A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése a Balaton környékén 1541–1566

kikben éressen parancsolnak mindenfelé az hódúit népnek, hogy erejek szerint be menjenek Fejérvárra ez jőve keddre szekerekkel, fejszékkel és ásókkal, kapákkal és tehenekkel... egyéb ember otthon ne maraggyon, hanem ki volna tizenkét esztendes. Azért még soha nem volt illen nagy parancsolat az sziginségen mint most vagyon... "

51 Emellett sohasem volt nyugodt a jobbágy a felől,hogy mikor viszi magával rabságba a vár alatt megjelenő török.

52 Az idegenek azért nevezték el a palánképítkezési módot magyarnak, mert nálunk az állandó török harcokban általánosan alkalmazták. A palánk kitűnően megfelelt feladatának. Ilyen palánkká építették ki Szigetvárt, sőt Eger vár falait is a nagy ostrom előtt tölgykarókból és vesszőfonásból készítették.

53 Kanizsának is sövényépítéssel készült és földdel töltött bástyái voltak; minden részen fából és földből készült. Ugyanígy palánképítmények voltak a körülötte levő kastélyok, vigyázó házak és górék is.

54 A palánk legnagyobb ellensége a tűz volt. Ha az ellenség ágyúival rézsút lövette a palánkfalat és leverette róla a külső sártapaszt, könnyen felgyújthatta a falak boronáit.

55 Először a nagyobb várakat erősítették meg, de sor került a kisebb várak, várkastélyok, udvarházak, egyedülálló tornyok és templomerődök megerősítésére is. Veszprém eleste után a bécsi udvar igyekezett sürgősen megerősíteni a Balatontól a Dunáig terjedő védelmi vonalat. Ennek fő várai: Pápa, Palota és Győr voltak.

56 De a kisebb várakról (Vasvár, Levéld, Csesznek, Nagyvázsony, Devecser, Ugod stb.) sem feledkeztek meg.

57 A Balaton északi partján levő kis váracskák 1552 előtt eléggé elhanyagolt állapotban lehettek. Erre utal Magyar Bálint fonyódi kapitánynak 1552. augusztus 29-én kelt levele Nádasdy Tamás főkapitányhoz, amelyben tudatja, hogy a Somogy megyei Marcali igen félelmes hely, mivel Veszprémtől csak öt mérföldnyire van, a nép mind meghódolt a töröknek és sehol semmi erősség nincsen, ahova szükség idején meghúzódhatnának.

58 A keszthelyi ferences templom és rendház várrá való átalakítása is az 1550-es évek elején először csak „hevenyészve" történt. Gersei Pethő János ,,a császár akarattyából és parancsolattyábul" befalaztatta a felesleges ablakokat, megerősítette a romladozó falakat, s a jobbágyokkal elkészítette a vár gerenda-palánkját is.

59 Tihanyt is ekkor erősítette meg Takaró Mihály várkapitány. 1560. január29-i levelében írja Nádasdy Tamás nádorhoz: „.. .Azért tugya Nagyságod, mely pusztán én Tihant találtam... Én az én szegény legény voltomra fölvötem, szerencsét késértötem, megépitötem, immár mostan kapnak rajta".

60 A Balaton mentén korszerű vár tulajdonképpen nem volt, hiszen ezek főként XIII—

XIV. századi eredetű hegyi várak. Keszthely monostorerősség, Fonyód belső vára egy kis kőkerítés, Csobánc, Rezi, Tátika, Szigliget és Sümeg középkori várak.

61 Czobor Béla ezeket a hegyi-, vagy sziklavárakat — mint pl. Tihany, Tátika, Csobánc —, „mulató várak"-nak nevezi, „melyek királyaink, főpapjaink, főuraink és lovagjaink kirándulási helyéül szolgáltak".

62 Erőd jellegük — a szó XVI. századi értelmében — még nem volt; kislétszámú őrségük a főúri kísérethez tartozott.

63 A kevésszámú őrség parancsnoka többnyire a vár tulajdonosa lett, vagy a nagybirtokos nevezett ki parancsnokot az őrség élére. Az őrséget részben vagy teljesen a király fizette. Ezek a kis hegyi várak, palánkok, kastélyerődítések rendszeres ostromot ugyan nem bírtak ki, de portyázó hadak ellen kitűnő oltalmat nyújtottak. így lassan bár, de kiépült a török rablóportyák támaszpontjaival szemben álló magyar végvári rendszer. Ez volt az úgynevezett „hevenyészett erődítések korszaka", a „szükségépítkezés kora" (1541—1556).

64 Ahol egykor nem volt külső és belső vár, ott a palánk megépítésével létrejött a külső vár. A külső palánk távoltartotta az ostromló hadat, s megnehezítette a kővár lövetését. A vár oltalmát kereső suburbium települőinek védelmét szolgálta a kétsejtű városépítés; a belső váron kívül egy sokkal kezdetlegesebben kerített településformát találunk, pl. Pápán, Nagykanizsán, Lentin, Szentgróton, Egerszegen, Keszthelyen, Veszprémben stb. E városokban megkülönböztettek fegyverrel szolgáló „hóstátiakat" (katonaváros) és úrbéri szolgálatot ellátó külvárosiakat (polgárváros).

