A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Tóth Sándor: A negyedik Bakony-kutató ankét (Zirc, 1972. szept. 26–27.)

hozzám Szombathelyre. Az új lelőhelyen már az első esztendőben 56 db kovásodott fát sikerült összegyűjtenem. Az első helyszíni leletgyűjtés után került sor a nagyobb gyűjtemények bakonyi leleteinek számbavételére. Átnéztem a Természettudományi Múzeum Növénytára, a Magyar Állami Földtani Intézet, az egyetemi növényrendszertani intézetek, a veszprémi Bakonyi Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum és a szombathelyi Savaria Múzeum szakgyűjteményeit. Minden gyűjteményben a Bakony területéről, szórványos egyedi leletek voltak találhatók. A leletek alapján mintegy 26 bakonyi ősnövény lelőhelyet sikerült összeírni, melyek a Bakony geológiai térképe mellett a legfőbb kiindulási alapot adták. A geológiai térképen jelzett kavicsmezők sokszor bizony kisebb részletekben nem feleltek meg a valóságnak s ezért minden esetben egy területen a lehető legteljesebb bejárást kellett eszközölni. Ez azt eredményezte, hogy sok időt kell terepbejárásra fordítani, ami viszont meghozta jutalmát, mert a legutóbbi időkig 43 helység mellett közel 60 lelőhelyről ismerünk kovásodott famaradványokat. A famaradványok száma is tetemes mennyiségre rúgott, mely a nagyobb egyedszám alapján már statisztikailag is egy teljesebb flórakép-megrajzolást tesz lehetővé, mint az az eddigi egyedi leletek alapján nem volt lehetséges. Az eltelt 10 esztendő leforgása alatt közel 80 napot töltöttem terepen, melynek során mintegy 600 db kovásodott fát, további mintegy 500 egyéb növényi maradványt valamint a lelőhelyeim ről, ; 11 e t v e az útba ejtett feltárásokból több ezer darabot kitevő Mollusca maradványt sikerült összegyűjtenem. Ez utóbbiak nagy része KROLOPP ENDRE kollégánál vár feldolgozásra, mint a kislődi pleisztocén lelőhely fontos leletanyaga. Az első tervszerűen bejárt és felkutatott terület Márkó környéke lett, amelynek körzetében 3 lelőhely vált ismeretessé. Az egyik a már említett somhegyi csemetekert, a másik a 8-as műút melletti kopáros legelő és a harmadik a falu északi előterében levő kopár terület, melyet az irodalom is említett, s ahol nekem ez ideig nem sikerült famaradványt találnom. A másik, meglehetősen részletesen bejárt és felgyújtott terület Hárskút, Pénzesgyőr, Eplény és Gyulafirátót vidéke. E körzetben 9 lelőhelyről sokszor meglehetősen nagyméretű, mintegy 80 db kovásodott fa került a Bakonyi Múzeumba. E körzetben lignitdarabokat és édesvízi mészkőben levő (mészkőtufa) levélnyomatokat is sikerült begyűjteni. A lignitdarabok mély vízmosásokban feltárt rétegekből láttak napvilágot. E két jelentős terület mellett még Devecser, Városlőd, és Pétfürdő környéke szolgáltatott jelentős mennyiségű kovásodott fát. Devecser mellett a 8-as műút menti pityerdombi gyümölcsös, melynek korát DUDICH-ék helytelenül pleisztocénnek jelölték térképükön, Városlődnél az állami gazdaság előtti szántóterület, Pétfürdőtől pedig északra levő erdőszéli szántóterület. Ez utóbbi helyről a falutól délre levő szőlős területről is említ az irodalom famaradványokat. E lelőlhelyek közül a devecseri szolgáltatta a legtöbb, összesen 170 db maradványt. A lelőhelyet 1968-ban egy terepbejárás során fedeztem fel. Mennyiségre utána a pétfürdői lelőhely következik közel 100 darabbal. E lelőhelyre 1971-ben bukkantam. A fentiekben nem említett lelőhelyekről ezideig csak egy-egy leletet ismerünk, melyek vagy az irodalomban szerepelnek, vagy valamely gyűjteményben akadtunk rá. Az egyik 1964-ben végrehajtott