A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Horváth Lajos: A Tapolcai-medence madárvilágának összehasonlító cönológiai és ökológiai vizsgálata

kökénybokros, tágas marhalegelő; ez a hegy madárcö­nózisára már befolyással lehet. A Szent György-hegy fő jellemvonását a kiterjedt szőlőművelés adja meg. A tíz vulkán közül itt van a legtöbb szőlő, és a viszonylag nagy vulkánnak csupán egytized része nincs megművelve. A szőlők fölött, a ba­zaltfalak tövénél, nem összefüggő, keskeny, túlnyomó­részt fiatal, bokros aljú erdő húzódik. Állománya gyertyán, bükk, akác; kevés helyen idősebb feketefe­nyők csoportja és egy-egy öreg szelídgesztenyefa áll. A cserjeszintet főleg kökény és bodza adja. A tetőn nagy kiterjedésű, gyepes részek váltakoz­nak, helyenként csaknem összefüggő, bokros részekkel. Amint látjuk, ez a vulkán összhatásában — tájképi jel­legét illetőleg — nem mondható erdősnek, akárcsak a később sorra kerülő Csobánc, Haláp vagy Kopasz vul­kánok. A Szent György-hegy arculata, amint a későbbi­ekben kitűnik, kifejezésre jut a fészkelőközösségei­ben is. ötödikként Szigliget vegetációs jellegét ismertetem. Ez a vulkán tulajdonképpen három egymáshoz igen közel fekvő kúp csoportja, amelyeket részben a szőlő­művelés, részben pedig a csaknem összeérő erdők egyetlen egységgé fognak össze. A Szigliget legkisebb kiterjedésű eleme a Vár-hegy. amelyet nagyon dús, sűrű és változatos összetételű erdő borít. Uralkodó fa­félesége szil és juhar, de van sok akác és kőris is. Az erdőben mindenütt nagyon gazdag a bokros aljnövény­zet; az erdő nélküli hegyoldalak pedig szinte egybe­függően bokrokkal vannak borítva. A cserjeszint az itt fészkelő madarakra nézve nagyon kedvező faji össze­tételű. Főleg galagonya és juhar teszi ki, de számottevő a papsapka, a som és az elvadult orgona is. A Szigligetnek a Balatonba félszigetszerűen benyúló eleme a Szőlő-hegy. Kiterjedésre a legnagyobb rész és a madarak megtelepedésére nézve is meglehetősen vonzó. Az alacsonyabban levő domboldalakon szőlőmü­velés folyik. A többi részén, amelyik egyetlen plató­jelleget mutat, erdőt találunk. Ennek körülbelül egy­negyede tiszta állományú akácos, háromnegyedrésze pe­dig vegyes-bokros lomberdő, akác nélkül. Az utóbbi részre jellemző a sok kőris és néhány igen öreg, od­vas berkenye, és vadkörtefa. Az erdőt sűrűn szakítják meg a kisebb-nagyobb galagonyás tisztások. A Szigligetnek eddig megemlített két tagja, ha jelle­gében nem is teljesen azonos, az itt költő madárfajok minőségi összetételében és mennyiségében sok meg­egyezést találunk, szembe az Antal-heggyel, а Szigliget vulkán harmadik összetevő elemével. Az Antal-hegyi ún. öreg-erdő ma inkább csak történelmi név, amelyik régebbi térképeinkről maradt ránk, illetve korábbi idő­szak öreg erdőjére utal. Jelenleg fiatal vagy legfel­jebb középkorú (mintegy húszéves), zárt akácerdőt ta­lálunk itt. Az aljnövényzete ritkán elszórt bodza és igen gyér fűféleség. Ez a tájképi jelleg a madrácönó­zis számára merőben más, mint az előző kettőé. Ugyanilyen elütő az Antal-hegyet a Vár-heggyel össze­kapcsoló, alacsonyabb terület fiatal és sűrű fekete­fenyvese is. Egybefogva tehát azt látjuk, hogy a Szig­liget erősen tagolt vulkáni kúpjának változatos a táj­képi jelleget megadó vegetációs képe és ugyanilyen a cönózisok szemszögéből feltárt madárvilága. Hatodikként sorra kerülő vulkán a Csobánc. Ez a rész egyéni, jól jellemezhető homogén terület. A ba­zalttakaró alatti, enyhén lejtő, alsó kúpot körös-körül, szabályos szélességben gyümölcsfákkal behintett szőlők borítják. A meredeken álló bazaltfalak és oldalak lá­bánál, valamint részben az oldalakon is, fákat csak el­vétve találunk. A hegy északkeleti részén van még a legtöbb fa, főleg kőris és fiatal akác, de összefüggő er­dőről itt sem beszélhetünk. A