A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nyék Sándor: Szájhagyománygyűjtés a Balaton mentén

Akkor arru' ment a vita, hogy a robotot és a tizedet meg kéne szüntetni. A papoknak meg a hitbizományosoknak nem tetszett a dolog. Közbe is szólt a tihanyi apát úr: Inkább a nap, hód, csillagok hulljanak le az égről, mint a robot meg a tized e'múljon! — Na ült vele szemben egy katonatiszt, ez úgy odavágott neki, hogy összerogyott. Inast hittak be, kivitte, lefektette. Gyütt az apát úr kocsisa. — Mi a baj ? — Megtudta. Kérdezte gazdáját, szeretne-e hazamenni Tihanyba? — Szeretnék, fiam, de nem lehet, mert itt csukva vagyunk addig, míg az országgyűlés tart. Megint kérdezte a kocsis... Aztán mégis befogta a négyest. Hátra űtette az apát urat, melléje az inast, magát a bakra. Szép sudaras ostorával durrantott egyet, aztán — ördög tudja, hogyan, ki a becsukott kapun! Jöttek hazafelé. Regge(l) már a füredi—aszófői határba' vótak. Tudnak-e még menni a lovak? — Kérdezte az apát úr. — Az elsők igen, a hátsók már nem! — Mondta a kocsis. .. A tihanyi határba' a két hátsó meg is döglött. De a két első vitte az apát urat. Haza vitte. Meg is gyógyutt az apát úr. Aranybetűs levelet, abban rétet adott a kocsisának, Márfinak. Az örököse is Márfi, ez még ma is őrzi valahol a levelet. Bizony, abba' az időbe' vótak ollan kocsisok is, akik hét határbu' szedték össze a kendert, s abbu' fonták össze a sudarat. Karácson' éjjé' mise alatt az ajtófélfára akasztották a sudarat. A sudáron mászott le egy meztelen gyerek. Nem vót szabad szóni, meg másnak se' ott lenni ! A meztelen gyerek pofon vágta a kocsist, aztán e'tűnt. Másik mászott le utána, az meg is kérdezte: Jancsi, mi' csinász? — Gyütt le a harmadik is. Az aztán ollan pofont adott, hogy még! Aki mind a hármat szó nélkül megállta, az lett az ördöngös kocsis! ... Ezt apámtu' hallottam. Az apám aptyának a lánytestvére, Joó Anna kerütt az ördöngös kocsis egyik leszármazottjához. A rét vége Diósnál vót, körülbelül hat katasztrális hold, egész az apadásig, vagyis addig, ameddig apad a Balaton. — Az apát urat Brestyenszkinek hittak. Az utódai megtagadták az apadási jogot, de hát a Balaton se' apadt a Savanyú Vízig, vagyis a füredi részig." — 1963 nyarán jött tudomásomra, hogy a Brestyenszkinek mondott Brestyánszky apát — az elmondottakkal ellenkezőleg — a jobbágyfölszabadítás híve, haladó szellemű ember volt. Itt az elmondottakban tehát vagy a név nem vág, vagy tán a „katonatiszt" épp a robot és dézsma ellen szóló „apát úrnak" vágott volna oda —, csak aztán az 1955-ben (!) pesti embernek (!) mesélő óvatos magyar „politikailag aktualizálta volna" a dolgokat?? — Az sem lehetetlen, hogy az apadási jogot megtagadó utódok viselkedése árnyékolta be az adományozó jó emlékét. (Nyék S.) AZ ÉGIG ÉRŐ FEHÉR EMBER Bíró János (70) Balatonszentgyörgy, 1953. „Még legén' koromba' a majorbu' mentünk szöllőt lopni. Megszedtük a szöllőt, persze éjjé'. Nehéz vót a kosár. Amint gyüttünk, a sötétbe' is látjuk, hogy a réten legel e'(gy) ló. No, e' majd hazaviszi nekünk a kosarat! Ahogy rá akarom tenni, hát nincs a lónak álla!... El innen, tovább! — Ott vagyunk a folónál, gerenda van rajta, a gerenda végibe' meg egy égig érő fehér ember! — De azér' csak átmentünk, a fehér ember meg szépen fére átt az utbu'. Bent a faluba' 'meg pár csizmába akadt a fejünk. Ügy ám, mer' a tanittó kocsisa akasztotta magát a fára... Azon az éccakán mi úgy megrémüttünk, hogy attu fogva nem is mentünk szöllőt lopni, — legalábbis éjjé' nem." A KŐKOPORSÓ Németh Gyula (54) főhajóvezető. Keszthely-Zámor, 1953. „Élt egykor Csopakon egy bűnös pap. Aztán meghalt" Mikor eltemették, kidobta a föld, meg másodszorra sem fogadta be. A községi elöljáróság végül is egy nagy kőbü' faragtatott koporsót, abba tették a holttestet, és bedobták a Balatonba... A régi kishálós halászok sokat mérgelődtek miatta, szidták a papot meg a koporsóját, mer' akadó lett és tépte a hálójukat. Csopak alatt van ez a hely. Az ottani halásztanya bejegyzett neve ma is Kűkoporsó. Alsóörsön Végh teleprendező is tudna erről egyet s mást." 4. TÖRTÉNETI EMLÉKEK KUPA VÁRA Gelencsér István (84) Csepely, 1956. „Dél irányába' másfél kilométerre van Guba-vár, Kupa Várának is mondják. Alagutat találtak ott, mikor köveket hordtak az építkezésekhez." AKASZTÓFA Németh Gyula (54) főhajóvezető Keszthely-Zámor, 1953. „Keresztúr után keletre két kilométerre, a Nagyárok tájékán van egy halászó hely, Akasztófa a neve. A régi halászok mondják, hogy akik nem akartak megtérni, azoknak állították oda az akasztófát." TATÁR—TÖRÖK HAGYÁS Keresztes István (76) Kenése, 1955. Az adatközlő elmondja, hogy a tatár elől a nép kötéllétrán ereszkedett a partoldalhoz, hogy lyukakat vájjon magának. Akkor a Balaton még odáig hullámzott. Aki a partoldal barlangjaiban rejtőzködött, hallal élt. Mórocz Károly (78) halász Kenése, 1955. „Hallottam Rákócziról, Vak Bottyánról, Balogh Ádámról. Még a régebbi időkből valók a Partalja meredek ódalába' a lukak. E'(gy) csomó bunker. Tatár—török hagyás. Ide bújtak a keneseiek. Előbb disznaikat levágták, ruhába dugták, és a barlangok előtt fára kötötték. — Elmentek már a kutyafejű tatárok. Sári, Jutka, Gyuri gyertek elő! — A gaz így csalogatta ki némelyik magyart. Igen kegyetlen vót. Kivette a gyereket a bölcsőbü' és karddal szétvágta." özv. Szalay Jánosné Parragh Zsófia (81) Kenése, 1955. „Valamikor a lyukas (barlangig) partig hullámzott a víz. Ott a Csittének őrködtek, följebb a Parföldön a Parraghok. Jelt adtak, ha jöttek a törökök, s kötélhágcsón leereszkedtek minden. Am a törökök hajóval, csónakkal mentek oda: Zsuzsi, Kati, Vica, Sári, gyertek ki ! — Akik kijöttek, azokat lenyilazták... Akkor fűrészporból is sütöttek kenyeret." 434