A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)
Sándor Pál: Adatok a parasztbirtok börténeti-statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében
Ezt a viszonylagosan értelmezendő birtoknövelő hatást ronthatta le azután a volt földesuraknak az a már szintén jelzett törekvése, amely az irtások egészének elvételére irányult. Kis-Lőd esetében —• ahol nem voltak maradványföldek — a következő eredményeket állapíthattuk meg. Az egy családfőre eső telekföldek átlagos terjedelme 16,023 hold. A birtokolt irtásföldek hozzászámításával az átlagos birtoknagyság már nem kevesebb, mint 26,001 holdra nő. Mivel azonban a 849 hold irtásból csak 510 hold maradt az egykori telkesek kezén, az egy családfőre jutó birtokterjedelem 26 holdas átlaga 21,818 holdra süllyed. De még ez is jóval magasabb, mint az egy családfőre jutó telekföldeké. Itt tehát az irtványföldek nagyobb hányadának megtartása számottevő birtoknövekedést konzervált a telekföldek birtoklásához képest. Magyar-Barnagon az egy családfőre jutó telekföld átlagosan 15,555, a telek- és maradványföldek 18,215, az irtásokkal is tetézett földek pedig 21,520 hold nagyságúak. Az irtásbirtokosokról itt is tudjuk, hogy azok egyenként 1—6 hold nagyságú irtásokat használtak, miért is az átlagok mögötti konkrét holdszámok családfőnként kisebb-nagyobb eltéréseket mutathattak. A birtokolt kereken 89 holdból - tudjuk — a volt telkesek csak 70 holdat tarthattak meg. Emiatt a családfőnkénti 21,520 holdas átlagterjedelem csupán 20,444 holdra változik. Az irtások viszonylagos értelmű birtoknövelő hatása tehát lényegében itt is állandósul. Márkon ellenben, ahol a veszprémi káptalan a 921 hold irtást teljes egészében visszaválthatta, az addig birtokolt irtványföldek elvesztése az egy főre eső birtokterjedelem átlagos holdnagyságában jelentékeny visszaesést idézett elő. A telekföldek családfőnkénti nagysága ugyanis 17,694, a telekés irtványföldeké pedig már 25,982 hold volt. A visszaváltás után az irtványokkal megnövelt családfőnkénti parasztbirtok átlagos nagysága a telekföldek nagyságszintjére esett vissza. Porván az arányok a következőek: telekföldek esetében 10,072, telek- és maradványföldek esetében 13,658, telek-, maradvány- és irtásföldek esetében 17,833 hold. A telkesek azonban a kereken 168 hold irtásnak majdnem a felét vesztették el. így a 17,833 hold 15,885 holdra csökken, de még ez is többletet jelez az egy családfőre eső telek- és maradékföldek terjedelméhez képest. Tósokon a telekföldek esetében 9,723, az irtványok beszámításával már 15,137 átlagholdat mértünk meg egy családfő esetében. Tudjuk azonban, hogy a kereken 303 holdból a volt telkesek csak 101 holdat tarthattak meg — ezt is csak pénzbeli megváltással —, a fennmaradó 202 hold irtást pedig vissza kellett adniok a tihanyi apátságnak. Ennek következtében a 15,137 átlaghold 11,738-ra csappan, de itt is magasabb arányt rögzítve, mint csupán a telekföldek esetében. Varsányban a következő átlagholdakat mértük meg a már többször említett kategóriák eddigi sorrendjében: 11,577— 16,435—24,299. A több mint 385 hold irtás birtoklása tehát itt elég lényeges átlagholdemelkedést jelez, még a maradékföldek birtoknövelő hatásához képest is. A birtokrendezések után elveszített kereken 96 hold leszámításával ugyan csak 22,333 átlagholdat találunk egy telkes családfő birtokában, de még ez a megcsappant mennyiség is jóval magasabb, mint amekkorát a telek-és maradványföldek esetében megmértünk. E néhány — illusztratív szándékkal kiragadott — példából egyáltalán nem kívánunk általánosítani. Ehhez alaposabb, a családfők közötti szóródást is elemző vizsgálatokra 118 van szükség. Nem hisszük azonban, hogy a szélesebb anyagismeretre támaszkodó következtetések minőségileg új eredményekre vezetnének. Csak teljesebb apparátussal és a helyi módosulások változatosabb színeivel vetíthetjük majd fel —ha ez egyáltalán lehetséges—a fenti, mamég hiányosképet. IV. AZ EGYKORI ÚRBÉRES ZSELLÉREK FÖLDBIRTOKLÁSA 1. A FORRÁSFELTÉTELEK Újabb agrártörténeti irodalmunk egyik kétségtelen eredménye, hogy megcáfolta azt a régebbi szakirodalomban és a szélesebb szakmai körökben is sokáig uralkodó egyoldalú felfogást, mely szerint a zsellér olyan birtoktalan egzisztencia, amely, mint gazdaság nélküli agrárproletár, csupán áruba bocsátható munkaerejével rendelkezik. 