A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Tóth László: A Bakony hegység futóbogár-alkatú faunájának alapvetése (Coleoptera: Cicindelidae et Carabidae)

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a Bakony hegységből ez ideig nincs tudomásunk fosszilis vagy szubfosszilis koleoptera vagy karabidaleletekről. Ez a mai faunakép értékelésénél megnehezíti a helyzetet. Táblázatunkban a teljességre törekvés nélkül közölt európai adatok, valamint a jégkorszak ismerete támpontot nyújt a hozzávetőleges elképzelések kialakításához. Közülük talán legérdekesebb számunkra a jégkorszak utolsó fázisából (

Allerőd interstadium) származó, a Kárpát-medence aránylag közeli pontjáról, Tárcsáról (Bad Tatzmannsdorf) előkerült néhány szubfosszilis karabida. A jelenkori karabida fauna ismeretéhez és eredetének tisztázásához abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a jégkorszakok eljegesedései aránylag megkímélték a Kárpát-medencét. A legnagyobb eljegesedés csak az Északi-Kárpátokat érintette, tehát a Bakony hegység területe jégmentes maradt, azaz mint extraglaciális terület vészelte át a megpróbáltatásokat. A jégkorszakot megelőző preglaciális időszak, a Levantei-tó lefolyása után száraz, kontinentális klímahatásokkal mint ,,sztyepp"-korszak jelentkezett. Sok jel mutat arra, hogy a pontusi, pontomediterrán, a déli kontinentális karabida fajai már ekkor előfordultak nálunk. A klíma zordabbra, hidegre fordulása ezeket nagy részben délebbre kényszerítette, de egyes helyeken, például a Keszthelyi-hegység délkeleti lejtőin, a Balaton-felvidék déli, a Keleti-Bakony déli, délnyugati lejtőin, platóin olyan mikroklimatikusan megfelelő élőhelyeket találhattak, amelyek számukra legalábbis a pejust jelentették. Más szóval megtalálhatták a maguk refúgiumát. Jellemző példaként emelhetjük ki az Acinopus (Osimus) ammophilus DEJ. fajt. Áreája, amennyiben tisztázottnak tekinthető, pontusi-ponto-káspi típusba sorolható. A Tihanyi-félszigeten előfordul, ez egyszersmind északnyugati irányban áreájának a határát jelenti. Rendkívül ritka, feltűnően nagy testű, lomha mozgású, vándorlási képességére semmiféle adatot nem ismerünk. CSÍKI (1946) is „reliktum" fajként ismerteti. A Harpalus cordatus DUFT, faj Bad Tatzmannsdorf (Tárcsa) lelet anyagából került elő. Ez azért érdekes, mert ilyen módon ez a xerotermofil, fotofil faj bizonyíthatóan előfordult olyan területen, ahol az alpesi eljegesedés hatása sokkal erőteljesebb volt, még az Allerőd interstádiumában is, mint a Bakony hegység előbb idézett területein. Itt természetesen szóba jöhet egy korábbi, interglaciálisban történő visszavándorlás (remigrácia) esete is. Ez a feltételezés csak erősíti azt az elképzelésünket, hogy az egész jégkorszak alatt lehetőség volt míkroklimatikus-lokális élőhelyeken arra, hogy a preglaciális fauna elemei a Bakony hegységben fennmaradhassanak. Ezek figyelembevételével, de — miképp hangsúlyoztuk — bizonyító leletek nélkül, még a következő fajoknál merül fel a preglaciális ittlétezés kérdése: Harpalus sabulicola PANZ., H. diffinis DEJ., H. obscurus F., Cymindis axillaris F., С. scapularis SCHAUM., С. variolosa F., Brachynus ganglbaueri APFB., Polystichus connexus GEOFF., Scarites terricola BON. Természetesen ezek feltételezések. Hiba volna, ha valamennyi xerotermofil ,,ponto-kaukázusi—turkméniai" fajt ide sorolnánk, de ugyanígy az is, ha közvetlen tárgyi bizonyítékok hiányában kizárólag posztglaciális betelepüléssel magyaráznánk a jelenlétüket. Ezt illetően igen könnyű a bevándorlásra (immigráció) leszűkíteni a kérdést, csakhogy más esetekben az újabb elméletek egyáltalán nem zárkóznak el a visszavándorlás (remigráció) feltételezésétől. Közvetlen bizonyíték nincs, semmi okunk tehát kikapcsolni akár a be- vagy visszatelepülés, akár a túlélés vagy „reliktálódás" lehetőségét. Nagy és nyitott kérdés, hogy ebben az időszakban milyen volt a fauna összetétele a hegység északi expozíció jú területeinek mély, hűvös és nyirkos völgyeiben? De LATTIN (1967) szerint: az arboreal recens elterjedési központjai azonosak az erdei fauna jégkori refúgiumaival. Mint már hangsúlyoztuk a Bakony területe ilyen szempontból feltétlen számításba jöhetett. Csak az a kérdés, hogy az arboreal elemei, a hegyi (montán) fajok valamennyien a jégkorszakban húzódtak-e ide vagy sem? Itt kétségtelen, hogy csak találgatásokra vagyunk utalva foszszíliák hiányában. Valószínűnek tűnik, hogy a pszichrofil, umbrofil fajok egy része, amelyek közép-európai, európai, euroszibériai áreákkal rendelkeznek, már itt éltek. A balkáni mediterrán fajokkal kapcsolatban meg kell említenünk SZILÁDY (1931) elméletét is. Szerinte a Balaton-parton ősi „állatszigetek" maradtak fenn egyes védett, kedvező mikroklimatikus élőhe57. ábra. Tés: Móroc-tető (fotó: Papp) Abb. 57 Tés: Móroc-Dach (Photo: Papp) Fig. 57. Tés: The top of Móroc (photograph by Papp) 343