A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Tóth Teréz: Tóth József fafaragó – egy bakonyi pásztor – élete és művészete

8. Cipő alakú gyufatartó. 8. Schuhförmiger Streichholzhalter. 8. Boîte d'alumettes en forme de soulier. 8. Спичечница в форме ботинка. 9. Ivócsanak. 9. Trinkgefäß („csanak"). 9. Seille. 9. Сосуд. mintát meg kell tisztítani a ceruzanyomoktól, s a minták mellett megmaradt kis szálkáktól, melyek a vágási felületnél keletkeznek. Ez utóbbit simítófával kell végigdörzsölni, a szennyeződéseket pedig finom dörzspapírral lehet lecsiszolni. Most már szinte azt mondhatnánk, hogy elkészült a munkadarab. Addig azonban, míg a kiszedési felület nincs kiböködve, szó sem lehet erről. A böködés igen jó hátteret ad a mintának. A böködő nem más, mint egy tompított hegyű cipészár. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor nincs szükség többé a késre, böködőre, csupán egy kis kefére, amelylyel eltávolítjuk a csiszolásnál keletkezett port. A teljesen megtisztított tárgyat azután kristálypolitúrral vagy sellakkal fényezzük. S most már valóban készen van a faragás. Hogyan kerül faragható állapotba a facipő, az ivócsanak és a kampósbot ? Az említett tárgyak olyan speciális darabok, melyeknek szériában való gyártását megpróbálni sem érdemes, mert ezzel minden varázsukat elveszítenék. Nézzük először a facipő készítését! Mielőtt azonban a készítéséről bármit is megtudnánk, meg kell mondanom, hogy ennek a kis cipőcskének valamikor komoly rendeltetése volt még a gyufásdoboz megjelenése előtt. A cipő belsejében tartották jó szárazon a gyufaszálakat a pásztorok s a tetőszerkezet recézett lapján gyújtották meg. Ma már ezt a rendeltetését elvesztette, de megmaradt dísznek. Szabványmérete nincs a kiscipőnek, csak szemmérték alapján készül. Méreteik azonban nagyjából megegyeznek. Átlagban 2,5—3 cm magasak, és kb. 10 cm hoszszúak. Kevés fa alkalmas facipő készítésére. A környéken található fák közül csak a kecskerágót használja erre a célra. Ennek gyönyörű halványsárga színű fája sima és nem túl kemény. A fa kiválasztásánál döntő fontosságú szempont, hogy kiadja-e a kívánt nagyságú tárgyat, s elbírja-e a finom, aprólékos munkát. Hasonlóan fontos, hogy száraz legyen és repedésmentes. Kiválasztása után a megfelelőnek talált fát a kívánt mérethez megközelítően ki kell fűrészelni, és megfelelő szélességű szeletekre hasítani. A hosszméretet a fűrészelés, a szélességet a hasítás adja meg. Azért csak megközelítően vagdaljuk fel a fát, mert a többi felesleges részt faragással távolítjuk el. A fára azután felrajzoljuk a cipő talpát és a felső részén kijelöljük a cipő belsejét, amelyet ki kell vésni. A vésést kalapács nélkül, kézi véséssel végezzük, homorított vésővel. A belseje után a külső részt alakítjuk ki. Ez csak késsel történik. Végül a tetőrendszer rászabása és összeillesztése is szemmértékkel történik. Ivócsanak. „A régi pásztorok leginkább saját szükségletre készítették az ivókupákat, amelyeket a fülénél fogva akasztottak föl a tarisznya szíjához. Ne kelljen kalappal meríteni a pásztornak a forrásból." A fa oldalán, különösen az éger vagy a cseresznyefáén, gyakran találhatók kiforrások, melyeket népiesen csak sömörnek hívnak. Ez olyan buckó, amely nem hasad semerre, mert csupa forradás az egész. Ebből készítették a pásztorok maguknak az ivókupát. Az ilyenre nem is szoktak faragni, mert igen érdekes volt az erezete, s ez volt maga a minta. „Ilyen azonban nem mindig áll az ember rendelkezésére. Az első poharat én is ilyen égerfa tövéről vágott kiforrásból faragtam." (1953-ban.) Azt követően, és most is csak sima vadkörtefából faragja poharait. S mivel ezen nem volt erezetminta, faragott rá olyant, amilyent a képzelete teremtett. A vadkörtefa igen alkalmas a pohárkészítésre. Jó a színeződése, jókötésű, nem pattanik könnyen, sűrű szálú, bírja az aprólékos faragást és szépen kidolgozható. „Fejszével, baltával kiöregüli az ember a megfelelő darabot, amiből körülbelül kigyün egy pohár." A fület kell először kialakítani, mert ez a legkényesebb munka rajta. A fülforma kiképzése a rendelkezésre álló 366