törmelékes részen és részben az enyhébb lejtésű oldalakon uralkodó bokor és galagonya, de sok a vadrózsa is. Ez a füves, bok­rokkal behintett rész a Csobánc legegyénibb része. A madárélet szempontjából különleges szerepet játszik még a meglehetősen nagy várrom. Ezzel ellentétben a hegytető többi részén dúsan tenyésző, elvadult orgona­bokros szinte teljesen jelentéktelen. Ugyanez áll a fü­ves fennsíkra is. Említésre méltó még az oldalakon levő, elég nagy számú, elhagyott telken és kertben most már vadon tenyésző Spirea, amelyik a poszáták kedvelt otthonává lett. A szabad és nagyobb sziklafe­lület vagy fal igen kevés, ami a várrom jelentőségét a fészkelés szempontjából még inkább fokozza. A Hegyesd, vagy egészen pontosan a Hegyesd köz­ség melletti Vár-hegy, a Tapolcai-medence tíz vulkán­ja közül a legkisebb, a madárélet tekintetében mégis egyéni és jelentős. Először is az egyetlen, amelyen nincs szőlőművelés; továbbá az egész hegy és közvet­len környéke rendkívül változatos vegetációja. A felső kúp oldalai negyven-ötven éves tölgyessel vannak bo­rítva, ehhez az alsó kúpon délnyugati-nyugati- és északnyugati irányban nyolcvan-százéves, ritkás, legel­tetett tölgyes csatlakozik. Mind a két erdőben nagyon gazdag a bokros aljnövényzet, amelyik főleg galago­nya és kökény; az öregebb erdőrészben ezekhez még sok vadrózsa csatlakozik. А hegy lábánál az erdőt gyér füvű, köves legelők és helyenként fiatal feketefenyő-erdőfoltok övezik. Az it­teni madárélet kialakulásának megértéséhez a vegetá­ció és a domborzat mellett elengedhetetlen megemlí­tenünk a hegy lábánál található néhány tartósabb víz­állást, amelyek természetes mélyedésekben jöttek létre és az öreg, tölgyes legelőbe ékelődnek bele. A nyolcadik vulkán, a Haláp. ismét az erdőtlen he­gyeket gyarapítja és így a Szent György-heggyel és a Csobánccal mutat rokon ornitolegiai vonásokat. A táj­képrokonság márcsak azért is szembetűnő, mert az also kúpon itt is szabályos sávban, körös-körül szőlők van­nak. Többé-kevésbé természetesnek mondható tájrész­let a bazaltkúpon csupán északkeleti—északi—észak­nyugati oldalon van. mert a művelés alatt álló hatal­mas kőfejtő, a többi területet teljesen elfoglalja. Ke­vés a fa, erdő egyáltalában nincs, csak kisebb facso­portok, amelyek főleg kőrisből és elvadult gyümölcs­fákból (dió, alma) állnak. Sok a galagonya és az elva­dult kerti díszcserje, gyümölcstermő bokor (egres, ri­bizli). A hegy lábához köves juhlegelő csatlakozik, amelyik feltétlenül hatással van az itt kialakult fész­kelőközösségekre A Halápnak még egy különlegessége van: sok itt a kipusztult szőlő, amelyeknek egy részét a hegylábi föl­dekkel egybeszántották. Ilyen módon a szántóföldek helyenként a hegy oldalára is felkúsznak, ami saját­ságos, a többi vulkánnál nem tapasztalt madárele­mekkel gyarapította a medence bazaltkúpjain megfi­gyelt fészkelőközösségeket. Már most megemlíthetem, hogy a Badacsony oldalában, egy helyen találtam ilyen szántóvá alakított szőlőparcellát, és itt is Halápéhoz hasonló, réti jellegű fészkelőközösségi elemekre buk­kantam. Feltűnő példái ezek a madár ökológiai érzé­kenységének. A Halyagos egyike a legerdősebb vulkánoknak. Csak a Gulácson van nagyobb összefüggő erdőség és talán a Badacsonyé egyenlő kiterejdésű vele. A bazalttakaró alatti alsó kúpon, itt is szőlőművelés folyik, amelyet nyugaton a diszeli kőbánya, északkeleten pedig a hegy lábáig leereszkedő erdőség szakít meg. Ez a két utóbbi körülmény is erősen emlékeztet a badacsonyi vi­szonyokra. Majd látni fogjuk, hogy a sok közös, öko­lógiai vonás a fészkelőközösségekben is mennyire kife­jezésre jut. Az északkeleti oldalon sok a tölgyes szál­erdő; a lombos-fenyves (feketefenyő) vegyeserdők a fennsíkszerű tető déli felén és az északkeleti lejtőn ta­550

Next

/
Oldalképek
Tartalom