Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

GROFCSIK JÁNOS: Adatok a városlődi porcelán- és kőedénygyár történetéhez

1 db földbesüllyesztett iszapmedence propelleres keverővel 1 db forgódob szita 1 db permanens mágnes 1 db agyaggyúrógép 1 db samottőrlő görgőjárat A korongos műhelyben 16 gépkorong és 16 láb hajtású korong volt. A gyárban három égető kemence működött, egy 12 m

3-es és egy 24 m

3-es visszacsapólángú félgáztüzelésű kerek kemence, 1 db 9 m hosszú csőkemence, 5 csővel. A tolást kézi hajtású orsóskerékkel végezték. A kerek kemencék közül az egyikben kőedény nyersárut (széntüzeléssel), a másikban kőedény mázas árut (fatüzeléssel) égettek. A csőkemence széntüzelésű volt, 3 csőben kb. 950—1000° volt a hőmérséklet. Ezek közül kettőben mázas kőedényt, a harmadikban mázas kályhacsempét égettek. A csőkemence két alacsonyabb hőmérsékletű (750—850°C) csövében aranyozott és mázfeletti dekorral (le vonókép pel) díszített áru égett. A gyárnak volt porelszívóval ellátott festőműhelye, gipszmodell és formakészítő műhelye, nagy gipszforma és készárú raktára. A kőedénygyárban fehér színű kőedényt készítettek, nem a városlődi fehér, hanem vasszegény import agyagból, mert a gyárnak versenyképesnek kellett lennie a Gránit Kőedény gyár gyártmányaival. A kőedénymassza alapanyaga a lieskaui (Németország) agyag volt, ennek átlagos ásványi összetétele 59% agyagásvány, 39% kvarc, 2% földpát és egyéb. Ezt 10% Meka (Németország) kaolinnal és 25% dolomittal keverték. Később használtak a masszába rátkai agyagot is, ezt a gyárban iszapolással tisztították. A rátkai agyaggal a massza lieskuai agyagtartalmát csökkentették. A Meka-kaolin helyett később füzérradványi kaolint (illit) használtak. A kőedény nyersárut 01—02 Sk-ra (1070 °C, a mázas árut 06 Sk-ra (980 °C), égették. Kőedényből készültek háztartási edények, étkezőkészletek, tea- és kávéskészletek, mosdókészletek és egészségügyi tárgyak, festett és színes díszes virágcserepek, kulacsok, fonott kosarak, hamutartók, virágvázák, falitálak, nagyobb díszvázák stb. 1931-ben kezdte el a gyár a városlődi sárga és vörös agyagból készült kellemes vörösbarna színű ún. bauxit edények (angol teáskannák, teás- és mokkáscsészék) készítését. A teáskannán és a csészéken kívülről egy fehér angóbozott sáv volt. A bauxit edények masszája 35% toksamottal soványított városlődi sárga-vörös agyagból állt. A biszkvit és mázas égetést a kőedényekkel együtt végezték, a máz átlátszó kőedénymáz volt. Az égető tokok is a városlődi sárga és vörös agyagból készültek. Ugyanebben az időben kezdett a gyár majolika dísztárgyakat készíteni a balatonarácsi kellemes sárgás színűre kiégő márgás agyagból. Ezeket a tárgyakat fekete, vagy vörösbarna, ritkábban más színű máz alatti festékkel díszítették és átlátszó kőedénymázzal mázolták. Készültek színes mázzal festett és aranyozott majolika dísztárgyak is. A gyár vezetői felismerték, hogy Városlődnek vannak hagyományai, amelyek az újból fellendülő gyárat kötelezik arra, hogy ezeket ápolja. Felújították és gyártották azokat a vázákat, dísztárgyakat, amelyek a gyárnak a Láng-Mayer korszakban az 1885. évi és a Millenniumi kiállításokon nagy sikert hoztak. Mihalik Sándor írja a gyárról „Nem lehet azt az érdemet elvitatni, a magyar agyagipar általa bizonyos mértékben önálló, mindenki által felismerhető különleges bélyeget nyert."

2

2 A gyári jel ebben a korszakban: fenyőfa, alatta Városlőd 1846, benyomva, vagy bélyegzővel, használtak azonban egyszerűen a Városlőd jelzést is. Készített a gyár cserépkályhákat városlődi agyagból, fehér borító masszával. A cserépkályhák sima felületűek, fehér, krém és más színekben. Készültek külön megrendelésre kandallók, különleges mázakkal és régi búboskemencéket utánzó bemélyített csempéjű kályhák is, ülőpadkával. Grofcsik János 1929-30-ban végzett kísérletekkel megállapította, hogy a városlődi agyag alkalmas kőagyagcső gyártásra. Elhatározták ezért, hogy a leállított Pannónia Kőedénygyár telepén egy kőagyagcsőgyárüzemet létesítenek. Az építkezést 1931-ben végezték. A meglevő földszintes gyári épülethez egy emeletes gyárépületet építettek, a földszinten helyezték el a kemencéket, az emeleten a szárítókat. A kőagyagcső gyár berendezése volt 2 db görgőjárat rázószitákkal, egyik az agyag, másik a samott őrlésére és osztályozására. Masszakeverő és gyúrógép (téglaprés) a csőpréshez szükséges masszatömbök készítésére. Az 1 db függőleges csőprésen (R. Raupach Görlitz gyártmányú), 300 mm átmérőig voltak sajtolhatok a csövek, cserélhető szájnyílásokon. A csőgyár 1932. év elején kezdte meg működését, midőn az áramszolgáltatás Városlődön és Kislődön is megindult. A csőgyárban két égetőkemence volt, egyik 80 m

3-es, a másik 30 m

3 -es berakó térrel, négyszögletes alapterületű visszacsapó-lángú kemencék hosszabb oldalukon 5—5, illetve 2—2 tűzszekrénnyel. A tűzszekrényeket lépcsőrostéllyal félgáz tüzelésre építették. Az egyenletesen elosztott fenéklehúzó nyílásokon keresztül a füstgázok gyűjtő csatornán és a 28 m magas kéményen át távoztak. A kemencék tervét és építési rajzait Th. Padéit, Leipzig cég készítette, a kemencék és a kémény építését budapesti cég végezte. A csőgyárban készült a sajtolt csöveken kívül a Fővárosi Csatornázás részére ún. tojás profilú 600x900 mm belső méretű, 1000 mm hosszú cső is formába való döngöléssel, valamint álló idomok is. A csöveket belül agyagmázzal, kívül sómázzal mázolták. A csőgyár termelése évi 800 t volt. A gyár munkáslétszáma 1934-36-ban átlagban a kőedénygyárban 80 fő, a kőagyagcső gyárban 30 fő volt. A gyár két üzemének termelése a 30-as évek folyamán nyugodt és egyenletes volt, a termelt áru mind eladható volt. A gyárnak Budapesten volt egy kőedény lerakata, a csöveket pedig az Ullrich B. J. cég, mint egyedárusító vette át. A városlődi gyárnak egész fennállása alatt ez a 269