A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)
Petánovits Katalin–Törő László: Veszprém megye néprajzi kutatásának 10 éves távlati terve
A gűjtemények közti különbséget a városok földrajzi helyzete és a múzeumok célkitűzése magyarázza. A halászat — okleveleink tanúsága szerint — éppoly ősi foglalkozás, mint a vadászat. A halászok épp úgy céhbe tömörültek, mint egyéb mesterségek tagjai. A Balatoni Múzeum megőrizte a keszthelyi halászok céhládáját, pontyalakú behívótábláját, artikulusait, céhkorsóját, zászlaját. A Bakonyi Múzeum pedig Tihanyban helyreállította és szabadtéri múzeumként berendezte a halászcéh házat, ahol a halászeszközök láthatók. A balatoni halászatról Herman Ottó, Jankó János, Lukács Károly írtak, és a nagy munkákon kívül számos kisebb-nagyobb tanulmány foglalkozik e témával. 55 Nyílt vízi halászat A Balaton halászata a múlt század második feléig elsősorban kishalászat volt. Múzeumaink is a kishalász eszközeit gyűjtötték össze. A kishalász csónakja az egyfából vájt bödönhajó, melyet a múlt század második felében a deszkából készült hajók váltottak fel. A nagyhalászat nehézsége, szűk méretei miatt nem tudta kihasználn i. A hajó tartozéka az evező, a vízmérő edény, a horgony. A Balatoni Múzeum bödönhajója méreteivel tűnik ki a különböző múzeumokban megőrzött bödönhajók közül. Sajnos, sem palánkos hajónk, sem ladikunk nincs, és egyelőre nem is tudjuk elhelyezni. A hajtóhalászat eszköze a speciálisan balatoni szerszám, a turbukháló. Az állítóhalászathoz eresztőhálót, tapogató halászathoz borítót, emelő halászathoz emelőhálót, rekesztöhalászathoz nádból font vejszéket, korábban vesszőből, később hálóból készített egy vagy kétszárnyú varsákat használtak. A vejszék és a varsák helyét nyírővel, gyalázkával megtisztították, mielőtt felállították volna őket. A kishalász szerszáma a szigony is, melyet napjainkig használnak, bár a múlt század második felétől szigorú tilalmakkal próbálják meggátolni a vele való halászatot. A szigonyok általában kovácsoltvasból valók, köpűs nyelűek, ágaik szakos végződésűek. A megfogott halat a halászok vesszőből font orsóalakú haltartó kasokba teszik. A folyami halászat eszköze a horgászfelszerelés, a hosszúnyelű emelőháló, a hálós vagy kosaras tapogató és a borító. A folyami halászeszköz a rácsa. A nagyhalászat szerszáma a 400—600 méteres gyalom, mely a tiszai halászat hatására terjedt el. Kezeléséhez bokorba társultak a halászok. A hálók alsó inára ólmot vagy hálónehezéket kötöttek, felső inára parafát, gyékénypótát, hálóőröket. Jeges halászat A jeges halászat első leírója Bél Mátyás. A jegeshalászatot még e században is űzték, de már ritkán. Korábban a jegeshalászat volt a nagyobb hasznot hajtó. Eszközei: jégpatkó, amit a halász a csizmájára köt, szánkó, amivel a hálót és a szerszámokat húzza, jégvágó fejszék, háló, bukáló, vezérrúd, gémese, hálóhúzó cibék, csáklya. A jeges halászat i s. társas halászat. A hálókat a partokon vagy halásztanyákon felállított teritsfákon szárították. A háló nagy értéket képviselt, különösen a nagyméretű háló. Minden halász értett a hálókötéshez : kendercérna, hálókötőtű és lapicka kellett hozzá. Olyan méretű, amilyen nagyszeműre akarta kötni a hálót. 58 A Balatoni Múzeum halászati gyűjteménye gazdag. Különösen a háló és a szigony fajták kerültek be nagj számban. A folyami halászat eszközeit kell még gyűjtenünk, azonkívül halas tarisznyákat, halfeldolgozó (hasító) késeket, halas kosarakat. Mint fentebb említettem, hely hiányában egyelőre nem tudunk újabb típusú csónakokat vásárolni, de amint megoldódik a raktárkérdés, azonnal pótoljuk a hiányokat. IX. Település, építkezés Bakonyi Múzeum: 62 db Balatoni Múzeum: 124 db Pápai Múzeum: — A településforma, az építkezés anyaga szorosan összefügg a táj földrajzi és gazdasági adottságaival. Megyénk nagy kiterjedésű területén mindenfajta építőanyag megtalálható. Veszprém megyében a lakosság tömörülésének három formája van : a falu, a laza szerkezetű hegyközség és a tanyák. A falvak szerkezete: minél kuszább, áttekinthetetlenebb utcákból, közökből áll a falu, annál korábbi településű. (L. a királyi birtokokra települt kisnemesi falvak nemzetségi „közökbe való" települését: Szentgál, Királyszentistván, Nemesvita é. í. t.) Minél szabályosabb utcákból áll, annál későbbi. Pl. a német falvak egyutcás vagy ebből fejlődő többutcás rendszere (Pula, Márkó). A hegyközségi település sajátos forma. A kitelepülés a XVIII— XIX. században történhetett. 