A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Rézbányai László. Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony éjszakai nagylepkefaunáján, I.

KVALITATÍV ÉS KVANTITATÍV VIZSGALATOK AZ ÉSZAKI-BAKONY ÉJSZAKAI NAGYLEPKEFAUNAJAN I. (Munkámat Tallós Pál, a fiatalon elhunyt kiváló erdőmérnök, botanikus és lepidopterológus Bakony-kutató emlékének ajánlom) Bevezetés Közismert tény, hogy hazánknak lepkészeti szempontból sok jól, bár talán egyáltalán nem minden oldalról kikutatott vidéke mellett, a Bakony meglehetősen ismeretlen területe. Ennek okai, részben az utóbbi években egyre javuló, régen azonban igen rossz közlekedési viszonyok, részben az a látszat, hogy a fővároshoz közelebb fekvő hegyvidékek hasonlóak a Bakonyhoz, de nem utolsósorban az a véletlen is, hogy e nagy területen még amatőr lepkész is alig-alig akadt. Különösen az Északi-Bakony volt erősen elhanyagolt, de még az üdülési szempontból közkedvelt Balaton-felvidéken is csak néhány helyről vannak számottevőbb lepkeadataink. A Bakonyi Múzeum által kezdeményezett és irányított „A Bakony természeti képe" kutatási programba 1967 elején kapcsolódtam be, hogy az egyik legmodernebb éjszakai lepkegyűjtési módszer, a fénycsapdázás rendszeres és tervszerű megindításával minél előbb megközelítsük az Északi-Bakony lepkészeti megismerését. Természetesen nemcsak éjszakai, hanem nappali gyűjtéseket is végeztem, ennek összegezéséhez azonban még jó néhány gyűjtőév adataira lesz szükség. Ezért több részre tervezett munkámban egyelőre csak a különböző helyeken 2—3 évig működő egyes fénycsapdák fogási eredményeivel, tehát meglehetősen szűk és jól definiálható területek éjszakai nagylepke faunájával foglalkozom. A hazánkban jelenleg általában ismert és általam is alkalmazott fénycsapda mintegy két évtizede történt meghonosítása a Növényvédelmi Kutató Intézet és JERMY TIBOR nevéhez fűződik. A csapda tulajdonképpen egy nagy bádogtölcsérből áll, melynek aljára üvegtartály van felerősítve, benne kevés vattával és egy kis fiolában kloroformmal, a tölcsér felett pedig fényforrás van elhelyezve. A fényre repülő éjszakai lepkék a tölcséren keresztül az üvegbe esnek és ott a kloroform gőzétől elpusztulnak. Reggel a tartályt csak ki kell üríteni és este újra felcsatolni. A fénycsapdával történő lepkegyűjtésről a Természettudományi Múzeum Állattárának tudományos kutatója, KOVÁCS LAJOS részletesen beszámolt 1957-ben a Rovartani Lapokban. Az addigi tapasztalatok alapján ismertette a csapda előnyeit (nagy mennyiségű, kvantitatív vizsgálatra alkalmas anyag, prognosztikai, cönológiai, faunisztikai adatgyűjtés, igen ritka fajok begyűjtése) és hátrányait (az anyag megrongálódása, bogarak, szenderek vagy a nagy tömeg miatt). Jelenlegi ismereteink alapján (és ez később már az előbbi szerzőnek is határozott véleménye volt), a fénycsapdázó módszernek több az előnye, mint a hátránya. Megfelelő mennyiségű kloroform adagolása és szakszerű kezelése esetén egészen ritka eset, hogy meghatározhatatlan legyen az anyag, és a ritkább fajokból is gyakran bejövő nagyobb mennyiség lehetővé teszi a szebb példányok kiválogatását. Az is bebizonyosodott, hogy a fény nem vonzza túl nagy távolságról magához a lepkéket, és még a fénycsapda sok évig egy helyben működése sem okozza a lepkefauna megritkulását. Az egyetlen komolyabb problémát csak a fajok különböző fényérzékenysége okozza, valamint az a tény, hogy a csapda nem képes megfogni az egy éjszaka fényére repülő lepkék 100%-át, bár azt erősen megközelítheti. Mindenesetre a Természettudományi Múzeum kutatóinak eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy jól megalapozott, modern tudományos eredményeket ma már elsősorban csak a fénycsapdák hatalmas mennyiségű anyagának feldolgozásával érhetünk el. Természetesen ennek a módszernek is vannak továbbfejlesztési lehetőségei. A kezdetben normál égővel működő csapdákat pl. ma már néhol UV (kevert fényű higanygőzégős, vagy úgynevezett „sötét fényű", csak UV sugárzást adó fényforrással működő) csapda váltotta fel, s ennek gyűjtési intenztiása, minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt nagyobb. Ezért arra a véleményre jutottam, hogy egy szűk területéjszakainagy 1 epkefaunájánakkvantitatív megismerését viszonylag rövid idő alatt legjobban akkor közelíthetjük meg, ha legalább 2 évig normál, majd 1 évig kevert fényű UV csapdával gyűjtünk ugyanazon a helyen, és a 3 év eredményét átlagoljuk. Hosszabb ideig tartó gyűjtéssel nyilvánvalóan még reálisabb eredményt érhetünk el. Természetesen a fénycsapdával sem nyerhetünk tökéletes képet valamely terület lepkefaunájáról, hiszen a fajok eltérő fényérzékenysége vagy rossz időjárás esetén jelentkező repülési inaktivitása befolyásolja eredményünket, azonban feltétlenül jobban megközelíthetjük a tökéletességet így, mint egyedi, alkalomszerű, sőt, szelektáló gyűjtésekkel. Sok nehézséget magában rejtő munkámat egyedül semmiképpen sem tudnám elvégezni. Ezért bevezetőmben kell köszönetet mondanom azoknak, akik különféle területen számomra segítséget nyújtanak, vagy nyújtottak, így elsősorban PAPP JENOnek, a budapesti Természettudományi Múzeum tud. főmunkatársának, aki 1967-ben, a Bakonyi Múzeum igazgatóhelyetteseként felkért a kutatómunkára, és annak megindításához minden segítséget meg395