A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nyék Sándor: Szájhagyománygyűjtés a Balaton mentén

Csali Pistát fő'tették a kocsira, Búsan kérdi, hol az ő kis pej lova? Ezt feleli rá a zsandár kapitány: Csali Pista, nem jössz többé paripán!" BOGÁR JÁNOS Kovács József (70) Ságvár, 1968. „Bogár János tizenhat szél gatyája Megakadt a cserfa tuskó ágába'. Cserfa tuskó, ereszd el a gatyámat, Ha uré vagy, ha paraszté, leváglak! Bogár János bemegyen a csárdába, Száz icce bort rendel az asztalára, Száz icce bort, száz szál gyertyát melléje, így mulat a szegény betyár legénye!" BENE VENDEL Simon Péter (84) Balatonszentgyörgy, 1953. és Pintér Józsefné, Kelemen Rozál (38) Keszthely-külsőmajor, 1953. adatközlők népdal szöveg-töredékeiből : „Bene Vendel tizenhat szél gatyája Elszennyesült a bárándi pusztába. Moss' ki babám ingem-gatyám fehérre, Most megyek a csendbiztos úr elébe ! Csendbiztos úr, adjon Isten jó estét! — Adjon Isten, Bene Vendel, mi történt? — Csendbiztos úr, nem egyéb az én bajom, Az anyámat agyonlőttem az úton. Bene Vendel, hogy' merted ezt megtenni, Az anyádat egy leányér' megölni? — Csendbiztos úr, csak ő volt ellenségem, Hogy e leány nem lehet feleségem! Szépen kérem a csendbiztos uramat, Engedje el az én csökéi' bajomat ! — Késő van már, Bene Vendel, nem lehet, Kaposváron várnak már a levelek!" A BETYÁRVILÁG VÉGE FELÉ Szulok Sándor (71) Köröshegy, 1956. „Köröshegy határába', a Baksakúti erdőtől nyugatra, a Gyikó-ódalba' állt egy présház, abból nyílott egy hűsítő pince. Édesanyám kislány korába' ide szokott járni elidőzgetni. Egyszer is itt diózott, nótázott. Hát a pince mél'séges belsejébü' visszahallja ám a nótáját, de vastagabb hangon. Megijedt, már futni akart. — Ne félj, hugám, nem bántunk! Ismered-e Berkes Rozit? — Hogyne ismerném, — szólt az anyám —, a szomszédunkban lakik. — Hát akkor itt egy lefujtott méh, egy kövér liba, egy sunka, meg az a levél. Vidd el, add át neki ! Anyám úgy is tett. Már a Berkes Rozi válaszát vitte vissza, amikor pandúrokkal találkozott. — Hová mész? — kérdezték. — Előre! — Mondta anyám, ahogy a Rozi kitanította. A pandúrok másfelé keresgéltek, Rozi levele meg hamarorosan ott volt a betyárok kezébe'. Az volt abba beleírva, hogy meneküljenek, itt vannak a pandúrok! A betyárok ezüst pénzt nyomtak édesanyám markába. Ahogy a platánfánál jött hazafelé, már hallotta a nagy lüvöldözést —, a betyárok a Balatonon csónakbu' lűdöztek a pandúrokra. Hát ezek voltak az utolsó betyárok. Egy Török nevezetű is volt köztük. Mögöttünk vagy ötven évvel már szakállas öreg emberek voltak. Nagykanizsa alatt az egyik faluban laktak. Nappa' kódutak, éjjé' meg loptak. 1911-ben több hordó javoslicat vagyis almabort loptak. Csendőrök nyomoztak utánuk. Be is tértek az egyik házba, ahol az orgazdát gyanították. Az asszony sütött-főzött, otthon nem volt senki más. De a falon friss vizelet, nyilván férfi embertől származhatott. Na, erre az egyik csendőr fölnéz a padlásra. Gol'ó süvít el mellette. De ő is lőtt, talált is. Lejött egy betyár, azaz hogy úgy esett le a létráról, mert sebesült volt. A csendőrök bekötözték sebeit. — Van-e még fönn valaki ? — Nincs már senki! Erre egy másik csendőr ment föl, ennek a kakastollát vitte le a gol'ó. Végül is a padláson egy ügyesen elválasztott részen megtalálták a betyártanyát. Asztal állt ott, négy személyre megterítve. A betyárok is kézre kerültek. Egyikre sem várt gol'ó, sem akasztófa. Gyilkosság nem terhelte a lelküket. Öregek is voltak, meg utó'sók is a betyár nemzetségből." TÓTH ANDRÁS Nagy Imre (71) Szólád, 1956. Tóth András volt errefelé az utolsó betyár. Szőke, pörge bajusza volt, csúcsos zöld kalap a fejébe'. Kakukk Pál kanásznál járt és bujdokolt. Szokott göbéket herélni. Csak odakiáltott nekünk: Hozzatok ki, gyerekek, halzsírt, az anyátok istenit!" SAVANYÚ özv. Ságvári Mihályné, Kalló Teréz (83) (Gyenes-) Diás, 1953. és Enyingi Ferenc (66) Hegymagas, 1953. "A Savanyú tizenhat szél gatyája Megakadt a tüskebokor aljába, — Tüskebokor, ereszd el a gatyámat, Ha uré vagy, ha paraszté, leváglak! Ha még egyszer szabad madár lehetnék, Hogy a kerek erdőbe elszállhatnék, Száz csendőr sem fogna meg már ezután, Ha jönne bár utánam a szél hátán!" AZ UTOLSÓ SAVANYÓ-LEGENY Végh György (50) Balatonszentgyörgy, 1953. Az adatközlő azt állítja, hogy 1936-ban a szentgyörgyi erdő-őrháznál találkozott az utolsó Savanyó-legénnyel. Ez nyolcvan éves volt. Magassarkú rézpatkós csizmát viselt. És elmondta, hogy Cserhátnál, Zalaszántó mellett, mikor keresték őket a zsandárok, tetették, hogy „fődet mérnek"... „— Nem láttátok Savanyót?" „— Hogy is láttuk vóna, mikor azzá' veszkődünk, hogy a szomszéd e'nyirta a fődünket!" 438