119 Az eddigi részleges vizsgálatok alapján is kitűnt, hogy ez a — lényeget illetően helyes, ámde kizárólagos értelmezése következtében mégis egyoldalúvá torzított — fogalmazás a zsellér feudális jogi és gazdasági-társadalmi fogalmainak hibás azonosításában leli magyarázatát. 120 Az eddig feltárt és az 1849 utáni időkről is árnyaltabb képet adó újabb eredményeknek viszont kétségtelen fogyatékossága a mozaikszerűség, valamint az elemző-felmérő vizsgálódások megrekedése a kényszerű statisztikai átlagoknál, anélkül, hogy a valamely meghatározott területegységre vonatkoztatható részeredményeink teljes egésszé állnának össze. Vannak, másfelől, községi-megyei, sőt, országos szintű statisztikai kimutatásaink, amelyek viszont csak a zsellércsaládfők abszolút vagy a volt telkes családfőkhöz viszonyított — és akkor is csak megbecsült — számára vonatkoznak, anélkül, hogy ugyanezen zsellércsaládfők földbirtokviszonyairól akár csak hozzávetőleges képet is nyújtanánk. Az azonos célpont felé törekvő, egymással mégsem találkozó kétféle kísérletezés egyidejű fennállása csupán kifejezője — mégpedig a kutatások jelen színvonalán — a megoldásra váró alapproblémának: miként lehetséges az 1849 utáni zsellérbirtoknak olyan típusú felmérése, amely nemcsak a családfőkig hatoló egyedi esetekben, de azoknak egy nagyobb területegységre kiterjesztett, összegezhető eredményeiben is konkrét képet ad a tényleges helyzetről és ezáltal társadalomtörténeti alapvetést is nyújt? A feladat megoldása ezúttal is az adott forráslehetőségeken múlik; ezek a lehetőségek pedig nem a legkedvezőbbek. A meglevő források egyike sem teszi lehetővé a teljes értékű megoldást, részben hiányos vagy esetleges voltuk miatt, de ugyanakkor azért sem, mert ha olykor hiánytalanul fennmaradtak is, ám az egykorú gyakorlat által irányított szempontjaik és értékrendjeik meglehetősen eltérnek egymástól. 121 A kutatások jelen stádiumában tehát nincs más választásunk mint az esetenként hasznosítható és különböző típusú források egymást kiegészítő, komplex használata. Ezzel a módszerrel ugyan megyei keretekig tágítottan még nem jutunk biztos eredményekre, számos község viszonylatában azonban az eddigi kísérleteknél mégis konkrétabb és teljesebb képet festhetünk. De még ez esetben is csupán a zsellérek körének leszűkítésével: a nem úrbéres kategóriákat — megfelelő források híján — kénytelenek vagyunk kívül rekeszteni vizsgálataink keretein. Ezúttal sem feledkezhetünk meg azonban arról a sajátos körülményről, hogy felhasznált forrásaink nem egyszerűen a tényleges helyzet számszerű képét adják. A felmérések száraz és az objektivitás látszatát keltő számoszlopai egyúttal a birtokpolitikában érvényesített tendenciák rögzítői és tükrözői is. Nevezetesen: miként a volt telkesek földbirtokviszonyainak vizsgálatai során is számításba kellett vennünk az „úrbéres vagy nem úrbéres" feudális jogi érvelés gyakorlati érvényesítését, ami az egykori úrbéres földek földesúri elszükítésében realizálódott, úgy a zsellérbirtok vizsgálatai során sem mellőzhetjük ezt a tendenciát. A birtokperek során ugyanis szembetűnő gyakorlat volt, hogy az egykori földesurak az úrbéres zsellérek számát is redukálták és az így redukált hányadból fennmaradókat szerződéses jogviszonyban levőknek tekintették. 122 Ürügyül ehhez a hivatalos dokumentumok szolgáltak, amelyek az úrbérrendezés idejére utalóan kevesebb számú úrbéres zsellércsaládfőt tüntettek fel, mint 168