A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Természettudomány (Veszprém, 1978)

Tapfer Dezső: A szalakóta (Coracias garrulus) a Keleti Bakonyban

A szalakóta (Coracias gamilus L.) a Keleti-Bakonyban TAPFER DEZSŐ ELTERJEDÉSI VISZONYAI A KELETI-BAKONYBAN 1943-1973 KÖZÖTT Feltűnően színpompás tollazatú, csókanagyságú, odúlakó, részben erdei — részben mezei madarunk a szalakóta. A Dunántúlon is több népies neve van. Ezek közül a Bakony keleti tájain — ahol a lakosság egyáltalában ismeri - „kékcsóká"-nak, „kékmátyás"-nak nevezik (a falusi nép a szalakóta nevet nem vagy alig-alig ismeri). A Keleti-Bakonyban előfordulásáról, életmódjáról harminc esztendőn át gyűjtöttem az adatokat: kutatással, saját megfigyelésekkel. Hat állandónak tekinthető fészkelőhelyét derítettem fel ez alatt az időszak alatt. A szalakóta nálunk vonuló madár. Az általam megismert bakonyi fészkelőhelyeikre — kisebb mértékben az aktuális időjárástól függően — április végén—május elején tértek vissza. A Bakony keleti szegélyén, az általam rendszeresen vizsgált mintegy 900 km

2 -es területen már 1943-ban is 1944-ben öt fészkelőhelyét ismertem meg, nagyon jellemzőnek tartom, hogy ezek közül négy fészkelőhely körzetébe (2—3 km átmérőjű körön belül) a szalakóták évtizedeken át visszatértek, hűségesek maradtak, és ahol legtöbbször a zöldharkályoktól „átvett" odú, az odvas fa — rendszerint nyárfa, platán — tartósan megmaradt (pl. Iszkaszentgyörgy-kastélykert, a Szerencsekerék-erdő egyik szegélye), ugyanabba az odúba tértek vissza sok éven át. Az első években megismert öt fészkelőhely részletesebb leírása: X.Bodajk kastélykert (1943-tól): öreg tölgyfában régi, tágasabb odú, az erdő szegélyétől mintegy 50—60 méterre (laza, gyümölcsfás ligeteken át leereszkedve mintegy 80—100 métert, a szántóföldek és néhány kisebb rét zónájában kiváló táplálkozási területet találtak). Gyakorlatilag zavartalan fészkelőhely volt majd másfél évtizeden át — ritkán váltó-fészekként használt, részben már kikorhadt harkályodvakkal a 1. ábra: Szalakóta (Coracias garrulus L.) Abb. 1: Blauracke (Coracias garrulus L.) közeli, részben elvadult gyümölcsöben. A táplálkozási terület közelsége, a kedvezően zavartalan költési viszonyok alapján a pár eltűnésének oka valószínűleg a vonulás során bekövetkezett pusztulás volt. 2. Bodafk, Gafa-völgy (1944-től): közvetlenül a Gaja-patak partján vastagtörzsű öreg feketenyárban több zöldharkály-odú volt, egymás fölött, a legalacsonyabb kb. 8 méterre a patak szintjétől. Az ötvenes évek közepéig minden évben stabil, nyugodt szalakóta-fészkelőhely volt. A Galya-patak völgye folyásirányában pár száz méter után nyílott meg a Fehérvárcsurgó mögötti, a Rákhegy—Vaskapu előtti termékeny medencére, mely a szalakótának szintén kiváló 81