A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Molnár László: A herendi porcelángyár művészeti törekvései 1825 és 1850 között

ba felkeltették volna. Akár egyik vagy másik probléma oldaláról vizsgáljuk a tényeket, azok éppen a művészeti vonatkozású értékek és eredmények megállapítását nehezítik meg a gyár működésének első negyed századában, amelyet a stílusformák keresése korszakának is nevezhetünk. A reformkorban hazai iparművészetünk alapvető változás korát éli. Az egyre idejét múló, céhes művészet mellett születőben van az új manufakturális és gyári iparművészet, amely nem a „mester" művészi ambícióinak kifejezője, hanem egy olyan vállalkozásé, ahol a mesterek vagy ha tetszik, művészi felkészültségű szakmunkások és művészek tervezői irányításán és együttműködésén alapuló munkamegosztás során jönnek létre a tárgyak. így alakult volna ez Herenden is, ha a korabeli hazai művészeti életet olyan művészek is képviselik, mint: Kandier, Höroldt, Cifflé, Niedermayer, hogy csak néhányat ragadjunk ki a XVIII. sz. nagy művészei közül. Ezek felkészültségükkel a porcelánművészetben eredeti alkotások létrehozói lehettek. Ez az önálló művészetet teremtő alkotói feltétel Herenden abban az időben nem jöhetett létre. Jelesebb külföldi szobrászok, festők és modellkészítők letelepedésének anyagi feltételeit Fischer nem tudta biztosítani. Egyetlen lehetőség mutatkozott számára, amire már korábban utaltunk, hogy a társadalmi kompromisszumnak megfelelően, a porcelánművészetben is kompromisszumot hozzon létre. Olyan szükségszerű megegyezés volt ez, amely elsősorban a hazai feudális jellegű uralkodó rétegek igényéből fakadt és ugyanakkor a gyár gazdasági érdekeit is szolgálta. Jelentette ez konkrétan a XVIII. századi német nyelvterület társadalmainak a porcelánművészet terén elért eredményei betelepítését a XIX. sz. közepének magyarországi társadalmi és művészeti viszonyai közé. Ezek az elvek, mint művészeti koncepció jutnak kifejezésre a herendi porcelánban. Vizsgálódás tárgyává tehetjük ezután a „másolás" vagy az „utánzás" problémáját. Alapvető kérdések ezek, amelyekre a kutatás jelen állása szerint csak részben vállalkozhatunk. Szükséges ehhez a maga teljességében ismerni az időszak gyári festőit, edénykészítőit akiknek munkája nyomán a herendi porcelánok létrejöttek. Ezideig alig ismerünk néhányat a dolgozók közül, és még kevesebbet, akiknek pontos munkakörét is tudjuk. Egyik legkorábbi adat Hoffmann Antal gyári festőre vonatkozóan 1847-ből származik, amikor a festesz megszökik Herendről. A helytartó Tanács és Veszprém megye közgyűlése is foglalkozik Fischer panaszával, akit erősen érinthetett festőjének távozása.

20 Az iratokból nem derül ki az illegális távozás oka. Jelentős az a megjegyzés, amely szerint a nevezett felső Oberchodau-val állt kapcsolatban, ahol abban az időben porcelángyár működött,

21 és Hoffmann oda távozott. Herenden való megjelenésének idejét pontosan nem ismerjük, de neve minden kétséget kizáróan azonos a schlagenwaldi gyár Anton Hoffman nevű „Buntmaler"-jével, aki ott 1835—36 között dolgozott és az 1835. szeptember havi fizetési jegyzék szerint havi 24 Gulden bért kapott.

22 Ebben az esetben egyetlen adatot is elegendőnek tartunk ahhoz, hogy a gyár festőinek és más szakképzett munkásainak bevándorlási irányát figyelemmel kísérhessük. A fajansz és porcelángyárak dolgozóinak vándorlása a XVIII. századtól kezdődően közel kétszáz esztendőn keresztül általánosan elterjedt gyakorlat Európában, ami a XIX. sz. első felében a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődési viszonyai között még nagyobb méretűvé vált országon belül és országok között is. Következésképpen Fischer üzeme sem vonhatta ki ez alól magát, annál is inkább nem, mert hazai viszonyaink között gyakorlott porcelánkészítők és festők nem voltak, így a külföldiek munkájára kellett támaszkodnia. A porcelán manufaktúrák termékeinek másolása, különféle módosításokkal való újragyártása széles körben elterjedt már a XVIII. sz. második felében, a franciaországi és német területek kisebb üzemeiben. Edényeik díszítésének formája elsősorban a meisseni csokrokat, fondmegoldásokat idézi. Figyelmet érdemlő jelenség, hogy az egyes manufaktúrák, már a XVIII. sz. folyamán nemcsak díszítményeket, edénytípusokat vesznek át, hanem még a meisseni gyár két keresztbefektetett kardból álló ismert jegyét is, illetve annak megtévesztést célzó változatait használják porcelánjaikon.

