A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Balassa Iván: Fejezetek az eke és a szántás Balaton környéki történetéből

71. Faeke a 19. századból. Felsőörs (?). VBM. Ltsz. G. 91. 71. Holzpflug aus dem 19. Jahrhundert. Felsőörs (?). Bakony-Museum, Veszprém, Inventarnummer G. 91. 71. Charrue en bois du 19e siècle. Felsőörs (?) VBM, No g. 91 71. Деревянный илиг XIX века. Фельшеёрш (?). ВБМ. Инв. н. LL. 91 éppen úgy, mint a túró ekéken, míg az ágyekéken itt is egyenes a csoroszlya formája.

170 Az eke favázának elkészítése különösen a Bakony erdős területein, de sok helyen a somogyi tájakon is olyan munka volt, melyet a legtöbb parasztember el tudott végezni, illetve az uradalmakban ez a faragó béres feladatai közé tartozott.

171 Hasonlóképpen a kisebb-nagyobb javításokat is házilag végezték el. A Bakonyban nemcsak helyi szükségletre faragtak fából mezőgazdasági szerszámokat, hanem Dunántúl jelentős részét is ellátták.

172 Már az újra való betelepülétől kezdve a magyar, német és szlovák lakosság egyaránt elsősorban famunkával foglalkozott, mégpedig olyan mennyiségben, hogy azt messze földre is szállították. A fafeldolgozás termékei mentesültek a földesúri szolgáltatástól, így a jobbágynak saját munkáján kívül csupán a fabeszerzésről kellett gondoskodnia. A fafeldolgozással a jobbágy és zsellér a nagyon rossz minőségű föld kevéske hasznát meg tudta pótolni.

173 A legjelentősebb fafaragó központok közül megemlíthetem Ajkarendek, Bakonybél, Bakonyszűcs, Bánd, Borzavár, Csetény, Jásd, Kislőd, Lókút, Nagyesztergár,Öskü, Szentgál, Városlőd, Zirc stb. nevét. A sok mezőgazdasági faeszköz között helyenként feljegyzik az ekét is pl. Cseténnyel kapcsolatban: „Erdejében faszenet égetnek, különféle eszközöket, így ekét készítenek, s mindezzel Veszprém, Győr és Székesfehérvár vásárain kereskednek".

174 A Bakonyban készített szerszámok, köztük az eke favázai is, messze vidékekre eljutottak. így tudjuk azt, hogy a bakonyi fafeldolgozók áruikkal rendszeresen megjelentek Veszprém, Pápa, Székesfehérvár piacain és vásárain. Sok esetben az ún. alvidékre Somogyba és Tolnába is elszekereztek.

175 A bakonynánaiakról azt is feljegyezték, hogy a pesti vásárokon is gyakran találkozni velük.

176 Helyenként a Kisalföld és a Csallóköz falvaiba is szállítottak. így hát nyugodtan mondhatjuk, hogy Bakony faiparának és ebben ekevázkészítésének döntő szerepe lehetett Dunántúl nagy részének mezőgazdasági eszközkészlete alakulásában.

177 Somogy megyéből is ismerünk olyan faragó falvakat, amelyek többek között ekekészítéssel is foglalkoztak. Ez azonban a múlt század közepétől kezdve egyre inkább háttérbe szorult. így „Nemespátrón 1860 táján két ekecsinyáló volt. A 82 éves Szakáll Samu apja volt az egyik. Szerszámai ezek voltak : faragófejsze, csomakfejsze, szekerce, 2—3 véső, 3—4 cigányfúrú és szíjókés (vonyókés). Először a fejszékkel, szekercével kinagyolták a fát, azután a szíjószéken (faragószék) kisimították".™ Ezek az ekecsinálók azonban elsősorban falujukat látták el ekevázzal, nagyobb távolságra nemigen jutottak el. A múlt század második felétől kezdve az eke vázának, de különösen a talyigakerekeknek elkészítésében megnövekedett a kerékgyártók szerepe, akik különösen közvetlenül a faeke eltűnése előtt, a fában szegényebb vidékeken már csaknem kizárólagos mesterei lettek az eke elkészítésének. A Balaton környékéről viszonylag kevés fennmaradt faekét ismerünk. A néhány példány alapján azonban kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy a szarvtalpas ekék változatai egyeduralkodók voltak a nyugati részek pontosan meg nem határozható területeinek kivételével, amelyre fentebb az ekevasakkal és csoroszlyákkal kapcsolatban már utaltam. Az ekeforma jellemzője, hogy a szarvat és a talpat egy fából faragták és az így létrejött talpat csapokkal, esetleg pánttal erősítik össze. Ez a konstrukció az ekevázat rendkívül szilárddá és ellenállóvá teszi. A gerendely általában mélyen csatlakozik a bal oldali szarvba, egyes esetekben egészen a talp közelében. Az ilyen ekék egy részének görbe a gerendelye, nemcsak felfelé, hanem oldalra is, míg mások gerendelye egyenes. A szarvtalpas eke a 18—19. században a legelterjedtebb és legáltalánosabb forma a Kárpát-medence középső részében. Különböző változataival szántottak Erdély, a Felvidék és Nyugat-Dunántúl kivételével mindenütt.

179 Feltűnő azonban az, hogy használatát a környező országokban nem, vagy csak nagyon elszórtan találjuk meg. Annál inkább előfordul kelet felé, úgyhogy nyomát Modván, Ukrajnán és az orosz síkságon ke386