A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése a Balaton környékén 1541–1566

török rendezkedett be, a két megmaradt országrész pedig adófizetőjévé vált a szultánnak. Öt éven keresztül (1547— 1551) viszonylag csendesebb korszak köszöntött a megmaradt országrészre, legalábbis nagy hadjáratokra, hódításokra nem került sor. A magyarországi népek azonban a béke idejében is érezték a török nyomást, s azt, hogy az ország jelentős területe török fennhatóság alatt senyved.

27 Csak annyiban lehetett fegyverszünetről vagy békéről beszélni, amennyiben a hadviselő felek nem jártak ágyúkkal és várakat nem ostromoltak. De a kisebb küzdelmek, a szandzsákbégek és a török várparancsnokok foglalásai, rablásai, erőszakoskodásai a béke dacára soha nem szüneteltek. Tragikus élességgel vetődött fel a kérdés: vajon a magyar nép szembe tud-e szállni a mindent elsöprő török áradattal, vagy a balkáni népek sorsára jut. A török terjeszkedés és pusztítás megállítása sürgető feladattá vált nemcsak a megsemmisülés szélén álló Magyarország, hanem a veszélyeztetett szomszédos országok számára is.

28 A centralizált államszervezet bukása után a rendi anarchiába süllyedő Magyarország védelmi képességét a végvári rendszer gazdasági és társadalmi szervezete tudta csak legalább olyan szinten tartani, amely megakadályozta a törökkel szemben az ország teljes megsemmisítését.

29 Mire Buda hirtelen elfoglalásának hírére felriadt a főnemesség, a török már váraiból portyázta be a még meg nem szállt területeket. Mintegy húsz esztendő késedelme okozta, hogy a török hódítás északi határa nem maradt meg a Kanizsa—Szigetvár—Pécs—Kalocsa—Szeged vonalán, hanem a szerémségi és aldunai vonaltól egyetlen lendülettel GyőrEsztergom—Eger—Szolnok vonalához került. Ennélfogva az ellenség megállítására az ország belsejében kellett új védelmi vonalat kiépíteni. Az 1540-es évtizedben és az 50-es évek elején viszonylag gyorsan létrejött a végvári vonal és hosszú állóharcra rendezkedett be a török ellen.

30 Abban a nagy átalakulásban, am

;

t a magyar hadszervezetben és a harcmódban a török háborúk teremtettek, a régi magyar várak szervezete teljesen megváltozott. Az ország belsejében található apró magánvárak a tüzérség fejlődésével általában használhatatlanokká, elavultakká váltak az új török védelmi vonal ellenében, mert nagyobb számú hadinép — különösen lovasság — befogadására és tartására szűknek bizonyultak.

31 Ezért a király és a rendek többször kimondották az ország belsejében levő haszontalan magánvárak leromboltatását.

32 Nem sokkal Veszprém eleste (1552. június 1.) után szakértők vizsgálták meg a leveldi, cseszneki és vázsonyi erősségeket, hogy érdemes-e azokat kijavítani. A szakértői vélemény alapján mind a három várat alapjaiban kellett volna lerombolni. Miksa főherceg azonban nem fogadta el a javaslatot, hanem Csesznek és Vázsony várában 50—50 gyalogos és 10—20 lovas tartását rendelte el.

33 A legfontosabb támpontokat eleinte magánbirtokosok építették ki határváraknak, mint például Nádasdy Tamás Kanizsát, Török Bálint Szigetvárt és Pápát, Bebek Ferenc Füleket, Perényi Péter Egert, a kisebb dunántúli várak közül Devecsert a Choron-, Keszthelyt, Tátikát a Gersei Pethő-, Csobáncot a Gyulaffy-, Szentgrótot a Hagymássy-család stb.

34 Veszprém megyében Choron András védte Devecser és Sümeg vidékét. A török elleni küzdelemben ő a nemesi ellenállás szervezője; az ő tanácsára szavazzák meg a rendek 1547-ben a körmendi és hídvégi részleges gyűlésen a hadiadót a végvárak fenntartására. Követeket küldtek a külföldön időző királyhoz, hogy segítséget kérjenek tőle. A rendek a királyi válasz meghallgatására újabb gyűlés tartását határozták el Vasvárra. Elfogadták, hogy saját költségükön 400 lovast fognak tartani, mégpedig Porkoláb Márton kapitány alatt 100 lovast Pacádon, Horváth Márk alatt Csurgón, Pethő Péter alatt Devecserben és Zárka Pál alatt szintén 100 lovast Pápán. A négy kapitányt Choron András parancsnoksága alá rendelték. E lovasok és a hidak őrzésére rendelt puskás gyalogosok ellátására minden jobbágyportára egy forint adót vetettek ki. De arról már nincs tudomásunk, hogy ezeket a végzéseket mennyiben hajtották végre.

35 Török Bálint fiai Pápa környékét oltalmazták az ellenség rablásaitól. Kecheti Márton veszprémi püspök pedig kincseit adta el, hogy megerősítse várait.

