A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Sándor Pál: Adatok a parasztbirtok börténeti-statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében

beolvadtak a telekföldek vagy a telken kívüli remanenciák közé; részben megtartva irtás jellegüket parasztkézen, részben elvesztve azt, jogilag allodiálisnak tekintve, már csak paraszti bérletben maradtak; részben pedig a földesúri allodiúmok sorába vonattak. 1848-ban végül is 4—500 ezer holdra tehető

96 a még paraszt kézen levő irtásföldek mennyisége, amely minden esetre elég számottevő volt ahhoz, hogy — a maradványföldek mellett — szintén befolyásolja a parasztság földbirtok szerinti rétegeződését. B) 1849 után A forradalomnak az irtásföldek birtokjogi rendezését illetően is reményekre jogosító törekvései

97 a szabadságharc bukásával elvesztették realitásukat. Az 1853. évi pátens azután — a rendezés alapelveként — három kategóriát állított fel.

98 1. Irtások, amelyek az étvizedek haladtával telekföldekké lettek. Ezek, miként maguk a telekföldek is, állami kárpótlás mellett a paraszt tulajdonába kerültek. 2. Irtások, amelyek a volt jobbágyok-zsellérek egyedüli megélhetési forrását képezték vagy amelyek örök időre, földbér, természetbeni adózások vagy szolgáltatások mellett, szerződésileg adattak át azoknak. Ezeket a volt jobbágyok-zsellérek —• ugyanúgy, mint a maradványföldeket — már csak önmegváltás árán vehették tulajdonba. 3. Irtások, amelyeket a volt jobbágyok és zsellérek meghatározott vagy meghatározatlan ideig használtak. Ezeket a volt földesurak — az irtási költségek megtérítése mellett, illetve a föld egy részének átengedésével — viszszaválthatták tényleges birtokosaiktól. A pátens rendelkezései tehát mintegy szentesítették az irtásföldek jogi minősítésében és tényleges birtoklásában a megelőző évtizedek során kialakult változatokat. Míg az első pontban elismerték az eredetileg nem úrbéres jelleggel született irtásoknak idők haladtával úrbéres földekké való változását, addig a második és a harmadik paragrafus — kétféle változatban — az irtványok eredendően nem úrbéres jogi minőségét rögzítette. Ezzel adva volt az ellentétes osztályok jogi érvelése is az irtványok tulajdonáért folytatott küzdelemben. Magától értetődött, hogy a volt jobbágyok az első, de legfeljebb a második pontra való hivatkozásokkal a még kezükön levő — országosan tekintélyes mennyiségű — irtásokról rendszerint azt állították, hogy azok a telek részei és így ők ingyen tartanak rájuk tulajdonjogot, vagy, a legroszszabb esetben, örök szerződésű földek, amelyeknek tulajdonjogáért — miként a maradványföldekért is — csupán önmegváltással tartoznak egykori földesuraiknak. Jogalapot adott ehhez az a körülmény is, hogy az irtásföldek számos esetben a maradványföldek jogi jellegét öltötték fel.

99 A volt földesurak viszont rendszerint a harmadik pontra hivatkozva azzal érveltek, hogy az irtványbirtokos parasztok a kérdéses földeket csak ideiglenes vagy meg nem határozott idejű szerződés alapján használják s így azokra — a törvényes rendelkezés alapján — visszaváltási joguk van, vagy egyszerűen majorsági jellegűek s így a parasztoktól minden további nélkül elvehetők.

100 Ha kétségtelen is, hogy az irtásföldek egy tekintélyes része — tudniillik az első két kategóriába sorolható típusaik — a parasztság kezén maradt, ahhoz sem fér kétség, hogy a visszaváltásokkal, illetve uradalmi bérföldekké való minősítésük sikere esetén, visszavételükkel más részüket el is vesztették. így történt ez Veszprém megyében is. C) A veszprémi kép Tudjuk, hogy főként a bakonyi falvak majd mindegyikében volt irtás és az e földek tulajdonjoga körül támadt elkeseredett küzdelem a birtokrendezések egyik legnagyobb kerékkötőjévé vált.

101 Csékúton a XVIII. század során oda telepített német parasztság jelentős mennyiségű (kereken 200 hold) irtásföldet használt,

102 amelyet 1856-ban — a birtokrendezés évében — a telek részének tekintve tulajdonba is kívánt venni. A közbirtokosok azonban, az irtásföldek ilyen tulajdonjogát vitássá téve, az eredetileg 41 3/8 összes telekszámot is lecsökkentették 17 3/8-ra, kivonva abból az irtásföldekre eső hányadot.

103 Magyar-Barnagon 1858-ban 28 volt telkes gazda birtokában kereken 89 hold irtásföld volt, amit a földesúr (Todeszkó Ede) teljes egészében visszaváltható irtásnak tekintett. A vita végül is azzal az eredménnyel zárult, hogy a volt jobbágyok az irtások 1/3-áról — természetbeni váltság fejében — kénytelenek voltak lemondani.