57 A tanya az állattartás intenzívebbé válása következtében jött létre a XVII. század végén, és a tagosítás után ugrásszerűen növekedett a számuk. 58 Építőanyag : korábban fa, sövény, de leggyakoribb a kő. A megye belső területein a vertfal, vagyis a sárfal volt általános. A magyar és német falvak házai azonos alaprajzúak voltak: szoba—konyha—szoba—kamra—istálló s a magyar falvakban még a pajta is hozzájuk kapcsolódott. A házak tüzelőberendezése kettős volt: füstöskonyhás és szabadkéményes. Az előbbi következménye volt a gádor, melyből minden helyiség külön bejárattal nyílt, az utóbbié pedig, hogy a szobák a konyhából nyíltak. A kismenesi házak építésmódjukban különböztek a szegényebb réteg házaitól. A szoba, kamra vagy a pince gyakran bolthajtásos volt, a gádor pedig szép boltíves. A német házak szerkezetileg megegyeztek a magyar házak beosztásával, de a gádort egyforma téglaoszlopok díszítették, nem voltak olyan hangulatosak, mint a magyaroké. A korai leírások (Fényes E.) arról tudósítanak, hogy ezek a házak tágasabbak, rendezettebbek voltak a magyarokénál. Mind a magyar, mind a német telepesek házának tetőszerkezete nyeregtetős. Csak a vasi határ mellett és a Balatontól délre van kontyos tető. Ágasfás tetőszerkezet a megye északi részén található. A házak héjazata a Bakonyban zsúp, fazsindely, zsindely, a Balaton mentén nád, a megye egyéb területein elsősorban zsúp. 59 A gazdasági udvar melléképületei többnyire fából készültek : sertésól, tyúkól. Az istálló a lakóházzal egybeépült a magyaroknál és a németeknél egyaránt, és építőanyaga azonos volt a házéval. A pajta a magyaroknál az istálló után következett, a németeknél pedig a ház tengelyére merőlegesen úgy, hogy az egymás mellé épített pajták falként vették körül a települést. (Márkó, Vöröstó.) A pajták anyaga kő és deszka. A házak kerítései korábban deszkából, később lécből, drótból készültek. A Bakony erdeiben felépített kunyhókat faágakból állították össze, s a kunyhó vázát gyeptéglával fedték. Nyáron előtte tüzeltek, télen a kunyhó csúcsán nyílást vágtak, hogy a belsejében égő tűz füstje kiszálljon. Ezek a kunyhók a szénégetők, mészégetők számára hónapokig lakást adtak. A Balaton mellett és a megye egyéb területein levő csőszkunyhók sokkal kezdetlegesebbek, épp csak eső, szél ellen adnak menhelyet. A ház felépítéséhez egy sor mesterség szükséges: kőműves, ács, tetőfedő. Ezekről majd másutt lesz szó. A házépítésben azonban nemcsak mesteremberek működnek közre, hanem specialisták is: vályogvetők, nádazók stb. eszközeiket (vályogvető forma, sárforgató villa, kapa; sulykok, nádverő tű, nád verő, kötözőrudak, sarló) gyűjtenünk kell, hogy képet kaphassunk arról a tudásanyagról és tevékenységről, amelyet a specialisták a házépítés terén kifejtettek. 60 Faluképet, egyes házakat fényképek, felmérések alapján őrizhetünk meg. Nemcsak a szerkezetre, hanem a hagyományos berendezésre is ügyelnünk kell, berajzolva az alaprajzba a bútorzat, a díszítés elhelyezését. Megyénkben folytak faluképi felmérések, és ez évben be is fejeződnek. Ha egyes falurészeket nem is tudunk megőrizni, a legjellegzetesebb házakat műemlékké nyilvánítjuk, vagy szabadtéri néprajzi múzeumot rendezünk bennük. Veszprém megyében eddig 5 helyen van megőrzött régi ház, múzeummá berendezve. Veszprémben a Bakonyi ház, 61 melyet még a harmincas években építettek fel, Nagy vázsony ban, 62 Tihanyban, 63 Tüskevárott, Bakony bél ben. 64 Létesítésük azért is jelentős, mert telkükön helyet kaphat a környék számos épí36
