A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)
Kőhegyi Mihály: Egry József két levele Oltványi Imréhez
2 Kedves Imrém, nagyon régen készülök pár sorral Hozzád, azonban a körülmények, de főleg az örökös betegeskedésem, sok mindennek útjába áll. Most, hogy hál Isten, úgy egészségileg, mint másegyebekben is tűrhetően volnánk, próbálom pótolni a pótolandókat. Mondanom sem kell, igen örülnénk ha tudhatnánk valamit Rólatok. Mostanában az újságban sem találkozunk úgy neveddel, mint ezelőtt. Utoljára a Szabad művészetben olvastuk Munkácsy levelével kapcsolatos szép kis cikked. 13 Cs. Laci sem ír és említ Titeket úgy mint máskor, meg a többi barátaink sem. Mintha mindenki némaságra lenne ítélve. — Pedig ebben az elszigeteltségünkben jól esne többet tudni azokról akik a világunkhoz tartoznak. A napokban Berényék írtak kedves sorokat. Azonban ők sem említenek Rólatok semmit. Örülünk, hogy Berényék jól. vannak és Róbertnek a pikturális törekvése, célja előtt nincs semmi akadály. Nem úgy mint nekem, kinek a dolgai nehezen ékelhető bele a mai... követelményekbe. Na de hát még nem állt meg a világ, se ennél se annál.. . A fontos, hogy az egészségem engedje és dolgozni tudjak!! Már alig várom a tavaszi 1 K. Czobor Ágnes: Egry József hagyatéka a Szépművészeti Múzeumban. A művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1951. 196—200. * Ártinger Imre: Egry József. Új Szín, 1931. 1. sz. 3—11. :l Árt inger Imre: Egry József. Budapest, 1932. Ismerteti Révay József. Századunk, 1933. 34. 4 Sólymos Ede: Oltványi Imre emlékkiállítás katalógusa, Baja, 1963. r ' Lillián Oltványi felesége volt. • A kiállításból nem lett semmi. Még az évi gyűjteményes kiállításon sem szerepeltek képei. (Székely) : Augusztusi kiállítás. Szabad Művészet, 1950. 131 — 133. 7 Főnyi Géza festőművész, 1947 óta a Képzőművészeti Főiskola tanára. melegebb napokat, hogy a hiányos munkáim közül pótoljak valamit. Szóval, várom, várjuk a jobbakat Remélem, Imrém, ti jól vagytok és sok szép munkában van részed a Múzeum körül is. Azt pedig ismételnem sem kell, hogy igen örülnénk ha mielőbb híreteket vehetnénk. Lilliannak kézcsókom jelentve kívánunk mindannyitoknak minden jókat sok öleléssel Egry József Badacsony, 951 II. 28. Még valamit Imrém. Nagyon szeretnénk tudni, hogy tulajdonképpen mi volt az indító oka a szerencsétlen Bayor Giziék végzetes elhatározásuknak? Nagyon lehangolt bennünket az eset A fenti két levél Egry életének utolsó másfél évéből való. Az emberi bajok és anyagi gondok felemlegetésén túl elsősorban Egry szakma- és emberszeretetét, jövőbe vetett mélységes hitét árasztják felénk. Ezért méltóak a közlésre. 14 Kőhegyi Mihály Az ötvenes évek elején művészpolitikai kérdésekkel is foglalkozott Valószínűleg róla van szó. 8 Pátzay Pál és Csorba Géza megosztott Kossut-díjat kaptak. Szabad Nép, 1950. március 15. 9 Berény Róbert (1887—1953) festőművész. 111 Fruchter Lajos műgyűjtő. 11 Cseh-Szombathy László műgyűjtő, Egryék háziorvosa volt. 12 Egry József felesége. 1:1 Oltványi Imre: Munkácsy Mihály életrajzi levelei. Szabad Művészet, 1950. 590—595. 14 A levelek a címzett fia, Oltványi Ambrus tulajdonában vannak. Közlésre való átengedésükért fogadja köszönetünket. JEGYZETEK 458