23 A meisseni, bécsi, sèvresi gyárak korábbi étkészlet darabjainak másolása, illetve ilyen készletek törött darabjainak ismételt elkészítése mint feladat nem foglalkoztathat egy gyárat. Célkitűzése lehet egy részlegnek vagy néhány dolgozónak. A másolás műfajában létrejöhetnek egyrészt teljesen azonos példányok, másrészt valóban értéket képviselő darabok, mint ahogyan az Herenden is előfordult. Azonban félre kell tenni minden romantikus elképzelést az ilyen jellegű termelési berendezésekre vonatkozóan, nevezetesen arra, hogy a Herendi Porcelángyár valaha is ebből tartotta volna fel magát. A valóságban ez sohasem történt meg. A gyár működésének egyértelmű misztifikálása szorosan összefüggött a XIX. századi és későbbi uralkodó társadalmi és művészeti viszonyokkal. A herendi porcelánok propagandáját szolgálták az ilyen jellegű főúri megrendelések, amelyeken keresztül a megrendelő családja — tradícióihoz híven — kizárólagosságot kifejező vagy más főúri nevet viselő díszítménnyel ellátott edényekhez és porcelántárgyakhoz jutott. Mindez, már az első évtizedektől kezdődően alakította, formálta a herendi stílust. A terjedelmes jegyzék, amely elsősorban a főúri igények kielégítésére való törekvést tükrözi, azokat a tárgyakat is bemutatja, amelyek már egyszerűbbek, a polgári igényekre készültek, elsősorban díszítésükben. Az olcsóbb használati edények, készletek, különböző tárgyak százszámra fordulnak elő a legkülönfélébb díszítményekkel, amelyek végsősoron meghatározták a termékek kereskedelmi értékét. Az egyszerűbb díszítmények eredetére és milyenségére vonatkozóan kevesebb utalás fordul elő, így csak következtethetünk azok származására. Többnyire a meisseni csokrok változataival és virágokkal festették meg azokat is, kevésbé aprólékosan, aranyozás nélkül. Mindezeket figyelembe véve mégsem beszélhetünk ezekben az évtizedekben tömegtermelésről a herendi üzemben, inkább a több manuális munkát igénylő kisebb sorozatok előállítására rendezkedett be a tulajdonos és egyben mecénás Fischer Móricz. Összefoglalva a szűkebb értelemben vett művészeti problémákat és eredményeket, a leltárjegyzék alapján megállapíthatjuk, hogy jelentős értéket képviselő porcelán formák és díszítmények voltak a gyár birtokában már a szabadságharc idején. A gazdag változatú meisseni csokor minta szinte valamennyi típusa előfordult a tárgyakon, de a kínai és japán eredetű minták is megtalálhatók. Általános gyakorlat az európai porcelángyárak történetében a XIX. században a korábbi tárgyak másolása vagy felújítása. A század újabb iparművészeti törekvései, amelyek porcelánban valósultak meg, többnyire kevesebb sikerrel jártak és megközelítőleg sem érték el a rokokó művészet magas színvonalát és népszerűségét. Herend ekkor kapcsolódik be termelésével az igények kielégítésébe, tehát szükségszerűen követnie kellett ebben a gyakorlatban is az európai manufaktúrákat, mert csak így volt lehetséges számára az egyetemes európai porcelánművészet irányvonalában való tevékenykedés. A szabadságharc előtti esztendőkben készíti utánzatait, amelyekben már sajátos stílus kialakulásának első nyomai is felfedezhetők. Az elmúlt közel másfélszáz esztendő alatt a herendi porcelánművészet haladási iránya emelkedést mutat mindazon időszakokban, amikor az első évtizedekben kialakult művészeti kompromisszumot tükröző késő rokokó stílust újítják fel az edényekben és a dísztárgyakban.

24 Molnár László 121