A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Bartócz József: A veszprémi csutorások

kántorpénzt fizetni, amelyet a karácsonyi generális gyűlésen kell leróni. Ezen az évi generális gyűlésen tehát a bakonybéli filiális mestereknek is meg kellett volna jelenni. Az egyezség hátlapján 6 pontban foglalták össze a f ilia jogait és kötelességeit. („Törvényünk és Regulánk azt tartja!") Az első pontban kitűnik, hogy a céh „voxs" szerint (szavazással) Litnitzky (máshol Lipmiczky vagy Litsniszki) Jánost, a bakonybéli filiális céh vezetésére vicecéhmesternek választották. Felhatalmazták a vicecéhmestert, hogy azokat, akik a céh szabályait nem tartják be, megbüntethesse, a befolyó büntetéspénzt azonban köteles a veszprémi anyacéhnek befizetni. Kikötötték még azt is, hogy a tanoncok szerződtetése Veszprémben történjék. Az egyezség felsorolja a belépők neveit is, ebből kitűnik, hogy a bepanaszolt 9 faragóemberből csak 7 lépett be a céhbe.

92 Ennek a megállapodásnak nem volt sok gyakorlati értelme. Sehol sem találjuk nyomát annak, hogy a bakonybéliek egyszer is teljesítették volna vállalt kötelezettségeiket. A belépett mesterek egyetlen kántorlajstromon sem szerepelnek, nem találunk a bakonybéli filiáktól származó bevételt sem a számadásban. Az anyakönyvek nem említenek bakonybéli tanoncszegődtetést, sőt a belépett mesterek neveit sem találjuk ott, pedig — igaz, csak 1817-ben — a filiális mesterek külön fel vannak sorolva. Valószínűleg tehát, hogy a veszprémi csutorások csak a hiányzó faanyagnál akarták a versenyt kizárni, amikor a bakonybélieket belépésre kényszerítették. A bakonybéli kísérlet után a céh a magányosan dolgozó vidéki csutorásokat nem kényszerítette belépésre — nyilván nem jelentettek konkurrenciát. A céh anyakönyve — a bakonybélieken kívül — három vidéki ún. „fél céhest" jegyzett fel. Őri István 1817-ben állott be, valószínű Palotáról. Ugyanebben az évben áll be „fél-céhre falusi módon" Demelki Zsigmond, akiről nem tudjuk pontosan, hol dolgozott. Ez utóbbi filiális mester 1837-ben szabadít egy ádázteveli tanulót, s ebből arra következtethetünk, hogy Demelki Pápán dolgozott. A harmadik filiális-mester „Ns. Csurgai János 1838-ban állt be 52 frt fizetség ellenében félcéhre Pápáról". Egészen más okból kívánta a céh vezetősége Fürdős András 1819 óta filiális mester belépését. Kelet nélküli, valószínűleg 1830 körül készült alábbi irat világítja meg az ügyet.

93 „Hogy Veszprémi születésű Ns. Fördős András Pápára vévém lakását ott megházasodott és ott fuser képpen az csutorás mesterségben minden ché nélkül dolgozik és mig vándorolt is semmi kuntsaft nélkül bojgait és amidőn Pétsről jött az Atyát látogatni akkor egy lovat ellopott, Veszprémi lakos Markalt Pálnak el is adta és az emiitett Markalt Pál elment az Somogyba vásárra és ott az lóra ráösmertek és az lovat elvették, ezt az csutorás embert elhajtották Kaposvárrá ott az Veszprémi emberek letettek érte kezesek 100 forintig, ezen Száz forintot le is füzették az lónak szerentséssen lett helyreállításáig. Mivel a Királyi parantsolat azt tartja a fusereket céhes helekre kell hivni és mi is ezt akarjuk, hogy az nevezett Fördős András is céhünk társaságába jöjjön velünk, edgyet értő is legyen, vagy remeket tsináljon, vagy pedig más kép tegyen elégséget, holott az céh tisztát szeret mindenekben". Fördős András 1830. május 22-én be is lép a céhbe: Eddig volt filiális csutorás mester beadta magát fizetett 90 váltó forintot. Úgy látszik a lókötés után meghiggadt, több inast szabadított, 1840—41-ben pedig vicecéhmesterséget viselt, 1850-ben van róla az utolsó adat, amikor „Egy esztendei céhmesterségért megfizetett 5 forintot".

94 (11. kép.) 5. VALLÁSI ÉS ERKÖLCSI MEGKÖTÉSEK A céh tagjainak magatartását figyelemmel kísérte. Ha valamely céhbeli magánéletében kifogásolni valót találtak — és arról bemondás útján értesültek — kezdetben ital fizetésével, később pénzben büntették.

