A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Tóth Sándor: Adalékok a veszprémi Vár-alja telektörténetéhez

Adalékok a veszprémi váralja telektörténetéhez Középkori városaink településtörténetének vizsgálatánál igen lényeges szempontként kell figyelembe vennünk azt, hogy a különböző időszakokban hogyan alakult a város beépítettsége, a házak, telkek tulajdonviszonyai. Az előbbi régészeti és falkutatással is meghatározható, az utóbbi esetben azonban csaknem kizárólag írott forrásokra támaszkodhatunk. Minthogy középkori adójegyzékek, telekösszeírások tudomásom szerint Sopron kivételével az ország mai területén sehol sem maradtak fenn, e tekintetben kénytelenek vagyunk megelégedni azokkal a szórványos okleveles adatokkal, amelyek különböző jogügyletek kapcsán az egyes házak, telkek helyzetét, azok tulajdonosainak nevét rögzítik. És mivel jelenleg, úgy látszik, ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a város egykori társadalmának struktúrájáról, ennek változásairól, és a városképpel való összefüggéseiről — bármily nagy hiányokkal is — valamiféle képet alkothassunk, érdemes ezeket az — önmagukban sokszor jelentéktelen — adatokat minden egyes esetben körültekintően értékelnünk, különösen, ha fennáll az a lehetőség, hogy a bennük szereplő objektumokat a városi mai térképére tudjuk vetíteni. Az azonosítást esetenként segíti, hogy a középkori jogügyleteket — különösen egyházi intézmények esetében — a XVIII. században gyakran felújították; az ezzel kapcsolatos adatok összekötő láncszemként alkalmazhatók a középkori és mai állapot közötti szakadék áthidalásánál. Egy ilyen példát szeretnék itt ismertetni, azzal, hogy az adatok tágabb összefüggésben való értékelését a további anyag felkutatása és gondos feldolgozása teheti majd lehetővé.

1 1471-ben a veszprémi káptalan birtokot cserélt Újfalusi András felsőörsi préposttal, akinek csopaki telkéért, tized- és kilencedjövedelméért két veszprémi telket, 14 hold balácai szántót, egy kádártai rétet és 14 arany forintot adott cserébe.

2 A veszprémi telkek a vár sziklája alatt nyugat felé

3 feküdtek; északi szomszédjuk a székesegyház Szt. László-oltárának háza volt, nyugat felé pedig út,

4 majd a Szt. Affra-oltár háza következett. Az oklevél — érthető módon — nem emlékezik meg a telkek keleti szomszédjáról, viszont feltűnő, hogy a déli szomszédság sem kerül említésre. Figyelemre méltó az is, ahogyan a káptalan a cserét indokolja: a telkeket állandó lakóhelyül adja, mert nem tartja méltónak, hogy a testületébe tartozó felsőörsi prépostnak ne legyen szilárd és meghatározott ház a birtokában.

5 Minthogy a prépostnak ekkor már régóta volt Felsőörsön kúriája,

6 a káptalannak ezt a megállapítását csak úgy értelmezhetjük, hogy az állandó veszprémi lakóhely hiányát tartotta méltatlannak a prépostra nézve. Ebből talán nem túlzott merészség arra következtetni, hogy a káptalan a középkor végén igyekezett elérni, hogy minden tagjának — függetlenül attól, hogy állandó rezidenciája vidéken volt-e, vagy sem — legyen Veszprémben is saját háza, ahol ottani tartózkodása idején megszállhat. Minthogy a káptalan létszáma ekkor 36 fő,

7 kb. ugyanannyi kanonoki házzal kell számolnunk ez idő tájt Veszprém káptalani negyedeiben. Az 1471-es csereingatlanok további középkori sorsára vonatkozólag nem ismerek adatokat.

8 Később azonban a csere feledésbe merült, és csak a XVIII. század második felében tett a felsőörsi prépost kísérletet arra, hogy a szerződésben foglalt jogait ismét elismertesse. Az 1779-ben megindult per kapcsán Subies Ferenc kúriai jegyző helyszíni szemlét tartott az érdekeltek társaságában, a telkek fekvésének és az akkori tulajdonviszonyoknak a rögzítése végett.

9 Subies lényegében meghatározta azt a területet, ahol a középkori telkek elhelyezkedhettek, és meghatározása alapjában véve ma is helytállónak ítélhető. Mindenekelőtt vessünk egy pillantást Veszprém mai térképére. A Vár nyugati oldalán, a hegy lábánál, a Jókai u. páros számú házsora húzódik végig, amely dél felé a Szik lay János utcában folytatódva a Vörös Hadsereg térbe torkollik, észak felé pedig, éppen a Várhegy végénél, a 46. sz. ház után a Patak tér torkolata szakítja meg (1—2. kép). A Sziklay János utcai szakasz jelentős része ma is beépítetlen, egyébként azonban a házsor összefüggő.

10 Az 1471-es oklevél helyrajzi adatai alapján a cseretelkek csak e házsor valamely pontjára rögzíthetők. Subies a telkek lokalizálásánál két döntő tényezőt vett figyelembe: 1. a káptalani területet dél felől a Nep. Szt. János-szobor határolta, amelyet a megjelent kanonokok előadása szerint 1749-ben a káptalani és püspöki territórium közötti határjelként állítottak;

11 2. bár a Várhegy ettől délre, a püspöki területen is sziklás, e sziklák sem magasságuk, sem kiemelkedésük szempontjából nem mérhetők a hegy északi végén kiugró sziklákhoz, az itt álló épületek telkei pedig csupán 10—16 lépés szélességitek, és, úgy látszik, e formájukban is csak a hegy lábának visszavágásával, újabban alakították őket 269