Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

PETÁNOVICS KATALIN: Népi vadfogás emlékei Keszthely környékén

valók. A legtöbb a szarvasbika vadászatát mutatja, tehát már akkor is fóvadnak számított. Sorrendben utána a medve, a vadkan, és a farkas következnek. . ." 30. PÁK, op. cit. I. 129. 31. Diezel H.: Az apróvad vadászata. (Bp. 1899) 155-156. - Az őzvad kedvenc tartózkodási helyei a síkság és a dombos vidék elóerdői, különösen a sarjerdők és a vágások ... A lomblevelű és vegyes állagokat jobban kedveli. 155-156. 32. A fejlett őzbak e vidéken eléri a 24—26, sőt 28-30 kg-ot is élősúlyban. Kilövésüket szorgalmazzák a vadásztársaságok, mert túlságos elszaporodásuk az állomány elkorcsosodását okozza. 33. Az öreg vadkan ősszel még a 250 kilogrammot is eléri, de lőttek már területünkön 300 kg-os rendkívüli példányt is. A 3—4 éves kanok ősszel 120-150 kg súlyúak. ÍCSERSZILVÁSY, op. cit. 232. írja a vaddisznóról, hogy „Nagysága és súlya igen különböző, a kor, évszak, s élelem minősége szerint. October és november hóban a már görgő disznó két mázsa szokott lenni, nálunk legnagyobbak a négymázsásak. A kergetett, sebesült vaddisznó azonban veszedelmes." 34. DIEZEL, op. cit. 210. 35. PÁK, op. cit. I. 149. 36. op. cit. I. 150. 37. BENCZE, op. cit. 100. 38. PÁK, op. cit. I. 138-139; É. KISS S.: A fácán a magyar nyelvemlékekben és régebbi irodalmi forrásokban. Agrártört. Szemle 14 (1972) 334.-A szerző idézi Molnár János jezsuita írását a Noé bárkájában lévő állatokról, amelyek közt korát visszavetítve a bibliai időkbe - említi a fácánt is. É. Kiss Sándor megjegyzi: „. . tudjuk, hogy ő (Molnár János) Csurgón és Keszthelyen működött; nem alaptalanul állítjuk, hogy a XVIII. században Somogyban is volt jócskán fácán." Még hozzáfűzném, hogy nyilván,Zalában is. A későbbiek során Festeticsek külön fácántenyészetet hoztak létre, a kor főúri szokásának megfelelően; HUSZÁR, op. cit. 100, 102. „Az 1435. évi Soldos címer pl. egy meglőtt, vérző, zuhanó fácánt ábrázol." 39. PÁK, op. cit. I. 154. 40. Az adatközlők által elmondottak lényegét, - hogy a borztól a róka elveszi lakását - Pák Diénes is írja, de a részleteket nem említi. CSERSZILVÁSY, op. cit. 181. - pontosan erről ír: „Az álnok róka, ha a borz lyukát el akarja sajátítani, annak távollétében fekhelyére csunyit, s ezzel a tisztaságszerető borzot végkép elidegeníti tanyájától." 41. HAÁZ F.: Pele- és mókusfogás a Varságon (Udvarhely vm.) Klny. az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárából 1941 I. - Arról tudósít, hogy mindkét állat húsát fogyaszthatják; ÚJHELYI I.: A mogyorós pele. (Búvár 1937) 461-64. 42. E népi megfigyelés helyességét a természettudomány is igazolja. Vadakra, madarakra egyaránt vonatkozik. 43. A vadászok, vadőrök azt állítják, hogy az őzek nem félnek a szarvasoktól, egészen közel legelésznek hozzájuk. A szarvasok csupán nappali pihenőjük közvetlen közelében nem szeretik sem az őzeket, sem a vaddisznókat. De 5—6 holdas apró sűrűben már eltűrik az őzeket. 44. PÁK, op. cit. II. 110. 45. op. cit. I. 50. 46. GUNDA, op. cit. 303; RÓMER F.; A Bakony (harmadik, szemelvényes kiadás, Veszprém 1971.) 34. Megemlíti, hogy „forgácsok közt lehetett volna elrejtett puskára akadni." 47. „Bus fenyő"-Boróka (Juniperus L.) - Jávorka S.: Magyar Flóra. (Bp. 1925) 33-34. . 48. ZML 480/1940. 27. fólió; A Keszthelyi Hirlap 1898. márc. 13-i számában közli, hogy egyik faluban az orvvadászok egy csendőrt, a csendőrök két orvvadászt lelőttek. 