A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Horváth Lajos: A Tapolcai-medence madárvilágának összehasonlító cönológiai és ökológiai vizsgálata

lálhatók. A fiatalos, sűrű erdőszélek, bebokrosodott vágásterületek és bokros aljnövényzetben gazdag szálerdők az északnyugati részekre jellemzők. A táj típust meghatározó vegetációs jelleg a botanikai értelmében vett szegélycönózisban is kifejezésre jut itt. Az erdőszéleken, erdei utak, tisztások és nyiladékok mentén feltűnő, sűrű, bokros vegetáció fejlődött ki, ami a madarak fészkelőközösségeinek a kialakításában fontos szerepet játszik. Tizedik és egyben utolsó bazaltvulkán a Tapolcaimedencében a Kopasz. A legkevésbé ismert és nem is jellegzetes tájképileg annyira, mint a többi, bár kiterjedése, magassága és alakja azonos a szomszédjáéval, a Halyagoséval. Ha nem is ismert ez a hegy, ornitológiailag mégis kiugróan érdekes és egyéni. Lényegében erdőtlen, leszámítva a tetőn látható egy-két kisebb akácost, amelyben a bodza a szokásos, egyedüli aljnövényzet. A szőlőművelés a/, alsó kúp délnyugati—déli—délkeleti oldalán meglehetősen kiterejdt, összefüggő sávot alkot. A hegy többi része, beleértve a tetőt is, kopár, köves legelő, ahol csak nagyon alárendelt szerepet játszanak az elszórt fák és galagonya-, kökénybokrok. A Tapolcai-medence tíz vulkánjának növényzeti és orográfiai felvázolása mindenképpen elengedhetetlen a madárközösségek kialakulásának megértése szempontjából. Amikor az egyes szigethegyek madárvilágát akarjuk összehasonlítani, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a köztes területeket, amelyek a tulajdonképpeni medencét jelentik. A kisebb-nagyobb, sík felületeken kialakult madárcönózisokat nem tettem tüzetes vizsgálat tárgyává ebben a dolgozatban, de itt előforduló madarakat, azok ökológiai viszonyait és különösképpen a környezet hatását a vulkánok madárvilágára mindenhogyan figyelembe kellett vennem. Ugyanis a z egyes helyeken kialakult cönózisok összetételét, — akár minőségi, akár mennyiségi alapon nézzük — gyakran befolyásolják a hegy körüli adottságok. Nem közömbös, hogy a hegyet láprét, szántóföld vagy köves legelő veszi-e körül, tehát a hegyi fészkelőközösségek kialakulásának feltételei között többé-kevésbé szerepeltek a környezet ökológiai viszonyai is. Az előforduló fajok szempontjából feltétlenül igen jelentős szerepe van a Balaton közelségének a Badacsony és a Szigliget esetében; a fészkelőközösségek kialakulásában azonban teljesen közönbösnek bizonyult. Egészen pontosan kifejezve ez azt jelenti, hogy a nevezett két hegy fészkelőközösségeiben sem a vezéralak, sem az állandó tag, sőt még az alá9. Előtérben a Sylvia atricapilla-, háttérben a Monticola sáxatilis-fészkelőközösség helye a Szent György-hegy déli oldalán 9. Im Vordergrund der Ort der Sylvia atricapilla-Nistkolonie, im Hintergrund der der Monticola saxatilis-Nistkolonie an der Südseite des Szent György-Berges 9. The nesting community sites on the southern slope of Szent György-hegy of Sylvia atricapilla (foreground) and Monticola saxatilis (background) rendelt tagok egyike sem függvénye a Balatonnak, vagyis a nagy vízfelület közeiságének. Meglepő talán, hogy a két félszigetszerűen elhelyezkedő hegy költő madaraira sem a tó vize, sem a viszonylag széles nádszegélye és mocsaras partvidéke nem gyakorol semmiféle hatást. Ugyanakkor ezeknél és a többi hegynél sem közömbös a hegy környéki vidék jellege, az ottani fészkelőközösségek összetétele vagy egyáltalában a hegy közelében költő madárfajok. Ennek a jelenségnek a magyarázata két tényezőben rejlik. Először a Balaton nádszegélyének fészkelőfaunája nem terjeszkedhet föl a hirtelen és viszonylag magasra keimelkedő hegyekre; másodszor széles, kertes szőlők választják el az ősibb jellegű tájtípust képviselő, magasabb részektől. Az elszigeteltség kölcsönös, azaz a hegyi fészkelőközösségek tagjait is hiába keressük a nádszegély költő madarai között. Nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy vizsgálataim és megállapításaim a fészkelőközösségekre, azaz a fészkelő fajoknak a költésidőben tapasztalt viszonyaira vonatkoznak. Vonulási időben vagy télen merőben más a helyzet, tehát az itt csak előforduló és a helyben fészkelő fajok között rendkívül éles határt kell vonnunk. Amennyire éles határú a fészkelőközösségek elszigetelődése a hegyi és vízi, — illetve helyesebb meghatározással mocsári — tájtípusok között, annyira elmosódott a hegyeket körülvevő lápréti. legelői vagy szántóföldi jellegű környezettel szemben. Ahhoz, hogy ilyen megállapításokra juthassunk, az egyes vulkánok közötti medencerészeket is igen gondosan kellett tanulmányoznom a táj jelleg és az ott fészkelő madarak szempontjából egyaránt. Ezek mennyiségi és minőségi vizsgálatát nem ismertetem, de a szigethegyek fészkelő faunájára gyakorolt hatásukat mindenkor figyelembe veszem, mert csak így képzelhető el eredeti célom, a tíz vulkán madárcönológiai és madárökológiai összehasonlítása. Ebből tehát azt látjuk, hogy az egyes szigethegyeken kialakult fészkelőközösségeket nem egyedül a kérdéses hegy adottságai szabják meg, hanem a közvetlen környezete is. Amint majd beigazolódik, az egyes hegyek avifauna ja valóban eltér, de ebben a közvetlen környéknek is szerepe van. Igen sajátságos azonban, hogy ez a környezeti hatás nem mossa el a különbségeket, tehát nem fűzi egybe a vulkánokat, hanem valóban elválasztja. Ezt éppen úgy tapasztaltam ott, ahol a távolság az egyes vulkánok között 5—10 km (Szent György-hegy—Haláp—Csobánc—Gulács—Hegyesd), mint ahol csak 1—2 km (Badacsony—Szigliget, Hegyesd—Halyagos, Csobánc—Kopasz). Ennél kisebb köztes terület hatása nem volt kimutatható (Halyagos— Kopasz, Csobánc—Halyagos, Gulács—Tóti-hegy) vagy a szigligeti (Vár-hegy—Antal-hegy—Szőlő-hegy) ; ilyen helyeken tehát a fészkelőközösségek minden feltétele magában a hegyben, vagyis a saját adottságaiban rejlett. A fészkelőközösségek pontos ismertetése előtt, tömörré fogva a távolabbi környezet hatását, megálla551