A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin: A sármelléki női viselet a századfordulótól napjainkig

ügyeskezű parasztasszonyok, vagy betegség folytán varrásra szoruló nők — készítették. így vált híressé egy-egy varróasszony, akihez más falvakból is elhozták a ruhákat. Pl. a század első évtizedeiben Zalavárott Steiner Mari, Égenföldön pedig Pintér Rozi, aki sorvadásban halt meg, mert „mindig vórt meg vórt." De egyik sem tudta úgy megvarrni a rékliket, mint a közeli Balatonmogyoródon Kersóber Ilka. „Magyaradon jó tunnak vórni most is. A zalaváriaknak ott csinállak a gyöngyös kontyokat." Mondják, a régi varrónők nem próbáltak soha. Csak méretet vettek, kiszabták a matériát, és úgy állt rajtuk, mintha rájuk öntötték volna. Muszáj volt úgy állnia, mert a napszámba, paraszti munkába járó asszonyok, lányok minden perce foglalt volt, felesleges mászkálásra nem volt idejük, 9. Dománrékli eleje és háta. 9. Vorder- und Rückenteil einer Bluse. 9. L'avant et le dos du caraco-dolman. 9. Перед и спинка блузы в форме доломана. 10. Dománrékli ujjának szabása. 10. Schnitt eines Blusenärmels. 10. Coupe de la manche du caraco-dolman. 10. Выкройка рукава блузы в форме доломана. s a távolság sem lebecsülendő a gyalogos számára. De nemcsak a századelőn nem próbáltak ruhát. Gergely Anna ma sem próbál soha. Annak jónak kell lennie, amit ő egyszer megcsinál. így mondja el a réklivarrás módját: „A réklihő van formám. Tudom, kiné kő nagyobb 2—3 ujjnyivá, mind a forma. Azt az ujjomma mérem ki. Mer én centive nem tudom megmérni a réklii. Nem is tudom, meg nem is tanutam soha." Egy réklihez 2 m szimpla széles anyag kell. Ebből „először a hátát, azián az elejit, aztán az ujját, a gallérgyát, meg a máncseklit (mandzsetta)" szabja ki Gergely Anna. A réklik mai formáit így osztja fel: van magasan záródó galléros rékli, és kitárós, azaz fazonos. A réklik szabása is aszerint passzentosabb vagy bővebb, hogy ünnepre vagy munkára használják-e majd. Az ünnepre valóval mindég több a törődés, a gond. Azonkívül az is számít, idősebbnek vagy fiatalabbnak szánják-e. „Mer a fiatal szereti a szépet, a divatossat, az időssebb meg má ászt nézi, hogy miné kényelmessebb legyen. Megadom a móggyát a rékliknek, azé fizetnek. Illen drága szöveteket nem lehet csak ugy összecsapnyi. Azér, aki kövérrebb, annak a hónalgyába tódok egy ciklit, hogy ne legyen szűk, tuggyon benn mozognyi" — sorolja Gergely Anna. A réklik divatját, változását a század eleje óta követjük nyomon. Azonban mindjárt a kezdetén rögzítenünk kell, hogy a sorrend nem merev, s adott időben egyetlen rékli sem vált egyeduralkodóvá, hanem egymás mellett éltek a régiek és újak, mert az idősebb réteg mindig konzervatívabb, nehezen alkalmazkodik az újhoz, s nem egyszer gyerekeit sem engedi azok minden tiltakozása ellenére sem újba öltözni. Mert a paraszti gondolkodásban az újdonság, tehát a divat rögtöni követése könnyelműséget jelent. S ez a könnyelműség — bár ez esetben inkább anyagi természetűnek látszik — felfogásuk szerint óhatatlanul behatol az egyén jellemébe is. Aki túlságosan divatozó, az túlságosan akar tetszeni é. i. t. Másrészt a viseleti egymásmellettiségben az is döntő fontosságú: egy leány, ha kelengyéjét gyűjti,^ szinte egy életre szóló mennyiséget rak élére mindenből.

24 így a ruhából is. Ha új divat jön, és azt követni akarja, ez azzal jár, hogy a régi holmijait — bár azok még ünnepi viselésűek — befogja hétköznapra, és újakat akar szerezni helyettük. Ez a tény nemcsak olyan értelemben vett gazdasági könnyelműség, hogy a még nem kopott holmit munkára vagy félünnepivé alacsonyítja eredeti rendeltetésének kellő kihasználása nélkül, hanem abban az értelemben is, hogy az ünnepre szánt ruha mindig drágább szö21 321