Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
MOLNÁR LÁSZLÓ: A herendi porcelángyár az 1873-as bécsi világkiállítás idején
8. ábra. Tányér elszórt csokor mintával, kék címeres jeggyel 1874-ből. VBM 57.184.4. Abb. 8. Teller mit lockerem Blumenstraussmuster und blauem Wappenzeichen aus dem Jahr 1874. VBM 57.184.4. leti porcelánok a maguk reális valóságában sohasem jelentkeztek európai igényt kielégítő tárgyakban. Azok nem készültek sem Japánban, sem Kínában, füles csokoládés csésze, nagyméretű leveses tál, szoszié, vagy akár leveses tányér formájában, hanem a sajátos, az európaitól teljesen eltérő ételekhez és szokásokhoz igazodtak. Mégis Falke értékelését tekintjük helyénvalónak, amikor elismeréssel nyilatkozik a kü lönböző korábbi porcelán stílusáramlatok, művészeti eredmények herendi átvételéről, illetve „mind annak ami szép és jó volt," — újjáteremtéséről. 2 9 A számba vétele a herendi tárgyak valóságos művészi értékének olyan jelentős akkor, hogy a később megjelent kiadvá nyok, a magyarországi sajtó és kamarai jelentések is Falke megállapításaira vezethetők vissza. A herendi porcelánok művészi értékrendjének ilyen megállapí tása, illetve kiemelése az európai fejlődésből, olyan máig tartó következtetéseket jelentett, hogy az európai porcelánművészeti irodalomban Herend, mint a klasszikus európai és keleti porcelánok kitűnő imitátora foglalt helyet. Túlnő jelen tanulmányunk keretén, nemcsak az akkori Falke értékelés további elemzése, de a herendi porcelánok művészeti értékelésének mélyebb összefüggésekbe való ágyazása is. Amikor a herendi porcelánok a korábbi tárlatoktól eltérően szerényebb elismerésben részesültek, amely kifejezetten a tulajdonos érdemeit célozták, feltétlenül jelentősnek tekinthetjük, hogy a nemzetközi kerámia szakirodalom, amely ebben az időszakban már nagyobb összefoglalók elkészítésében, jegykatalógusok közreadásában jeleskedett, többnyire az 1873-as bécsi tárlattól kezdődően foglalkozott a Herendi Porcelángyárral. Korábbi kiadványok nem említették legfeljebb a jegyek között, és Ausztria címszó alatt tüntették fel. A gyűjtők figyelmét felhívták a herendi por celánokra, és megemlítették Fischer gyárát Friedrich Jaenecke kerámiával foglalkozó nagyszabású kézikönyvében. 30- Fischer korábbi sikereit is méltatták, és közölték, hogy a londoni South Keningston Múzeum gyűjteményében is találhatók keleti imitációi közül. A jegykatalógusában öt különböző herendi márkát mutattak be, „Österreich"' címszó alatt. Hasonlóan járt el az ismert francia szerző Theodor Graesse, akinek 1875-ben jelent meg nagyszabású kézikönyve a gyűjtők tájékoztatására. 3 1 Az ötödik kiadásban szereplő jegyek, azonosak a Jaenecke könyvében közöltekkel, de utóbbi szerző csak a katalógusban említette Herend jegyeit. Figyelmet érdemel, de feltétlen további kutatásra szorul az a tény, hogy miért nem ismerteti a francia Albert Jacquemart 1873-ban megjelent terjedelmes kerámiatörténelmi összefoglalójában Herendet. 3 2 Az 1873-as bécsi tárlaton Herend részvétele nemcsak a gyár vonatkozásában jelentős, hanem a művészettörténettudomány számára is. A korábbi tárlatok egy-egy alkalommal nagyobb anyagi sikert és erkölcsi elismerést jelentettek a tulajdonos számára, de a művészettörténetben nem szerepelt Herend. Egy teljes korszak vált szükségessé ahhoz, hogy kialakuljon a herendi porcelán stílusa, sajátos jellege, és így váljék ismertté Európában. Legfőképpen az a tény, hogy nemcsak regisztrálásra, de értékelésre is került az európai porcelánművészetben, a korábbi művészeti formák és dekorok imitálása, utánzása, lehetőséget teremtett a herendi stílus fogalmának felvázolására, a nemzetközi irodalomban való számbavételre. A nagymúltú XVIII. századi alapítású manufaktúrák abban az időben alkalmazkodva a kor stílusáramlataihoz alakították művészetüket. Korábban utaltunk arra, hogy a hazai sajtóban és szakmai kiadványokban a Falke-féle megállapítások szolgáltak alapul. Ennek egyik jelentős bizonyítékának tekintjük a soproni kereskedelmi kamara jelentését, amely a kiállítást követő esztendőben jelent meg. Eltekintve az akkori válságtól, amelynek éppen a kamarai jelentésben kellett volna szembetűnően megmutatkozni, helyette a herendi gyár méltatásával foglalkozott, meg sem említve azt a tényt, hogy az éppen a legnagyobb nehézségekkel küzdött a számos külföldi elismerés és kitüntetés ellenére is. Az iparművészeti vonatkozásban is jelentős részből az alábbiakat tekintjük szószerinti idézésre alkalmasnak. „Ezen gyár kiváló helyzetét közismeretű sajátságában tartja fenn. Már kezdettől fogva, midőn még senki arra nem gondolt és a porcelán tekintetében mindenki romlott ízlésnek hódolt, igyekvő volt ezen régi porcelánt ismét előállítani, mely a műbarátok és gyűjtők által joggal annyira kedveltetik. De a gyár megalapítója Fischer Mór nem szorítkozott csupán egyes híres gyárra, vagy egyes porcelánnemek termelé282