49. Az ügyiratokban szereplő személyek nevét és lakhelyét csak kezdőbetűkkel jelzem, tekintve, hogy legtöbbjük ma is élő személy. 50. ZML 459/1940. 5. fólió; ZML 451/1940. 10. fólió 51. ECSEDI I.: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a tiszántúlon. (Debrecen 1933). A szerző leírja az orvvadász saját gyártmányú puskájának készítési módját. 242. A Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményében szereplő vadászpuskák között számos saját készítésű, primitív fegyver található. Legtöbbjét a főszolgabírói hivatalok adták át; Keszthelyi Hirlap, 1898. márc. 6. „Festetics-féle erdőben elfogták: ifj. Csanaki Antal, Fodor Antal, Borovics József, Marton György és Makár Gergely gyenesdiási lakosokat. Fegyvereiket a csendőrség a helybeli főszolgabírói hivatalnak szolgáltatta át." 52. ZML 415/1940. 15. fólió; ZML 466/1940. 9. fólió 53. ALTAI E.: Csapdázás, mérgezés. (Bp. 1961) 9. 54. Légpuska csövének belső átmérője általában 4,5 mm. Levente töltény átmérője: 6 mm; újabban megszigorították a légpuskák vásárlását. 55. PAIS L.: Zalai vadászszokás 1757-ből Ethn. 1942. (LIII.) 235. 56. ZML 497/1940. 13. f.; ZML 547/1940. 16. f. így volt az évszázadokkal korábban is. A pusztítás mértékére jellemző adatként álljon itt Bornemisza Mátyásnak 1557-ben Mezőlaki Ferenchez írt levele, amelyben többek között arról panaszkodik, hogy nem képes nagyvadat lövetni urának „mert tuggya ke-med, hogy mynden esztendewbe vrozvaes reya jartak azok a Nemet falwyak az Valwssy erdewre, e sazok veztettek el az ewrek vadakat az ke-med erdeyrwl, ew miattak fogyatkozot meg az vad, az ewrek'vad, az ke-med felderwl." Négyszáz magyar levél a XVI. századból. 1504-1560. Közli: SZALAY ÁGOSTON (Pesten MDCCCLXI.) 216. 57. ZML 480/1940. 27. f. 58. ZML 1654/Í939. 6. f.; ZML 332/1940. 6. f. 59. ZML 494/1940. 6. f.; ZML 498/1940. 7. f.; ZML 502/1940. 8. f. 60. ZML 494/1940. 6. f.; P. L. fdm. vagyontalan, Cs-i lakos; M. J. fdm. Cs-i lakos, 1940. febr. 6-án ifj. K. I. egy szarvast hajtott az erdőből. M. J. háza közelében P. és M. puszta kézzel a nagy hóban megfogták a szarvast, megnyúzták, húsát elosztották, bőrét eldobták. ZML 498/1940. 7. f. Ifj. F.I. vagyontalan. Cs-i lakos 1940. február 6-án K.J-nak mondta, hogy csókakői erdőben a patak partján van egy elgyöngült szarvas, amit meg lehet fogni. Ekkor K-rel elmentek, a szarvast megfogták, K. annak nyakát zsebkésével elvágta. Az esti órákban F. J. a szarvast hátán K. lakására vitte, ott megfejtették, a húson elosztoztak. ZML 502/1940. 8. f. J.K. B-i (B. hegyi) lakos, Sz.Gy. B-i (B. hegyi) lakos 1940. márc. 9-én herceg Festetics György „Papphegyi" erdejében 1 db őzet fogtak. Az erdőszélen lévő szőlejükbe mentek dolgozni, amely alkalommal a velük ment kutyájuk segítségével tudták megfogni. . . az őzet. Az őzet Sz. lakásán megnyúzták, a húsát elosztották, a bőrét a kutyájuknak adták. Az őzhúsból B. B-nek is adtak 2 kg-ot, mert az ő kutyája is segített az őz megfogásában. J. K. is, Sz. Gy. is napszámos. 61. LUKÁCS - BÉL, op. cit. 239. 62. V.ö. ZML 497/1940. 13. f.; ZML 496/1940. 13. f. ZML 1654/1939. 6. f. 63. Keszthelyi Hirlap 1898. máj. 1. - Meszesgyöröki adat. 64. ECSEDI, op. cit. 121. Ecsedi felosztja a vadászatot aktív és passzív vadászatra, aszerint, hogy a vadász cselekvőként vesz részt a vadászatban, vagy lest, csapdát állít fel. 65. LIPS J.: A dolgok eredete. (Bp. 1962) 82. „ ... a primitív vadász . . megfigyelte, hogyan akadtak fenn némelykor állatok az őserdő liánbozótjában és hogyan fojtották meg őket a lecsüngő indák. Ezt az elvet alkalmazzák következetesen a természeti népek hurokcsapdái." ALTAI, op. cit. 7. A hurkozókat „csendes orwadászoknak" nevezi. 