A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)
Sándor Pál: Adatok a parasztbirtok börténeti-statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében
Adatok a parasztbirtok történeti statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében A FELADAT IDŐSZERŰSÉGE Jelen tanulmányunk szervesen illeszkedik azon átfogó vizsgálódások sorába, melyeknek célja parasztságunk osztályszerkezetének forradalom utáni elmozdulásait a birtokviszonyok elemzése alapján bemutatni. Amikor ezt a programunkat évekkel ezelőtt kitűztük 1 , félreértések elkerülése végett hangsúlyoztuk: egyedül a birtokviszonyok vizsgálata nem elegendő a parasztság 1849 utáni anyagi helyzetének, társadalmi rétegződésének felméréséhez, mivel e széleskörű problematika a termelés, az értékesítés, a felhalmozás egymással szervesen összefüggő kérdéscsoportjainak beható vizsgálatát is megköveteli. Rámutattunk azonban arra is, hogy az ilyen természetű vizsgálódások alapvetését a birtokviszonyok elemzése és ismerete teszi lehetővé s mivel szakirodalmunk — bármily értékes új eredményeket tárt is fel e téren az utóbbi évek során 2 — még mindig nem oldotta meg az e vonatkozásban is rá háruló feladatokat, mert nem tisztázta azt a módszert, amelynek segítségével megvalósítható a helytörténeti kutatások lokális eredményeinek az országos kép egészével való szintézise, ma is (és valószínűleg még hosszú évekig) időszerű az 1849 utáni paraszti birtokviszonyok vizsgálatának előtérbe állítása. Ami az analízis és a szintézis (nemcsak pusztán módszertani, de tematikai és szemléleti) problematikáját illeti, határozott meggyőződésünk, hogy a kutatónak —ha nem akar elsietettáltalánosítások felé csúszni—ma még az olyannyira kevéssé ismert részletek feltárását kell közvetlen feladatának tekintenie. Az időben és térben körülhatárolt módszeres vizsgálatok — anélkül, hogy a kutató lemondana az egyetemesebb szemlélet, a történeti általánosítás magasabb igényéről, sőt, éppen azért, hogy ezt az igényét kielégítse — mindig meghozzák a kívánt eredményt: a részleteredmények általánosítható összegezését. Ennek a meggondolásunknak a jegyében kezdtünk hozzá a közelmúltban az 1849 utáni parasztbirtok történeti statisztikai vizsgálataihoz, egy-egy előtanulmányban próbálva tisztázni: milyen nagyságtipusu parasztbirtokokkal találkozunk az egyes megyékben 1849 után, tehát abban a kritikus periódusban, amelyből megbízható és áttekintő ismereteink a mai napig sincsenek. A parasztbirtok fogalmát, mint a vizsgálatok e kezdő fázisában hangsúlyoztuk, egyelőre megszorítással használtuk: csupán az egykori telekföldek, maradvány- és irtásföldek számára tartottuk fenn. Eddig három dunántúli — Vas 3 , Mosón 4 és Győr 5 — megyében végeztük el a fent jelzett vizsgálatokat, máris közelebb jutván az újonnan feltárt részeredmények szabályos képsorba foglalható összegezésének céljához. Az eddigi részletkutatások során feltárt eredmények új kép perspektíváját vetítik előre: a fehér foltok helyén immár kezdenek kirajzolódni mind a Vas, mind a Mosón, mind pedig a Győr megyei parasztbirtok specialitásai. Vasban az őrségi és a szlovén vidéki nagy terjedelmű parasztbirtokok, amelyek kétszeresen-háromszorosan is felülmúlták a megye többi tájain megfigyelt parasztbirtokok szokványos nagyságát, egy megyén belül is éles nagyságkülönbséget vonva azonos névleges értékű, de különböző tájékú parasztbirtokok között; Mosonban a nagy földü paraszt- és zsellérgazda típusai, amelyek elsősorban a középső sík falvaiban voltak jellemzőek és a mosoni parasztbirtoknak az országos fejlődés rendszerében megyei keretekben is különleges helyet juttattak; a Mosonnal szomszédos Győrben pedig az alacsony névleges és abszolút értékű telkek, a kis és részben törpe telkes gazdák túlsúlya, mégpedig leginkább a megye erdőkkel-szőlőkkel tarkított dombvidékén és a szigetközi síkon. Három dunántúli megyéről volt tehát szó eddigi vizsgálataink során; közülük az elsőben jellegzetes tájegységekre lokalizáltan, a másodikban megyei keretekig tágítottan sajátságos nagyságtípusú paraszt-, illetve zsellérbirtokok rendszerét figyelhettük meg 1849 után, míg a harmadikban az előbbi kettő egyikéhez sem hasonlítható, sőt éppen az ottaniakkal ellentétes nagyságtípus: a kis- és törpetelkek túlsúlya vált szembetűnővé. Jelen tanulmányunkban — további felderítő lmunkat kísérelve meg az 1849 utáni parasztbirtok történeti statisztikai vizsgálatának ma még kétségtelenül homályos útján — a parasztbirtok Veszprém megyei nagyságtípusait próbáltuk részletvizsgálatok útján felmérni és rendszerbe foglalni. Úgy véljük, hogy ezzel az újabb kísérletünkkel is elősegítjük a ma még nagyonis távoli végcél megközelítését: az 1849 utáni parasztbirtok először tájegységenkénti, majd országrészenkénti s végül — amennyire a források egyáltalán megengedik — országos szintű történeti statisztikai felmérésének jövőbeni nagy feladatát. 153