104 Ehhez hasonlóan Pusztamiskén a 438 hold tekintélyes nagyságú irtásból 104 holdat,

105 Láziban a volt jobbágyok, a házas és hazátlan zsellérek, valamint a vidéki lakosok és az árvák birtokában levő összesen 278,5 hold irtásból 160 holdat,

106 Péterden a 82 holdból 20,5 holdat,

107 Varsányban a 385 holdból 96 holdat,

108 Tót-Vázsonyban a főként a zsellérek kezén levő kereken 63 holdból 42 holdat,

109 Tósokon a 303 holdból 202 holdat,

110 Porván a 167 holdból annak közel felét,

111 Kis-Lődön a 849 holdból 339 holdat,

112 Somlóvásárhelyen a 267 holdból 104 holdat

113 vesztettek el — természetbeni váltság ellenében — a volt telkesek. Előfordult azonban olyan eset is, amikor a paraszt birtokosok az irtásokat teljes egészükben elvesztették. Ilyen törekvésekre figyelhettünk fel — a végítéletet nem ismerjük — Cseszneken

114 és Nagy-Kamondon is, mely utóbbi helységben a 308 hold irtást a volt jobbágyok teljes egészében vissza kellett hogy adják gróf Erdődy Károlynak, a zsellérek pedig a 64 hold irtás átengedése fejében 20 hold földdel „jutalmaztattak".

115 Kétségtelen tehát, hogy a paraszstság birtokában levő irtások a birtokrendezések során elszűkültek, de a megtartott vagy megváltott irtások még így is számottevő mennyisége továbbra is szerepet játszott a parasztság földbirtok szerinti rétegeződésében. Hogy milyen mértékben? Ezt próbáljuk az alábbi példákkal illusztrálni. Illusztrálásról beszélünk csupán, mivel az ilyen természetű vizsgálaté к a vállalkozót alig megoldható feladat elé állítják. A ránk maradt források ugyanis nemigen teszik lehetővé a teljes értékű vizsgálatokat, különösen ha azokat birtokos szinten kívánjuk elvégezni. Az irtásokról ugyanis nem készültek olyan egykorú kimutatások, mint a telek- vagy akár a maradványföldekről. Ez utóbbiak ugyanis, úrbéri természetűek lévén, szükségképp kerültek az úrbéri birtokrendezések mérnöki munkálatainak középpontjába. Viszont a telekbe be nem olvadt és visszaváltható irtásokról, mint nem úrbéri »ermészetű földekről csak mellékesen készültek jegyzékek, akkor sem egyértelmű jogi minősítéssel, amely ugyanakkor a birtokrendezések különböző fázisaiban az egymással perlekedő felek mindenkori erőviszonyaitól is függött.

116 A legtöbb használható adatot még mindig a birtokkönyvekből meríthetjük, csakhogy ezeknek hiányos volta lehetetlenné teszi egy megyén belül is a teljes értékű vizsgálatokat. Az alábbiakban, mindezen okoknál fogva, a problematikának csak jelzésszerű illusztrálását nyújthatjuk. Úgy véljük, ez is elegendő mértékben igazolja azonban álláspontunk helyességét : a maradványföldek mellett az irtások is megnövelték a parasztbirtok terjedelmét. Ez a növekedés azonban ezúttal már a telek- és maradványföldek birtoklásához — de nem az addig ténylegesen birtokban tartott földterjedelemhez — viszonyítottan értelmezendő. Térjünk most rá a konkrét vizsgálatokra. Első helységünk á már több ízben említett Csesznek. Tudjuk, hogy az eredetileg a győri püspök tulajdonát képező helység határának legnagyobb része irtás volt, amelyért az egykori irtásbirtokos jobbágyok csak tizedet fizettek. 1857ben 4638 kat. holdas határából még mindig 3291 hold volt az erdő.

117 1860-ban forrásaink gróf Eszterházy Imrét és Józsefet, illetve Zitterbart Mátyást emlegetik a helység egykori földesuraiként. Azt már megállapítottuk, hogy az 1850—60-as évek fordulóján az egy volt telkes családfőre jutó telekterjedelem átlagos nagysága 13,129, a telek- és maradványföldeké pedig 19,505 (1200 négyszögöles) hold volt. A birtokolt irtványokkal együtt ez a szám kereken 22 holdra nő. A telekföldek birtoklásához képest tehát a maradványföldekkel tetézett irtásföldek jelentékeny birtoknövekedést feltételeznek. Az átlagszám mögött rejlő családfőnkénti konkrét szóródási statisztika képét nem ismerjük pontosan. Csupán annyit tudunk, hogy a birtokolt irtványok családfőnkénti nagysága a volt jobbágyok esetében 0-tól 9 holdig terjedően meglehetősen egyenlőtlen volt. Következésképpen az egyes családfők konkrét birtoknagysága is különböző, de mindenképpen nagyobb lehetett, mint az irtásbirtok nélkül. 167