A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Sándor Pál: Adatok a parasztbirtok börténeti-statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében

2. Az azonos telekkategóriák nagyságcsoportjain belül a tel­kesek földbirtokának jelentős abszolút nagyságkülönbségei fedezhetők fel. Ez a különbség az 1/16 telkesek között a ma­radványföldek nem telekaránylagos megoszlása miatt majd­nem négyszeres, a 2/16 telkeseknél több, mint kétszeres, és a többi nagyságcsoportban sem jelentéktelen. 3. Másrészt a birtokolt maradványföldek mennyisége a birtokosok rétegeződésének telekkategóriánkénti nagyság­csoportjait/e/ is bomlasztja. A három 1/16 telkes gazda közül egy, maradványföldejével együtt, már több mint 11 holdas birtokos, de a 2/16 telkesek közül háromnak, a 3/16 telkesek közül szintén három családfőnek — miután azok kevesebb maradványföldet birtokoltak — telek- és maradványföldjé­nek együttes nagyságterjedelme mégis kevesebb, mint a ki­emelt 1/16 telkesé. A 3/16 telkesek közül öt családfőnek pe­dig kisebb összföldbirtoka van, mint az egyik 2/16 telkesnek stb. Mindebből következik, hogy a maradványföldek nem te­lekaránylagos megoszlása sok ponton felborítja és megváltoz­tatja a parasztságnak csupán a telekföldek birtoklása alapján kialakult rétegeződését és abban egészen új nagyságcsoporto­kat képez. 8H 4. Végül, a strukturális elmozdulás tendenciáját megjelölen­dő, vessük össze egymással a családfőknek csak a telekföld, illetve a telek- és maradványföld birtoklásán alapuló rétege­ződésének képeit. A telekföldek szerinti rétegeződés képét az I., a telek- és maradványföldek szerintit pedig a II. számú kimutatás adja. I. II. A családfők A családfők telekföldjének nagyságcsoportjai holdakban száma telek- és maradék­földjeinek nagyság­csoportjai holdakban száma 2— 5 között 8 3— 4 között 1 6— 9 között 12 6—10 között 5 13—14 között 6 10—19 között 18 26—44 között 4 25—63 között 6 A két táblázat összevetéséből világosan kitűnik az elmoz­dulás fő tendenciája: a volt telekbirtokosok a birtokolt föld magasabb nagyságcsoportjaiba átlépve nem polarizálódtak, hanem a 10—19 holdas középső nagyságcsoport felé tömörül­tek. A másik típust a maradványföldek telekaránylagos meg­oszlásának módja képviseli. Ebben az esetben is megváltozik ugyan a parasztságnak csak a telekföldek birtoklása alapján kialakult struktúrája — magasabb nagyságcsoportok jönnek létre —, de ezek minden egyes telekkategóriában azokkal ará­nyosan növekednek. Ebben az esetben tehát a volt telekbirto­kosok új struktúrájának képén csak egyirányú megugrások mutatkoznak. A struktúraváltozásnak ezt a típusát figyelhet­tük meg Láziban. 89 A maradványföldek itt is alaposan felnö­velték a telekföldek birtoklása alapján kialakult nagyság­csoportokat. Az egész telkes gazda itt 33 osztályozott hold nagyságú telekföld tulajdonosa volt, ám a megváltandó ma­radványföldek terjedelmével együtt már 62,5 holdas, tekinté­lyes nagyságú földbirtok tulajdonosává vált. A volt fél telke­sek 16,5 holdas telekföldje ugyanilyen alapon 27,5—37,5 holdra, a volt negyed telkesek 8,25 holdja pedig 14,8—18,8 holdas tulajdonná tágult. Leegyszerűsítve e struktúraváltást, azt mondhatnánk: a 30 holdon felüli nagygazdának majd­nem kétszeresére növekedett a földtulajdona, a 16 holdas kö­zépbirtokosból nagygazda, a kisbirtokosból pedig közép­birtokos paraszt lett. Mindebből következik: a maradványföldek megozlásá­nak akár egyik, akár másik típusáról van is szó, mindkét eset­ben kétségtelen annak struktúrát módosító hatása. Félreér­tés volna azonban, ha ennek a hatásnak pozitív értelmet tu­166 lajdonítanánk és belőle a parasztság izmosodására vezető, egyirányú következtetéseket vonnánk le. Ne feledjük ugyan­is, hogy ezek a földek, mint egykori úrbéres földek a paraszt­ság birtokában voltak és végérvényesen csak az 1853. évi pá­tens intézkedett úgy, hogy