65 A törökkori Szentgrót három részre tagolódott: a vár, a hóstat (mely külső vagy elővárnak is nevezhető), — itt lakott a katonaság túlnyomó többsége —, s végül a nyílt, megerősítetlen külváros.

66 Mivel a török többször fente a fogát Szentgrótra, a vár alját, a suburbiumot (hóstátot) is beleillesztették a vár erődrendszerébe. A vár ugyanis nagyobb tömeg befogadására lakásul nem volt elég tág. Ezért a hóstátot vizesárokkal, széles földsánccal, palánk vonallal kellett körülvenni és kapukkal is ellátni. A váralji városok ismételt pusztulása a magyar városi fejlődés gyengeségének egyik megnyilvánulása.

67 Acsády Ignác szerint a törvények a XVI. században 114 várról tesznek említést, de valószínű, hogy ennél is több volt.

68 Szekfü Gyula mintegy 140-re becsüli az adriai tengerparttól Kálióig húzódó várak számát.

69 Az 1000—1200 km-re tehető magyarországi védelmi vonal minden hét km-es szakaszára jutott egy-egy vár. A végvárrendszer létrehozásával a Habsburg uralom alá került országrészben a várharc lett a legáltalánosabb harcmód. Buda eleste után a rendek 1543-ban arra kérték Ferdinándot, hogy vegye oltalmába, hozassa rendbe a várakat és helyezzen beléjük megfelelően felszerelt őrséget. Az 1547. évi nagyszombati országgyűlésen a rendek újból kérték a királyt, hogy gondoskodjék a véghelyek jókarban tartásáról és rakassa meg azokat őrséggel.

70 Akadtak a feudális birtokos osztálynak kimagasló tagjai, mint Losonczi István, Dobó István vagy Zrínyi Miklós, akik birtokaikat védelmezve sokat tettek egy-egy fenyegetett országrész védelmében.

71 A legtöbben azonban vonakodtak pénzügyi áldozatot hozni olyan várakért, amelyekből nem származott jövedelmük.

72 „Azért láttya Isten, hogy immár nem győzem — írja Gersei Pethő János 1553-ban a keszthelyi vár fenntartásáról — hanem ő felsége fizetést nem akar belé tenni, ő felsége töresse el, mert kit az hatalmas Isten eltávoztasson, ha az ellenség bele megyén, mind az egész földnek nagy veszedelme lészen belőlle".

73 A birtokos osztály az ország védelmének, a végvárak ellátásának terhét igyekezett áthárítani a királyra.

74 Az 1540-es években a várak még nagyrészt főúri családok kezében voltak, alig másfél évtized múltán azonban az összes fontosabb várakat a király szerezte meg magának. A királyi végvárak sora jelentősen szaporodott az egyházi birtokok lefoglalása, kisajátítása vagy szerződéses átvétele után. A tihanyi apátság 1539-ben került világi kezekbe, s jövedelmeit hadi célokra fordították. Choron András zalai főispán tartott Tihanyban katonaságot Ferdinánd pártján az apátság jövedelmeiből, azután pedig királyi várkapitányok (Horváth Márk, Takaró Mihály, Gyulaffy László) parancsoltak a bencés szerzetesek egykori monostorvárában és birtokain.

75 így az uralkodó és az uralkodó osztály együttes akaratából alakult ki az a felfogás, hogy a török elleni védekezés ügye a központi államhatalom feladata. Teljes rendszerességgel 1556 óta indult meg a várépítkezés, amióta Ferdinánd annak gondját az akkor alapított bécsi haditanácsra bízta. A haditanács elsősorban a Dunántúl déli részét, a Zala megyei várakat erősíttette. Ennek a vidéknek Kanizsa volt a fő erőssége.

77 Mivel sürgős az építkezés, többnyire a palánképítkezést alkalmazták. A déldunántúli erődítések térképezését az 1569-ben kiküldött Giulio Turco végezte; az ő általa készített alaprajzok nyomán tudjuk pontosan megállapítani a dunántúli várak 1570-es állapotát.

78 A magyarországi végvárvonal a horvát és a szlovén határvédelem folytatásaként a Dunántúlon a Balatonra és a Vértesre támaszkodott, Győrtől a sík területek peremén haladt kelet felé. Fontosabb oszlopai voltak : Kanizsa, Veszprém, Pápa, Palota, Tata, Komárom és Győr. Innen félkörívben (Érsekújvár — Eger — Szendrő — Kassa — Tokaj — Kalló) húzódott kelet felé Szatmárig, majd a Részeken (Partium) végigmenve biztosította Erdély bejáratait.

79 A védelmi vonal nemcsak apróbb-nagyobb várak, végházak láncolata volt, hanem egész rendszer; a megerősített helyek több egymás mögötti sora. Egy-egy nagyobb várhoz több kisebb vár (kastély, vigyázó ház) tartozott, amelyek a nagy várak előőrseiként kiszélesítették a fővár védelmi körét, 315