A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Sonkoly István: Kisfaludy Sándor és Károly megzenésített versei

2. MEGZENÉSÍTETT KISFALUDY KAROLY VERSEK A reformkori költészet egyik jelentős képviselője Kisfaludy Károly, aki 16 évvel fiatalabb volt Sándor bátyjánál. Mindketten sokoldalú művészek, de míg Sándor hegedülgetett, sőt komponált is, az alig 42 éves korában elhunyt Károly fuvolázott, festegetett a műkedvelő kísérletezést meghaladó készültséggel. A korabeli társadalom dédelgetett nagyhatású íróját tisztelhetjük benne, akinek termékeny munkássága elismerésre késztetheti a mai olvasót is, hiszen 1819-ben s a rákövetkező évben 7 drámája került színre. Miután elő- és utójáték, közzene nélkül alig képzelhetünk el e korban sem prózai színielőadást,figyelmünket felkelti a zeneibekeretezésük. Sajnos megbízható adatokban nem bővelkedünk erre vonatkozóan. Ha eredeti zenekari mű nem is, legalábbis régebbi, jól ismert, esetleg nyugati opera nyitánya, vagy más részletek átiratai illeszkedtek a jelenetek elé és közé. így pl. a Katona József által oly szigorúan, de helyesen megbírált lika

1 budai előadásán, 1834-ben Arnold György szabadkai zeneszerző zenés betéteit és nótáit játszották.

8 A Csalódások eperjesi bemutatójának bevezető muzsikájában felcsendült Eötvös József fuvolaszólója is.

9 A kísérő zenéken kívül tudunk egész estét betöltő zenés darabról is. Az 1820-ban színre került Kemény Simon nem is egyféle zenéhez kapcsolódott. Az első igazi magyar opera, a Béla futása szerzője, Ruzitska József katonakarmesternek ehhez írt daljátékát a kolozsvári színtársulat vitte sikerre 1822-ben. Még Arnold Györgyöt is vonzotta a színpad, akinek Kemény Simonja több városban, így 1825-ben Budán, 1834-ben Kolozsvárott és másutt is színre került. Langer Viktor, a Zenelap egyik szerkesztője fiatal éveiben, lipcsei tanulmányai idején nyitánnyal emlékezett Iréné drámájára, mely ugyanott előadásra is került 1863 május 3-án. Langer jónevű szerző lett, akinek Lipcsében előadott nyitányáról örömmel számolt be a Zenészeti Lapok is.

10 Később Ögyek álnévvel jelzett műdalai terjedtek el az országban. Kisfaludy egyik verse, a Mátyás deák, bekerült még a Párizsban megtelepedett kitűnő zongoraművész, Bertha Sándor Mathias Corvin с operájába is,

11 mely bár sem a párizsi, sem a pesti bemutatón nem ért el nagy sikert, mégis hozzátartozik a magyar dalmű fejlődéséhez. Újabb kutatások felszínre hozhatnak még adalékokat a Tatárok, Kérők s más drámai előadásainak kísérő zenéjére vonatkozólag. Mert bevezető zene, közbeiktatott kis népies műdal, népdal, tréfás duett, közjáték hozzátartozott a színmű hatásának fokozásához. A közönség is vágyódott kis muzsika után, kívánta azt, még ha a zene nem is a legtisztább forrásból eredt. A kérők iránti érdeklődés máig sem lankadt. A vígjátékból vigopera librettót kreált Kóczián Katalin, aki költői szabadsággal alakított szövegkönyvében bővítette a cselekményt bonyodalmakkal, uj alak beállításával. A pandúrok elől elrejtőző pataki diák, Gyuri a fiatal, rebellis, felvidéki magyar típusa A librettót a rádió egyik karnagya, Polgár Tibor zenésítette meg. Operája a korabeli városi muzsika, a verbunkos hangvételét követi, s zenéje ügyesen keveri a burleszkszerű, bohózatba illő hangfestő részleteket. Kiemelkedik a dalműből az első felvonás kezdeti férfiduett, Mali dala a II. felvonásból, s a kérők táncprodukciója, melyek inkább a falusi nép-, zenére emlékeztetnek. A kritika szerint nem mint opera, hanem „mint daljáték" számíthat sikerre. A Kisfaludy versek zenéjének első fecskéi Tsukly Mihály és Winkhler Károly Angyal dallamaiban jelentkeztek. Egyikük sem amatőr zenész, ami ebben a korban ritkaság, hiszen még később is akadt nem egy olyan zeneszerző, így a tehetséges Simonffy Kálmán, akinek más (Szénfy) harmonizálta dalait. Ha ők nem is 3. Kisfaludy Károly—Mátray Gábor: Tűnő életkorom (1824). 3. Károly Kisfaludy—Gábor Mátray: „Tűnő életkorom" (Wenn die Jahre vergehen), 1824. (l'année 1933) 3. Károly Kisfaludy—Gábor Mátray: Tűnő életkorom (Ma vie fuyante, 1924). 3 . Карой Кишфалуди

—Габор Матраи: «Жизнь проходящая» (1824). 106