Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene
néhány íratlan törvényt, amelyekre ha fény derül, kicsit többet tudunk majd mondani a pásztorok harmóniaérzékéről. A harangmuzsika ritmusa A pásztoroknak nemcsak a harangok összecsengésére volt gondjuk, felfigyeltek a harangkongás ritmusának szépségére is. Rájöttek, hogy nem minden marha, birka „tudja egyformán szépen mé'ghordani." „Mindig oanra szoktam kötni, mer né'm mindé'ggyik tudja méghordoznyi, ugye, van amellyikén csak kipég-kopog. . . Rendesen fő szoktam kötnyi. A gazda ném kötötte fő. Mindig szelidé'k vótak a harangos tehenek. Minden réggé méghuzkodtam hor réndessen tudja hordanyi, ütemre vergye." (Pécsely, Ihász) „A legtöbbször olyanyra szoktam ráténnyi, amellyik jobban méghordja, jobban szóll rajta. Ameüyik jobban meg tudja ráznyi. Szebb lépete van nekijje. Aztán mentű szebb lépete van neki, anná jobban szóll rajta." Nem csoda, ha az így megagyusztált, orvosolt, összehangolt harangokkal felszerelt gulyát szívesen hallgatta a mezőn dolgozó ember épp úgy, akárcsak a pásztor maga. „Vót hét nagy [harang] köztük, meg azok az apróbbak: kisebb, nagyobb. Mikor szépen legét estefelé a csorda, aztán lé'feküdtem ilyen fékönyékre, rágyújtottam, azt oan élvezet vót hágatni üket, ho! Az ember fét megmozgatni üket, hogy most má be kő mennyi. Mikó mentek hazafelé szép nyugodtan. . . jó csöndes időbe: messzirű oUyan szép vót, hogy haaajje! Szépen kottára vót: két nagy még három vagy négy vót üyen kissebb. Mer ez ahhó szól ugye. A zenekarba is van, améllik élésebben szóll, van a méllik vastagon, van améllik vékonyabban. De most má az a vüág émút. Most má böcsületés legelő [sincs], nincs egy böcsületés gulya! Harmincöt-negyven darab - énnekem az ném gulya!" (Pécsely, Ihász) Harmóniai képzelőerő, zenei memória Hogy a pásztoroknak zenei képzelőerejük is volt, igényesek voltak, ezt az is mutatja, hogy a gulyásszolgálatból épp a gyűjtés hónapjában küépett, és már a füredi Szívkórházban elhelyezkedést kereső pécselyen lakó Ihász János, aki az előbbi szép mondatokat is elmondta kolompoló gulyájáról, most így beszél: „Ha még őriznék, akkó ettű a Kujcsártú[Pestről] hozatnék még égy három litérés nagyharangot. Mer ezek fölé ak kőne. Akkor ami még még jobban pufog . .. Annyi, mind a bőggő a cigányzenébe . . ." Zenei memóriájukra is fényt vet, hogyha valamelyik áüat a 15 harang közül egyet is elhagyott, annak elhallgatását viszonylag hamar észrevették, s addig keresték, míg a tuskók, fák tövében meg nem lelték. „Egy veszett el a faluban, akit hazavitt a tehén. Még előgyühet a is. A paraszt tette el. . . Ha meghallom, még mégösmerem, pedig ötvenhatba, ötvenhétbe veszétt é." (Pécsely, Ihász) Pásztoraink akusztikai ismeretei A daiok a pásztorok akusztikai ismereteiről is elárulnak egyet-mást. A kolomp is másként hangzik a lombtalan erdőben, ahol a sok vastag törzs zengőn veri vissza annak szavát. Szalafő, 1968 - Furián Kálmánné, 1901 Nem hallom a vezérürü m kolompját, Szép zöld erdő mind elveszi a hangját. Furulyázni is jobban szeretnek tavasszal az erdőben, mikor a lombok még nem rontják el a pásztorok hangversenytermének akusztikáját. A májusi lombruha szép, de a hangzásnak nem kedvez. Tudja azt a pásztor nagyon is jól, hogy másképp hangzik a kolomp a szabadban, erdőn, mezőn, másként épületek, falak közt. Ezért is vásárol szívesebben falusi pásztortól csengőt vagy kolompot, mert a falu végén kipróbálhatja, távolról is meghaügathatja azt, míg erre városi kereskedőnél való vásárlás esetén nincs olyan jó lehetőség (Bánd, Farkas). „Csengők, csöngők" A csengőket a leggyakrabban a birkafalkákra rakták, csak nagyon ritkán alkalmazták a tehéncsorda harangjai között. Viszont általános szokás, hogy meg nem kötött, szabadon kószáló kiscsikó nyakába is csengőt akaszt a parasztember. A csengőt a bakonyi pásztorember készen veszi, készítési módját nem ismeri. 5 Gyakran cserebere útján szerzi be csengőit a pásztor. Simon Gábor így mondja el három csengője származását Hegyesden: „Ügy szereztem üket. Eggyet és Somogy mégyei öreg gulyásembértű, éggyet mög a nagybátyámtú kaptam, é'ggyet meg úgy cserétem itten égy barátomtú. Ezt a nagyobbikat, eztét 35 pöngőér vettem, ezt a középsőt, aztat még ugy kaptam a nagybátyámtú ajándékba, mer é vót má pusztúva, aztán én csináltattam még. A kissebbiket meg úgy kaptam égy nagyobbér, dehát az kegyetlen nagy vót. . . Ezék szalamia-csöngők, abbú vannak csináva." 8. ábra. A csengő részei Fig. 8. Parts of a tinkle. 1. „Ez a csöngőnek a monya 2. Ez azér van rátéve kis bőrheveder, hogy a mony ki né ölje, ki né reszelje aztot a 3. tőgyit nekijje". (Tőgynek a csengő ütőjét tartó beforrasztott kampót nevezte.) 4. „Ez meg a csirgya nekijje." A csengők méretei A csengők nagyságát számmal jelölik. A legnagyobb, amelyet én láttam, hallottam, a 14-es, ennek egyvonalas asz a hangolása, a 10-es egy kvinttel feljebb hangzik, kétvonalas esz-ben. Az a két csengő, amelyet a marhák harangjaival együtt a gulyára akasztott Kardosréten a pásztor, az még nagyobb volt, 16-os méretű. A hegyesdi juhász is nagyméretű harangról beszélt: „Dehát az ké'gyetlen nagy vót, vót akkora majném, mint a 361