36 Veszprém és Sümeg az új végvári vonalban fontos szerepet betöltő püspöki várak.

37 Miután Veszprém 1552-ben elveszett, a püspök Sümegre tette át székhelyét, s kiépítette a sümegi várat. Ezzel a dunántúli védelmi vonal megerősítését szolgálta.

38 A Nádasdyak, a Török Bálintok egész sor kisebb-nagyobb váruknak az őrségét maguk tartották és fizették.

39 A királyi őrség mellett a Gersei Pethők is tartottak katonaságot Keszthelyen és a kapitány címet is ők viselték.

40 Pethő János írja 1553-ban Nádasdy Tamás nádorhoz: ,,.. .ő felsége tenne valami fizetést oda (ti. Keszthelyre Sz. L), mert tuggya te Nagyságod mely félelmes helyen vagyon és az atyafiak is immár semmi gongyát nem viselik, hanem mostan is tulajdon az én magam köccségével tartok népet benne.. ."

41 A Gersei Pethők 1561ben négy végházukban (Tátika, Keszi, Körmend és Keszthely) 40 embert tartottak.

42 Amikor a család tagjai 1571-ben egymás közt egyezkedtek, abban állapodtak meg, hogy a keszthelyi várban a királyi zsoldon levő őrség mellett személyenként saját költségükön két-két puskás hajdút tartanak.

43 Szigliget, Fonyód várával együtt a Lengyel-család öröksége volt. A Balaton környékének e fontos várait csaknem három évtizeden keresztül Magyar Bálint kapitány kezén találjuk. Ezekben a várakban az őrség a király zsoldján szolgált, zsoldot azonban csak ritkán látott. Bármennyire is önző szempontok vezettek egy-egy főúri vagy köznemesi családot, mindegyikét a török terjeszkedés súlyos gondja gyötörte. S amikor a nagybirtokosok magukat és tulajdonukat védelmezték, az ország egy darabját oltalmazták.

44 A várépítkezéshez a legolcsóbban beszerezhető föld- és faanyagot használták.

45 A magyar palánk fakerítésből és földtömésből állott. A fa azonban hamar elkorhadt; a palánkokat folyton javítani kellett. A vár tulajdonképpeni magja a legbelső védőöv, már rendszerint valódi kőépület volt. Kolostorok, ha szilárdabb anyagból épültek, templomok, ha kőkerítéssel voltak ellátva, csakhamar bekerültek a védelmi szervezetbe. Gyakran egy-egy régi templom vagy kastély maradványai szolgáltatták az alapot. Keszthelyen a megerősített ferences kolostor és templom szolgált végvár gyanánt. Az összes ajtót, ablakot berakták, majd hatalmas gerendákból palánkot „róttak" a templom köré.

46 Fonyód (Somogy m.) templomának bővítése és végházzá alakítása Magyar Bálint, kora egyik leghíresebb törökverő vitézének nevéhez fűződik. A palánkerődítést gyorsan el tudták készíteni. Martonfalvay Imre, Török Bálint hűséges íródeákja jegyzi fel Pápáról: ,,.. .az várost kezdem először építeni, honnét az várat oltalmazzák; az várost kissebben szakasztám, palánkját fölállatám, fonatám és sároztatám gyorsasággal, azután az árokját is megásatám, csak ez kevés maroknyi néppel, minden külső segítség nélkül, kin sokan csodálkoztanak, hogy ilyen hamar véghöz vihetem".

47 1552 nyarán — Veszprém eleste után -— a pápai vár a dunántúli védelem egyik sarokpillérévé vált.

48 A várak építésének és fenntartásának legfőbb eszköze a jobbágyság ingyenmunkája (gratuitus labor) volt. A jobbágyok hordták a földet, égették a meszet, kovácsolták a kapcsokat, szögeket, döngölték a földtöméseket, agyagtapasszal vonták be — a meggyúlás ellen — a külső falborítékát, s folyamatosan gondoskodtak a várfalak javításáról és a farészek kicseréléséről. Ennek az úgynevezett „ingyen munká"nak a mennyisége eleinte évi hat nap volt, de 1567-től évi 12 napra emelkedett.

49 Az országgyűlések pontosan megszabták, hogy melyik terület népe, melyik vár erősítésén dolgozik, így 1556-ban Zala megye Szentgrót, Kanizsa, Csurgó, Berzencze és Vízvárhoz, az óbudai és székesfehérvári prépostság Sümeg és Kiskomárom várához, Sopron és Veszprém megyék Pápa, Pozsony, Győr és Mosón megyék az esztergomi, surányi és nyitrai várakhoz.

50 Ez az ingyen munka nagyon terhes volt a jobbágyságnak. A megyék és a községek fájdalommal és kétségbeeséssel panaszkodtak az ingyen munka elviselhetetlen terhe miatt. Hiába szabályozta a törvényhozás az ingyenmunkát, szükség esetén mind a két fél — magyar és török — fegyverrel hajtotta a népet munkára. „... az fejérvári Hamza bék levelét és az bassa levelét éressen hordozják — írja Gyulaffy László tihanyi kapitány 1561-ben —, 314