A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Talpassy Tibor–Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre a pákövei törpebérlő. – A pálkövei Bajcsy Zsilinszky-bérlet története

Bajcsy-Zsilinszky Endre, a pálkövei „törpebérlo" Amikor a húszas évek végén Bajcsy-Zsilinszky Endre Előőrs című hetilapjának munkatársa lettem s ennek révén csakhamar barátságát is kiérdemeltem, gyakorta keveredett beszélgetésünkbe a Balatonrendes tőszomszédságában levő, közigazgatásilag Kővágóörshöz tartozó magányos félsziget, Pálköve neve. Abban az időben még nem ismertem a magyar tengert s kicsit túlzottnak éreztem a rajongást, amellyel Bajcsy-Zsilinszky az északi partnak ezt a kies pontját emlegette. Szerencséjének nevezte, hogy teljesen beépítetlen, zúgó fákkal körülvett nyúlványra vetődött, amelyet éppen elhagyatottsága, minden forgalom hiánya miatt tartott igazán pihentető helynek. Vallotta, hogy ez az Isten háta mögötti helyecske Szigligetnél is szebb és nyugalmasabb, valósággal megfizethetetlen olyan hajszolt életű férfi számára, mint amilyen ő a pénznélküli lapszerkesztés és a képviselőség nélküli politikusság állapotában volt. Abban az időben bérelt területén még semmilyen építmény nem állt, őt azonban ez legkevésbé sem zavarta. Nyaranta felkerekedett s heteket töltött sátorban a telken, amelyet Kővágóörs községtől azzal a feltétellel kapott meg 16 évre, hogy házat épít rá és a bérleti szerződés lejártakor azzal adja vissza a területet. A község úgy okoskodott, hogy a mellette tervezett strandfürdőhöz csatolja majd s a Bajcsy-Zsilinszky által emelt épület lesz az egész objektum középpontja. A közeli Rendest kívánták így fürdőhelyi rangra emelni. Az építési kötelezettség nagy terhet rótt Zsilinszkyre, közvetlen baráti köre, melyet ő tréfásan „Napkeleti bölcseknek" csúfolt, könnyelműségnek is tartotta, hogy Zsilinszky ilyesmit vállalt, ő azonban szilárdan bizakodó volt. Remélte, hogy 16 év alatt viszi csak annyira, hogy a házat megépíthesse. A lényeg különben is az volt, hogy pillanatnyilag nem terhelte semmi. Mert bizony akkor annyival sem rendelkezett, hogy a legszerényebb bérleti díjat fizetni tudta volna. Mi, fiatalabb évjáratú köréje sereglettek a harmincas évek elején ismertük meg a mindig különös becsben álló helyet. Az akkor divatos filléres gyorssal utaztunk Balatonfüredre s onnan a csatlakozó vonattal jutottunk el Balatonrendesre, Pálköve vasútállomására. Ekkor már a sátor-korszak véget ért, nádból emelt bungalóban fogadott a házigazda s úszott a boldogságban, hogy a helyet mi is rendkívül idillikusnak, vonzónak találtuk. Valóban az volt. Öreg nyárfák terítettek árnyékot a közvetlen vízparti gyepre, belátható közelben semmilyen tartózkodásra alkalmas építmény nem zavarta a magányt. A telek kiszögelő ékként nyúlt a vízbe, csak a nyugatabbról átkacsingató ábrahámhegyi dárda hatolt előre merészebben. Ennek ellenére a keskeny sávként elnyúló parti szegélynek volt valami külön enyhet jelentő zártsága. A karéjban őrt álló fák szinte falat képeztek a telek hátában, amely mellett a tapolcai vonal vasúti töltése húzott el, kifelé, a tó irányában viszont, egy öbölszerű ponton át, nyitott volt a láthatár s közel hozta a csillogó víztükröt. Keskeny rés volt ez az irdatlan nádas rengetegben és mégis ablak, amely a végtelen szabadságérzésnek nyújtott távlatot. Ebéd során, amelynek révén megismerkedhettünk későbbi feleségének, Mickónak nagyszerű főzőtudományával éppúgy, mint a Révfülöpről származó rizling tüzével, kisült, hogy a tóval való külön barátkozást, a varázslatos elkülönítettséget veszély fenyegeti. A hát mögötti töltésen túli területet ugyanis, ahol éveken át vörös bazaltot bányásztak, a lelőhely kimerültével a tulajdonos parcelláztatni kívánta. A tervezett akció azt jelentette volna, hogy idegenek áramlanak majd a környező területre s ezáltal megszűnik a hely vonzása. Ez agasztotta, de talán még ennél is jobban az, hogy kik kerülnek a hátába. A területet ugyanis négyszögölenkint 25 fillérért bocsátották áruba, mondhatni potom pénzért. Zsilinszky ebből arra következtetett, hogy a lehető legrosszabb összetételű rétegből toborzódnak majdani szomszédai. A középosztály legalacsonyabb fokú, kishivatalnoki rétegéből, amelyet a meglevő hatalom legmeghunyászkodóbb kiszolgálóinak s az akkor már körvonalaiban észrevehető német behatolás várható bázisának tartott. Felvillantotta, milyen jó lenne, ha a bethleni konszolidáció megerősödött gyászvitézei helyett, az ő törekvéseit megértő barátok vennék körül. Arra noszogtatott, csapjunk fel telekvásárlónak, hiszen aránylag csekély összegért, száz pengő ellenében 400 négyszögölet vásárolhatunk. A jelenlevők többségének anyagi helyzete még ilyen kiruccanást sem engedhetett meg, de azért nekivágtunk, hogy megtekintsünk a parcellázandó területet. Mi tagadás, mindannyiunk haja égnek állt, amikor elképzelt birtokrészeinket megpillantottuk. Üreg üreget ért, néhol valóságos kráterek ásítottak elénk, humusz sehol. A gödrök mélyén víz csillogott, az oldalfalak kővonulatokból rétegződtek. Nehéz volt elképzelni, miként lehet itt valaha is növény- vagy fakultúrát létesíteni. Bajcsy-Zsilinszky fáradhatatlanul agitált. Élénken magyarázta, hogy ne városi szemmel nézzük, ami elénk tárul. A hatalmas mélységeket be lehet tömni a robban15* 227