A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Oroszlán Zoltán: A kilencvenéves Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat

tant, mint különösképpen természettudományi stúdiumot elhagyta nevéből és fölvette az „Országos Magyar Régészeti Társulat" nevet. De ez sem maradt sokáig érvényben. 1928-ban, hogy éreztesse a két tudományágnak teljesen egyforma érvényesülését a társulat életében, felvette az „Országos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat" elnevezést. Ennek gyakorlati érvényesülését azzal mutatta ki, hogy Gerevich Tibort másodelnökké választotta. Elsőtitkár Oroszlán Zoltán lett. A társulat szinte elölről kezdhette munkáját. A taggyűjtést újból megkezdhettük, hogy felolvasó üléseink látogatottságát az előbbi korszakéhoz hasonlóan mi is biztosíthassuk. A társulat teljesen vagyontalan lett és fennállását elsősorban a kultuszminisztérium állandó, de évről-évre különböző mértékű segélyére kellett alapoznunk. Számíthattunk azután a Főváros Tanácsának évről-évre juttatott támogatására és egyes közületek, sőt magánosok szíves támogatására is. Nagy gondot okozott az Archaeológiai Értesítő előállításához szükséges hozzájárulás előteremtése is. Az Akadémia, mely az Archaeológiai Értesítő kiadásáról gondoskodott, időről-időre megkérte a hozzájárulást és ilyenkor gondban főtt a vezetőség feje, míg végre valahonnan előteremtettük a szükséges összeget. Igaz az is, hogy az Akadémia jótékonyan néha elfeledkezett az összeg behajtásáról, de maga is szegény lévén, nem egyszer szigorúan bekövetelte az összeget. Mégis ilyen szűkös viszonyok mellett is kiadott a társulat két évkönyvet, az egyik Kuzsinszky Bálint hatvan éves jubileumának megünneplésére szólt, és 1941-ben jutalomérmeket alapított kiváló tudósok munkásságának elismerésére és fiatal régészek és művészettörténészek buzdítására. Fő feladatunknak a ránk jutott örökség csorbítatlan megőrzését tartottuk: a régészet és művészettörténet kérdései iránti érdeklődést felolvasó üléseink, az Archaeológiai Értesítő, valamint tudományos célul kirándulásaink útján fenntartani, sőt erősíteni. A társulat célját a változott körülmények között alkotott új alapszabályban határozta meg. Az ős-történelem, a klasszika archaeológia, a keresztény és keleti régészet, a művészettörténet művelése különös tekintettel a magyarországi emlékekre. E célok elérésére eszközeink a régiek maradtak, sőt tökéletesíteni igyekeztünk azokat. Működésünkben igyekeztünk rendet teremteni. Üléseinket lehetőleg a hónapok azonos napjain tartottuk és azokon lehetőleg minden alkalommal egy régész és egy művészettörténész tartott előadást, hogy így a két szak iránt érdeklődő tagtársaink részvételét állandóan tudjuk biztosítani. Bizony kezdetben alig húszan ültük körül a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósági termének zöld asztalát és a bemutatott tárgyak és fényképek kézről-kézre jártak. Megnehezítette munkánkat az is, hogy nem volt állandó üléstermünk. A Magyar Nemzeti Múzeum mellett a Magyar Tudományos Akadémián, majd a Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, később az Iparművészeti Múzeumban tartottuk felolvasó üléseinket. És lassanként felébresztettük a közönség érdeklődését, nem volt ritka a száz főnyi, sőt annál nagyobb hallgatóság sem. Felolvasó üléseinket kirándulásokkal váltogattuk, sőt vándorgyűléseket is rendeztünk. Ezek közül emlékezetes az 1923-ban Visegrádra rendezett kirándulásunk, melyen közel kétszázan vettek részt. De sikerült volt a Néprajzi Társulattal közösen rendezett 1926. évi kecskeméti vándorgyűlésünk is, ahol a magángyűjteményeket illetően fontos miniszteriális bejelentés is történt. Ezekben az években jobban kiépültek külföldi kapcsolataink is. Alig múlt el év, hogy neves külföldi szakember ne tartott volna előadást nálunk. Nem egyet közülük társulatunk külföldi levelező vagy tiszteleti tagjává is választottuk. 1929-ben nagysikerű ünnepi közgyűlésen ünnepeltük meg a társulat fennállásának félévszázados jubileumát. A társulat e korszakának sikeres munkáját elősegítette az, hogy a régészet és művészettörténet területén aránylag csekély volt publikálási lehetőségünk. Az Archaeológiai Értesítő mellett, mely természetesen nyitva állott mind a művészettörténészek, mind a régészek számára, aránylag csekély számú folyóiratunk és évkönyvünk volt dolgozataink elhelyezésére. A szerzők tehát siettek tudományos eredményeiket legalább társulatunk felolvasó asztalánál publikálni. Ezért felolvasó üléseink sohasem szűkölködtek előadókban, sőt néha gondot okozott a jelentkezőknek megfelelő beosztása és a mindenkit érdeklő problémáknak keverése az inkább szakembereket érdeklő előadásokkal. Ez nagyon kedvező vonása társulatunk e korszakbeli működésének, ahol mindenki megtalálta a számára érdekes és meghallgatni érdemes tárgyat. Tagságunkat elsősorban a működő régészek és művészettörténészek alkották, akik csaknem mindnyájan tagjaink voltak. Tagja volt sok műgyűjtő is, akik időről-időre megjelentek üléseinken sok egyetemi hallgatóval együtt, akik ezeket az alkalmakat is felhasználták tanulásra, ismeretszerzésre. Felolvasó üléseinket rendszerint társas vacsorák követték, ahol a hallottak fölött tovább folytatódtak a megbeszélések, nem egyszer a viták. 1944. március 19-én a németek megszállták hazánkat. 20-ára ülésünk volt kitűzve, ezen azonban már sem a vezetőség, sem a tagság nem jelent meg. A társulat működése 1945 május haváig szünetelt, de ebben a hónapban már összegyűltünk, hogy megemlékezzünk halottainkról. Ezután a megszokott keretben folyt társulatunk élete 1949-ig, mely évvel lezártnak vehetjük társulatunk második korszakát. Ebben, ha bizonyos mértékben megszűkített keretben, de az első korszakhoz méltóan folytattuk működésünket. Ekkor a vezetőség lemondott és új vezetőségnek adta át a helyét. Elnök Molnár Erik, majd Fülep Lajos lett. 1951-ben a társulathoz csatoltatott a feloszlatott Numizmatikai Társulat minden vagyonával együtt. Új alapszabály jelölte ki újból a társulat működésének területét és neve is megváltozott. „Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat''-ra. Az összeházasítás nem volt szerencsés gondolat. Az érmészek, mint a társulatnak bizonyos autonómiával felruházott szakosztálya elsősorban a gyűjtők érdekeit kívánta ezután is szolgálni bizonyos fokú tudományos működés mellett, míg a társulat régi törzse megmaradt az évtizedeken át követett tudományos irányvonal mellett. 71