terepbejárásom során bukkantam a Kislőd—Vashámori erdő szomszédságában egy pleisztocén lelőhelyre. A jégkori rétegeket egy a Torna-patakba torkoló vízmosás tárja fel, melynek lösz-, majd homokos lösz-, illetve löszös homokrétegei alatt szürke iszaprétegre találtam, mely különféle növények szár- és ágképleteit őrizte meg. A rétegek a Torna-patak mai szintje felett kb. 80 m magasan helyezkednek el mintegy 350 m tengerszint feletti magasságban. A lelőhely nagyon érdekes voltára való tekintettel 1969-ben ásatást végeztünk a területen, melynek eredményeként nagyobb mennyiségű famaradványhoz jutottunk. Az ásatások 16 szintjéből vettünk rétegmintát, ugyanis a feltárt mintegy 7 m magas falban szinte mindenütt Molluscak gyűjthetők. A rétegmintákat KROLOPP ENDRÉNEK adtam át iszapolás és feldolgozás céljából. A növényi maradványok csak a legalsó iszapos rétegekben találhatóak. Itt látott napvilágot egy Equus ungula is, mely eddig az egyetlen gerinces maradvány a szóban forgó rétegekben. Az itt előkerült maradványok feldolgozás alatt állnak és annyit már elmondhatunk a meghatározott Pice-Larix, Betula, Alnus és egyéb hasonló igényű famaradványok, valamint Polygonum bistorta jellegzetes szárképletei alapján, hogy növényeink egy meglehetősen nyirkos és hűvös klíma alatt éltek lelőhelyük közeli szomszédságában a Würm valamelyik interstadiálisában, esetleg stadiálisában. Szeszélyes hűvös klímára és esetleg az év jelentős részében fagyott talajra utalnak a vastagabb famaradványok keresztmetszetei is, ahol 6—7 évig a fiatal növény évgyűrűi alig haladják meg az 5—6 sejtsort, majd ezután hirtelen 25—30, sőt nagyobb vastagságot is elérnek. E jelenséget azzal magyarázhatjuk, hogy a fiatal növénynek 6—7 esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy az év nagy részében fagyos felső talajzónát átnője. Ezen áthatolva hirtelen növekedésnek indult. Egyébként a klíma hűvös-nedves voltára utalnak a KROLOPP ENDRE meghatározásából ismert Mollitsca-maradványok is. A kovásodott fák közül a Márkó és Hárskút környéki leletek csiszolása folyamatban van, így a feldolgozásuk a közeljövőben elkezdhető. Szemlélődő vizsgálatok alapján megemlíthetjük, hogy az eddigi csiszolatok 2—3 fajra engednek következtetni, melyek a magnóliák és a platánok alakkörébe tartoznak. Gyűjtő és terepbejáró útjaink során a Bakony közvetlen szomszédságában levő területről levélmaradványokat is megismertünk. Ezek közül a legnagyobb mennyiségű, de elég rossz megtartású anyagok birtokában vagyunk Gyülevészről, melyeket részben magam gyűjtöttem még az ötvenes évek végén, részben pedig a Növénytár korábbi gyűjtéseiből kaptam meg. Ez egy felső-pannon végi felső-pliocén eleji ligeterdősmocsaras flórába enged bepillantani. Felső pannon kori a keszthelyi homokkőbánya rétegeiben található növényegyüttes, melynek érdekessége, hogy itt vált ismertté hazánkban először most folyó feldolgozásunk során a Buxus sempervirens maradványa, mely DélEurópában nagyon gyakori volt ebben az időben. A felső-pannon, felső-pliocén határáról is vannak leleteink Karmacs, Kapolcs környékéről, míg felső pliocén leleteket Berhida, Csajág és Balatonkenese környékéről ismerünk. A terepbejárások, gyűjtések és az elkezdett feldolgozások mellett sok időt fordítottunk irodalom tanulmányozására. Területünk növényi fosszíliáival már elég sokan foglalkoztak. A botanikusok közül TUZSON, GREGUSS, ANDREÁNSZKY, SÁRKÁNY, HARASZTY, PÁLFALVY I., CZIFFERY, a palynológusok közül pedig KEDVES, GÓCZÁN, DEÁK, SIMONCSICS, NAGY, HUTTER, ZÓLYOMI és mások. Munkáikból ismerjük a 2 a