági tényezők mindig döntő szerepet játszottak, és így amikor jól fizetett az állattartás, a juhász cifra szűrt viselt. Míg az állattartás lehanyatlásával a pásztor ruhája elrongyosodott, az agyonfoltozott kabát úgyszólván pásztorviseleti tárgy lett. Nagyon értékes az 1818-ban itt járt francia geológusnak, BEUDANTnak a veszprémi vásáron látott népviselet leírása. Most csak a nők asztalkendő módjára összehajtott, a fejet beborító és teljesen a mediterrán viseletre emlékeztető fejkendő leírását kell kiemelnem. Ezt a női fejdíszt több, az 1820-as évekből származó kép is megörökítette (HEINBUCHER VON BIKESSY 1820, Gö320