Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

GROFCSIK JÁNOS: Adatok a városlődi porcelán- és kőedénygyár történetéhez

ajkai lakos, továbbá a veszprémi Közgazdasági Bank és Takarékpénztár Rt. is. A részvénytulajdonosok a részvényeket a veszprémi banknak adták el. Ez utóbbi ezt a vételt csak átmeneti üzleti vállalkozásnak tekintette. A veszprémi Közgazdasági Bank és Takarékpénztár a részvényeket hamarosan továbbadta egyik nagy üzletfelének, Vadász Izidor Veszprém megyei (dénesmajori) földbirtokosnak. A vállalat igazgatója ennek fia, Vadász Károly lett, a műszaki vezetést Reé László veszprémi autodidakta kerámikusra bízták. Ez a vállalkozás is csak jelentéktelen befektetést eszközölt. A masszamalomban új vízikerekeket szereltek be, a kemencéken a legszükségesebb javításokat elvégezték és az igazgatói lakóépületet teljesen rendbehozták, amelybe Vadász Károly beköltözött. A masszamalomban vízikerékkel hajtott, kis egyenáramú dinamót állítottak fel, erről kapták a gyárépület világításához szükséges áramot. A gyár termelése azonban sem minőségileg, sem mennyiségileg nem javult. Csizmadia János, aki mindenképpen szerette volna a gyárat megszerezni és megfelelő tőkével is rendelkezett, elhatározta, hogy egy új üzemet állít fel és felveszi a versenyt a régi gyárral. Megvásárolta a Városlőd—Kislőd vasútállomás mellett fekvő, megszűnt mészégető üzem telkét, és ott egy kisebb gyárat létesített. A gyárban társa volt apósa, Makkay József is. A gyárat Pannónia Kőedénygyár, Csizmadia, Makkay és társa, Kislőd néven jegyezték be. Gyári jegye Pannónia Kislőd volt a masszába nyomva, vagy a tárgy fenekére bélyegezve. Az üzem méretét szemléltetik az alábbi adatok: A gyárban volt 1 db 12 m

3-es hasznos térrel rendelkező visszacsapó-lángú kemence 4 tűzszekrénnyel, 1 db mázfrittelő lángkemence, 1 db 460 kg-os méretű masszaőrlő dob, 1 db 100 kg-os mázőrlő dob, 1 db szűrőprés, 4 gépkorong, 4 lábkorong. A gépeket 1 db 12 LE-s gőzlokomobil hajtotta. Munkáslétszáma 28—30 főt tett ki. Csizmadia szakértői közreműködésre Grofcsik Jánost kérte fel, egyébként a gyárvezető Mayer Emil, a volt városlődi kőedénygyáros öccse volt. A gyár ugyanabból a minőségű helybeli fehéragyagból dolgozott, mint a városlődi gyár. Saját szükségletre a városlődi sárga agyagból készítettek égetőtokokat és samott-téglát. A gyár termékei kézzel és szórópisztollyal festett kőedénytányérok, tálak, bögrék, mázas virágcserepek voltak, de sok balatoni feliratos emléktárgyat készítettek (hamutartók, bonbonierek, virágvázák, díszkulacsok). Kisebb mennyiségben gyártottak kézi festésű étkező, teás- és kávéskészleteket is. A termelt kőedény jó minőségű volt, hajszálrepedéses áru nem fordult elő, alapszíne a városlődi agyagtól eredően sárgás árnyalatú volt. A régi városlődi gyár, a Városlődi Kőedény gyár Rt., Vadász Károly vezetése alatt tovább vegetált, de a jobb szakmunkásokat és a vevőkört a kislődi Pannónia Kőedénygyár elhódította. A gyár fokozatosan eladósodott és a hitelezőket fizetni nem tudta, csődbe jutott, majd a hitelezők kielégítésére árverést tűztek ki. A városlődi községháza tanácstermében 1927. év márciusában tartott árverésen a vállalat ingatlanainak nagyobb részét Iglauer István gépészmérnök, a Budapesti Szék és Faárugyár tulajdonosa, kisebb részét Sági József városlődi plébános és Ujtz Béla városlődi építkezési vállalkozó vették meg közösen. A gyári ingatlanok telekkönyvi adatai zavarosak voltak, és mindkét vevő fél azt állította, hogy ő vette meg azt az ingatlant, amelyen a gyári épületek nagyobb része áll. Emiatt majdnem egy évig tartó vita keletkezett, ez idő alatt Ujtz és Sági működtek a gyárban. Bögréket korongoltattak, megfestették és mázolva kiégettették az ott talált biszkvit edényeket. Erre azonban nem került sor, mert Iglauer Istvánnal kiegyeztek, aki az ingatlanaikat is megvásárolta. Iglauer megfelelő tőkével rendelkezett és 1928 elején megvette Csizmadiától a kislődi Pannónia gyárat is ahol a gyártást beszüntették és később kőagyagcső gyárat állítottak fel. A vállalatot, bár egyéni tulajdon volt, részvénytársaságként jegyezték be Kőedény Majolika és Kályhagyár Részvénytársaság Városlőd cégszöveggel. A részvénytársaság elnöke Iglauer István volt, igazgatósági tagjai a családtagokból és rokonságból kerültek ki.^ A gyár vezetője Iglauer unokaöccse, Grofcsik Andor lett. Grofcsik János felsőipari iskolai tanári állása mellett, mint keramikus szakértő működött a gyárban. 1928 februárjában megkezdték a gyár felújítási munkálatait. A régi korongosműhely helyén új kétemeletes épületet építettek. A többi gyárépületet teljesen tatarozták, s a masszamalom épületét átépítették. A gyárban meglevő két visszacsapó-lángú kemence boltozatait, tűzszekrényeit újból építették, a tűzállóbélést kicserélték, a tűzszekrénybe a Padéit cégtől rendelt lépcsős rostélyokat építettek be (félgáztüzelés). Akkor még Városlődön nem volt elektromos távvezeték, azért a masszamalomba a Ganzgyártól rendelt 13 LE-s Francis rendszerű vízturbinát építettek be a vízikerék helyett. A Torna patak malomárkát egyidejűleg teljesen kitisztították és rendbehozták. A vízierő azonban a tervezett termeléshez nem volt elegendő, azért egy 25 LE-s gőzgépet (lokomobilt) is üzembe helyeztek. Üzembe helyeztek egy 8 kW-os villamos generátort is, amely az elektromos energiát szolgáltatta nappal a gépkoronghoz, éjjel a világításhoz. A Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat (energiatermelő központja Tatabánya volt) 1932-ben bekapcsolta az elektromos távvezetékbe Városlődöt. Ettől kezdve a gőzgépre nem volt szükség, de massza és mázőrlő dobok hajtására a vízi energiát továbbra is felhasználták. A gyár berendezése 1932-ben a következő volt: Masszamalomban: 1 db 400 kg-os őrlődob 1 db 500 kg-os őrlődob 1 db 150 kg-os őrlődob 1 db 100 kg-os mázőrlődob 1 db 50 kg-os mázőrlődob 1 db szűrősajtó (membrán szivattyúval) 268