66. GUNDA, op. cit. 204. 67. GUNDA, és VAJKAI, op. cit. - példákkal. 68. A drót néha olyan mélyen belevág a fiatal fa törzsébe azáltal, hogy a vad rángatja, hogy maga a vadorzó sem vesződik kiszedésével. Csak elvágja. Gyakran lehet látni felnőtt fát, amelynek törzsén éles gyűrűalakú forradás van, és drót lóg ki belőle. 69. GUNDA, op. cit. 137. is erre hivatkozik. 70. ALTAI, op. cit. 8. ugyanerre figyelmeztet. 71. MÁRKUS M.: Népi vadfogás módjai Nyíregyháza vidékén. Néprajzi Ért. 29 (1938); MORVAY P.: Szokolya gazdálkodása. Néprajzi Ért. 29 (1938) Mindkét szerző említi a nyúlfogás ilyetén módját. 72. ZML 332/1940. 6. f. 73. A vaddisznók életkorát nem az agyarak gyűrűiből lehet megismerni, hanem egyéb, a csontvázon jelentkező elváltozásokról. Pl. a rágófogak kopásának mértékéről, a koponyavarratok elcsontosodásáról, az agyarak vastagságáról é. i. t. 74. A Magyarság Néprajza II. 17; ALTAI, op. cit. 9., TÁLASI, op. cit. 167. utalnak arra, hogy a „vadászok" bottal dobják agyon a kisebb vadakat.; HUSZÁR, op. cit. 95. „A Paulovits címerben egy futó óz mellett baltás férfit láthatunk, egy szerencsés vadászt, akinek sikerült egy ilyen kezdetleges szerszámmal, nagy ügyességgel a vadat elejtenie." 75. ECSEDI, op. cit. 167; GUNDA, op. cit. 158-159; GUNDA B.: Adatok a bukovinai és moldvai magyarok vadfogó eszközeihez Néprajzi Ért. 31 (1940) 199-201. 76. GUNDA B.: Ethnographica Carpathica (Bp. 1966) 194.; KOROMPAY B.: A csíkiétól a csikkentőig. Néprajzi Ért. 38 (1956) 5—22. 77. GUNDA, op. cit. 159. GÖNYEY S.: ősfoglalkozások a Börzsöny hegységben. Vadméh keresés. Nyestfogás. Tórözés. Néprajzi Ért. 27 (1936) közli a csapóhurok rajzát. 78. GUNDA, op. cit 158. MÁRKUS, op. cit. 346. MORVAY, op. cit. 283. Vajkai A.: A Bakony néprajza, (Bp. 1959) 36. 79. A Balatoni Múzeum gyűjteményében van egy elkorcsosodott őzláb, amelyen elszakadt, mélyen a húsba vágódott hurok van. Az őzet dr. Batháry László lőtte. Az elkorcsosult őzláb fényképét a dolgozatban közöljük. 80. Várad-dülónév; fonyás-kerítéshez való vékony cserje. 81. VAJKAI, op. cit. 36. - említ ilyen esetet. 82. HOFER T.: Vadfogó vermek a töröknek hódolt Baranyában. Ethn. 47 (1957) 346. - Területünkön is imert. ZML 332/1940. 6. f. - VAJKAI A.: Szentgál. (Bp. 1959) 37. - Pulai szakkör pályázata: Erdők között élünk, 10. 83. HOFER, op. cit. 346. 84. LUKÁCS. Bél, op. cit. 272-273. 85. VÁLYI A.: Magyarországnak leírása. (Pest 1796). 86. GÖNCZI F.: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése. (Kaposvár 1914) 652. 87. BMA F 69.230.2. (1751. febr. és 1751. máj.) 88. VAJKAI A.: A Bakony néprajza, 31. „Az utolsó bakonyi farkast állítólag a szentgáli erdőben lőtték 1880 körül, ki is tették közszemlére a veszprémi városházán." Szóbeli közlésként hallottam, hogy néhány évvel ezelőtt a LentiNova környékén elterülő erdőben a vadászok lőttek egy farkast. Valószínűleg Jugoszláviából tévedt át ide. Címereinkben a szarvasbika, a medve és a vadkan után a leggyakrabban ábrázolt vad. - HUSZÁR, op. cit. 88-89. 89. MORVAY, op. cit. 283; MÁRKUS, op cit. 348; PÁK, op. cit. 93. „A farkasfogdozásnak nevezetes módja a' farkas verem is, mely mintegy két vagy másfél öl általmérőü mély, s' az oldalain fenálló palánkokkal kirakott gödörbül áll. En352