A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Szolnoky Kálmán: Adatok az Északi-Bakony és a Baonyalja madárvilágának ismeretéhez

madárvilág feltérképezése, mert a Bakony madárvilágát a jövőnek kell megvédenünk, és ez csak faunisztikai feltárás útján aligha képzelhető el. Ezek a kutatási területek a következők. 1. Költésbiológia 2. Fauna 3. Hangváltozások (madárhangkutatás) 4. Módszerek 5. Táplálkozásbiológia 6. Ökológia 7. Populációdinamika 8. Fiziológia 9. Fészeképítés 10. Táplálékmegszerzés módja 11. Madár kapcsolatok 12. Madárvédelem 13. Vonulás Célszerű lenne a Bakony madárvilágát kutatók között differenciálni a munkát és a fenti szempontok alapján a Bakonyra konkretizálva végezni azt. Ezzel a madártani kutatás gyakorlati értékét emelnénk és egyben kiindulópont lenne a korszerű madárvédelemhez is. A Bakony színes madárvilága megkövetelné ezt. A szerző ezt a munkát kezdte meg 1969-ben bakonyi fajok táplálkozásbiológiájával és 1970-től a fenyőfői ősfenyves mikrofaunájának vizsgálatával. A táplálkozásbiológiai vizsgálatoknál a segítséget CSIBA LAJOS 1965-ös útmutatója adta. A fenyőfői ősfenyves madárvilágának különleges egységét először SOMOGYI JÁNOS, majd INGOLF SCHRÖDER hamburgi újságíró közreműködésével vizsgáltam. Módszerek A madárvilág kutatásához, faunisztikai, táplálkozásbiológiai munkához szükséges volt a módszereket optimálisan úgy kiválasztani, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel elvégezhető munkához igazodjanak. Az eszközök ily módon determinálták a kutatás mélységét és irányát is. A felhasznált eszközök a következők voltak: A madarakat, amelyeket kizárólag bizonyítékként vagy táplálkozásbiológiai vizsgálati egyedként gyűjtöttünk be, többnyire egy ANSON & DEELEY rendszerű ejektoros, 12/70 kaliberű sörétes Miroku, Modell Jagd — vadászfegyverrel ejtettük el. A megfigyelésekre 1969-től egy kiváló minőségű távcső állt rendelkezésemre: Zeiss, 15x60, Fényerő: 16. A megfigyelésekhez felhasználtam hí2. Kabasólymok (Fotó: Tapfer) 2. Baumfalken (Photo: Tapfer) 2. Hobbies (photograph by Tapfer) vóvadászathoz alkalmazott с s a 1 s í p о к a t is. így 1966-tól rendszeresen alkalmaztam a HUBERTUS-Kacsahívó, HUBERTUS-Kakukkhívó HUBERTUS-Szalonkahívó, HUBERTUS-Tyúkhívó, SCOTCH—

DUCK—CALL-hívó, FAULHABER-Universal-hívó, HOHENRAINER-többoldalú hívó, F AULH ABER-Szarkahívó, F AULH ABER-Sza j kóhívó, FAULHABER-Varjúhívó, és HUBERTUS-Ragadozómadárhívó csalsípokat. Ugyancsak igénybe vettem a gumiból és műanyagból készült csaliállatokat is. Eddigi munkám során gumiból készült csalikacsát, csaligalambot és csalivarjút használtam. Külön érdekesség volt a műanyagból és tollból készített csaliuhu használata — éppúgy, mint a vadászatban. A terület nagysága megkövetelte, hogy a vidéken dolgozó vadászokkal, erdészekkel felvegyem a kapcsolatot. A kutatási területen felmértem azt, hogy milyen vadásztársaságok, erdészetek felügyelnek, illetve gondozzák a területet. Területegységenként 1961-től felvettem velük a kapcsolatot és ők ismertették velem területük fekvését, az általuk észlelt madarakat. Csak ezután kezdhettem hozzá, hogy a területegységeken meghatározzam a fészkelő fajokat, biotópjukkal együtt. Az apróbb madarakból japánháló segítségével az Északi-Bakony különböze) helyén befogást is végeztem, az állomány elterjedésének, sűrű ségének vizsgálatára. Valamennyi fészekadat kartonokra került. A madárfajok meghatározása 1965-től minden esetben a PETERSON-í'éle madárhatározóra épült. A fészkeket feljegyeztem területenként, és a költés előrehaladtával személyesen vagy vadőrök segítségével ellenőriztem a költés eredményességét. így egyben a költő madarak gyakoriságára is fény derült. A legjellemzőbb fészkelési helyeket, és adatokat a kartonokról táblázatban rögzítettem. Ezúttal táblázat 580