A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)
Dr. Tóth Sándor: A negyedik Bakony-kutató ankét (Zirc, 1972. szept. 26–27.)
egészen a Rába folyó vonaláig található 10 kitörési centrum. 6 centrumban csak bazalttufa vulkánok alakultak ki, majd 4 centrumban a kezdő törmelékszórásokat lávafolyások is követték és így alakultak ki a Kisalföldön kiemelkedő és különálló bazalthegyek, melyek között szép vulkánikúp formájával kitűnik a Somló. Dr. Jugovics Lajos A bakonyi Nummulites-fauna fejlődéstörténete A mintegy 60 fajt és alfajt tartalmazó bakonyi Nummulites-íaxma Európa egyik leggazdagabb és legérdekesebb JVMmmwÍzíes-faunája. Az alsó-eocén közepétől az oligocénig terjedő eocén üledéksor elég hosszú időt fog át, így a benne egymást követő faunák kiválóan alkalmasak törzsfejlődési vizsgálatokra. Ősföldrajzi helyzete is kedvező e tekintetben a Bakonynak, mivel a Pireneusoktól a Kaukázusig terjedő mediterrán eocén kifejlődési sáv közepe táján fekszik. Ebből eredő ősföldrajzi kapcsolatai szoros faunisztikai összeköttetést biztosítottak a sáv nyugati és keleti szárnya között. Ez a fajok horizontális rokonsági kapcsolatainak kikutatásánál játszik fontos szerepet. Mindehhez járul még a többnyire kitűnő megtartási állapot, mely lehetővé teszi az egyes evolutív jellegek változásainak nyomonkövetését. Folyamatos szelvényekben vizsgálva az egymásra következő fauna fajait, bizonyos jellegek határozott irányú változásokat mutatnak. A főbb változások a következők : 1. A fejlődés a kisebb alakoktól a nagyobb méretűek felé halad. 2. A kanyarulatszám a filogenezis során az idősebb alakoktól a fiatalabbak felé nő. 3. A törzsfejlődés során a spíra a laza becsavarodástól a szorosabb felé halad. 4. A második kamra a fejlődés során határozottan elkülönül. Fejlettebb alakoknál nyolcas, illetve lekerekített csúcsú háromszög alakot mutat (a többsejtűségre való törekvés első jelei!) Ezek mellett megemlítendő, hogy bizonyos evolúciós tendenciák parallel jelentkezése a bakonyi Nummulitesek polifiletikus származására utal. A faunák egymásrakövetkezése, a fejlődési sorok kibontakozása szoros kapcsolatban van a bakonyi eocén ősföldrajzi fejlődésmenetével. Ennek keretében helyezve vizsgáltuk a Nummulitesek fejlődésének főbb mozzanatait tükröző fontosabb fejlődési sorokat. Az alsó-eocén első felében a Bakony szárazulat volt. A délnyugatról Isztria, Dalmácia felől előnyomuló tenger az alsó-eocén második felében, a felső-cuisiben érte el a Déli-Bakonyi Üledékei tartalmazzák a Bakony eddigi legidősebb Nummuliteseit (Sümeg, Darvastó VI. sz. bauxit-külfejtés; Devecser 2. sz. fúrás mélyebb szakasza). Ezek általában kisméretűek és kis egyed- és fajszámban találhatók. A taxonok a N. globulus-variolarius, a N. burdigalensis perforatus, továbbá a N. partschi-gizehensis-fabianii fejlődési sor felső-cuisi tagjai. A középső-eocén elején, a cuisivégi medencefeltöltődések és a helyenkénti regressziós jellegű üledékképződés után, a Bakony területe megsüllyedt s a tenger erőteljesen előnyomult. Az előnyomuló tenger hosszú időre állandósult a hegység nagy részén, s igen változatos és többnyire kitűnő megtartású Nummulitesfauna kibontakozásához biztosított optimális feltételeket. Ennek megfelelően e szakasz üledékeiből ismerjük a legtöbb fajt számláló és legteljesebb fejlődési sorokat. Közülük a legfontosabbak: Az alsó- lutéciai N. laevigatussal induló s a N. pénzesgyoerensissel folytatódó, majd két ágra szakadva a nagy termetű N. puschival, illetve a N. brongniartival végződő N. laevigatus-sor. A N. burdigalensis-perforatus-sor a lutéciai emelet alján két parallel ággal jelentkezik. Az egyik a Devecser 2. sz. fúrásból ismert N. aff. burdigalensissel hozható származási kapcsolatba. Ez a N. baconicussal. majd a N. aturicussal folytatódik, végül a nagy termetű N. perforatussal végződik. A másik ág a kisebb termetű fajokat tartalmazó N. obesus-crassus ág. A nagy jelentőségű N. distans-sor a Bakonyban egy kisebb termetű alakkal (az irodalom N. millecaput „peíií"-nek nevezi), a belőle kibontakozó nagy termetű típusos N. millecaputtal és a szintén nagy termetű JV. dufrenoyival van képviselve. A N. globulus-variolarius-sorha illik több más faj mellett két új faj, a JV. dudarensis és a N. majzoni. Közülük a JV. dudarensis kapcsolatba lehet a darvastói cuisi Nummulitesek e sorba tartozó fajával. A JV. aíaciCMstól származtatható JV. striatus-discorbinus-sorba tartozik a névadó fajokon kívül a JV. zircensis és a JV. schaubi. A középső-eocén végén érik el a Nummulitesek fejlődésük csúcsát. Nagy faj- és egyedszámban népesítették be a bakonyi eocén tengert, köztük nem egy óriás méretű fajjal (N. millecaput, N. brongniarti). A középső- és felső-eocén határán a prepireneusi mozgások kiemelkedést okoztak. Az ennek következtében fellépő környezetváltozás kedvezőtlen volt a Nummulitesek további intenzív fejlődésére. Ez és az evolúciós erő jelentős csökkenése, számos többségükben túlspecializált fajokat tartalmazó fejlődési sor megszakadását okozta. A felső-eocén elején újrainduló transzgresszió már egy a lutéciainál sokkal szegényebb Nummulite s-íaunának biztosított életteret. Ebben csak a JV. globulus-variolarius-, a JV. striatus-discorbinus- és a JV. partschi-fabianii sor néhány lutéciaiból a priabonba is átmenő faja (N. variolarius, N. chavannesi), illetve újonnan fellépő faja (JV. incrassatus, N. pulchellus, N. fabianii) adja a JVwmrauZztes-faunát. E faunákat a Halimbai-medencéből és az ÉK-Bakonyból ismerjük, ahol az eredetileg nagyobb kiterjedésű felső-eocén üledéket a posteocén denudáció megkímélte. Dr. Kecskeméti Tibor A Bakony ősnövényvilága (A Bakonyban végzett ősnövénytani kutatások története) Beszámolómban a Bakony-kutatás terén végzett eddigi gyűjtéseimről, vizsgálataimról, kutatásaimról kívánok röviden szólni, megemlítve mások idevágó munkásságát is. A veszprémi Bakonyi Múzeum által szervezett és meghirdetett „A Bakony természeti képe" kutatási programhoz 1962-ben kapcsolódtam, majd a következő évben (1963-ban) kezdtem el a tényleges kutatásokat. Az első utam, mely egyben tereppel való ismerkedés volt, Márkó környékére vitt, ahol CSÖTÖNYI JÓZSEF erdőmérnök a Somhegy alatti erdészeti csemetekertben kovásodott fákat talált, melyekből néhányat eljuttatott 27