tulajdonba vételükért a föld né­pének mégis súlyos megváltást kell fizetnie. Aza milliós nagy­ságrendű földterület, amely a forradalom őszi napjainak tör­vényjavaslata alapján ingyen juthatott volna sok százezer úr­béres paraszt tulajdonába, az abszolutizmus rendelkezései folytán csak terhes önmegváltás árán — és akkor is csak meg­csonkulva — került jogos birtokosai kezére. Ez a tehertétel pedig nem ritkán vált a paraszttömegek elszegényedésének forrásává, 90 és az addig ténylegesen birtokolt földterjedelem­nek — haa maradvány váltság földdel történt — redukálásá­hoz vezetett. A maradványföldek birtoknövelő-struktúrát ala­kító hatását csak ebben a relációban vizsgálhatjuk és csupán a volt telekföldek tulajdonához képest tekinthetjük olyan több­letnek, amelynek figyelmen kívül hagyása hamis képet nyúj­tana a struktúra bázisáról: a paraszti földtulajdon terjedel­méről. Sok tekintetben hasonló volt a helyzet az irtványok esetében is. 3. AZ IRTÁSFÖLDEK A) 1848 előtt A törvényes rendelkezések gyakorlati érvényességét a gaz­dasági fejlődés eredményei itt is keresztezték, csak éppen el­lentétes kiindulással, mint a maradványföldek esetében. Mi­ként a törvényes rendelkezések sohasem hagytak kétséget a maradványföldek úrbéres eredete és jellege felől, de ennek el­lenére egy részük akár jogilag, akár ténylegesen az évtizedek haladtával mégis allodiális földdé változott, azonképpen az irtások, amelyek eredendően mint nem úrbéres földek jöttek létre, a történeti fejlődés során jelentős részben mégis úrbé­res jelleget öltöttek, sőt az adó alapját képező telekföldek so­rába is beolvadtak. 91 A történeti irodalomból jól ismeretes, hogy az irtványok olyan földek voltak, amelyek „előbb fákkal, bokrokkal lévén benőve, a jobbágyok által a fák- és bokroktól megtisztíttattak s szántóföldek- vagy rétekké fordíttattak és ugyan részint a földesúr egyezésével, részint anélkül." 92 Irtásoknak nevezték — tágabb értelemben — azokat a terméketlen, szikes, mocsa­ras-lápos területeket is, amelyeket a jobbágyok ugyancsak fáradságos munkával tettek termékennyé. Mármost az a kö­rülmény, hogy az ilyen szorgalmi földek használata után a parasztok átmeneti kedvezményeket élveztek — e földek rend­szerint tized- és robotmentesek voltak, illetve csak egyszerű feudális pénzjáradékkal voltak megterhelve — és azokat a földesurak, a befektetett munka díjának megtérítése után, el­vehettek a jobbágytól, kidomborította e földeknek nem úr­béres, hanem allodiális bérleti jellegét. Már a XVIII. század második felétől tanúi lehetünk, főleg a fejlettebb Dunántú­lon, az irtványföldek földesúri visszaváltási hullámának, allo­dizálásának. 93 Másfelől viszont —• ellentendenciaként — az 1771. évi királyi rendelkezés, az adóalap növelése érdekében, a legalább 32 év óta úrbéri feltételek mellett bírt irtásokat automatikusan telekföldekké nyilvánította. 94 Ennek a gazda­sági fejlődést szentesítő rendelkezésnek következtében főként az északi, de részben a középső és déli vármegyékben is az irtásföldek telekföldekké alakultak át. A legtöbb irtásföld az új század fordulóján, de a rá következő évtizedek során is megmaradt parasztkézen, és ezen a tényen az egymást váltó újabb allodizálási hullámok sem változtattak lényegesen. Az irtások földesúri visszaváltását vagy egyszerű elvételét más­felől a számban állandóan gyarapodó jobbágynép újabb irtá­sai ellensúlyozták. Sőt, az 1836. évi rendelkezések a telekföld részét képező, illetve a létfenntartást egyedül biztosító irtá­sok esetében — ha az előbbiek 1807 előtt keletkeztek, az utóbbiak pedig engedély mellett történtek — már meg is vonta a földesúr visszaváltási jogát. 95 Mindebből látható, hogy a történeti fejlődés menetében az irtásföldek jogi elbírálása és tényleges birtoklása is differen­ciálódott. 1848-ra az irtások részben úrbéri jelleget nyerve

Next

/
Oldalképek
Tartalom