95 A céh jegyzőkönyvei, az „anyakönyvek" feljegyzéseinek nagyobbik felét a mesterek különféle vétkeinek felsorolása foglalja el. Büntetett a céh a legkülönfélébb dolgok miatt, de még az is előfordult, hogy a céhnek fuvarozó embert „fogadalomtételre" kényszerítették.

96 A jegyzőkönyvek lapjain megelevenednek a mesterek vétkei; tilalmas óra után isznak a kocsmában, fizetés nélkül távoznak, feleségüket gyalázzák, egymást „huntzutolják", özvegyasszonyoknál hálnak, hajigálják a céhmester ablakát, becsmérlik a céhet, verekszenek, a molnár kertjéből almát lopnak stb. Egyszóval a „bötsületes céhmesterek" is csak csetlő-botló emberek. Nem csoda, hogy már nem is számolnak minden apró vétket külön-külön, hanem sommás büntetést szabnak ki „esztendei vétkekért". Egy fiatal mesterről a beállást követő évben, egyetlen nyáron a következőket jegyezték fel :

97 — május. 9. „A Veszprémi Püspökség tégla vetőjén egy tájt pipát lopott". — június 6. „A kurvát az utcán kísérgette vasárnap pőre gatyában". — aug. 2. „Starkéknál a kapun kiugrott és a paputsát ott hagyta egyiket". A mesterek negyedévenként kántorpénzt adtak, amelyből a céh miséjét fizették. A kántorpénz fizetését még 1867-ben is külön megerősítik, s az ipartársulattá alakulás után 1887ben is találkozunk kántorpénz befizetésével, de már külön adtak a „tobakok részére misére". Aki az istentiszteleteken nem jelent meg, pénzfizetésre ítélték, s ha a büntetését nem fizette ki, még a soros legényt is megvonták tőle. Ismeretes, hogy a veszprémi püspök 1716-ban megtitotta a református vallás gyakorlását Veszprémben, de a veszprémi csutorás céh már 1831. október 25-én (okt. 31. a reformáció ünnepe) olyan végzést hoz, hogy az év végi hálaadó misére úgy a katolikus, mint a református részre fizetnek 3 forint 12 krajcárt.

98 A céh előírta azt is, hogy ha céhbeli elhalálozik a céhtagok virrasztani kötelesek, s a temetésen is meg kell jelenni. Már 1779-ben kimondták, hogy „ha valakinek halottja lévén meg nem jelenne, 25 pénz a büntetése a virrasztásért". A temetésen a legényeknek is meg kellett jelenni. Ezt a szabályt is gyakran áthágták a mesterek, nem jelentek meg, „borzasztóan" káromkodtak, a virrasztón megrészegedtek, a céhtáblát elhagyták a halottas háznál, hiányos öltözékben jelentek meg stb. Ünnepnapon tiltotta a céh a munkát, s emiatt is gyakran szabtak ki büntetést. Megkövetelték a láda tiszteletét is; egyik mestert azért büntették meg, mert nem jelent meg a láda kísérésen, a másikat azért, mert „a nyitott láda előtt ebadtát mondott". Előfordult a céh számadásaiban, hogy tűzkárt szenvedett „égett" embernek néhány krajcárt adnak, de már nem ilyen spórolósak, amikor saját mulatozásukról van szó. Pl. 1821ben a céh vagyona 300 forint, amiből 64 forintot elköltenek a karácsonyi generális gyűlésen italra, ételre. 6. A CÉHBE JUTÁS AKADÁLYAI, A CSALÁDI „HITBIZOMÁNY" A céhek szabadalmuk védelmében elsősorban a saját fiaik és hozzátartozóik felvételét támogatták, így szinte családi hitbizományok alakultak ki. A folyamat már az inasok szegődtetésénél kezdődött. A veszprémi csutorás céh irataiból statisztikát készítettem, s ebből megállapítható, hogy 1831—71 között, a negyven év alatt összesen 59 inast szegődtettek. Ebből 32 több mint a fele (54%-a) a mesterek saját fia volt. Az egyéb rokoni kapcsolat az iratokból nem volt megállapítható. így azután érthető, hogy valóságos csutorás dinasztiák fejlődtek ki. A legnépesebb családok (a mesterek száma zárójelben) ; Biró (7), Bakos, Cseh, Csutorás, Kecskés, Tóth (5—5), Hajagos (4). A Biró család 7 mesterének a családfáját négy nemzedékre is meg lehet állapítani. (A nevek után a céhbelépés éve.) 256