A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Sági Károly: A Balaton vízállástendenciái 1863-ig a történeti és kartográfiai adatok tükrében

szint fölé. Ezt az egyenletes vízszint-tendenciát az éghajlati adottságok mellett a tó természetes lefolyása, a Sió biztosította. A Sió völgyében id. Lóczy Lajos meg is találta a Balaton mezolitikus tőzegrétegeinek megfelelő tőzegszinteket (LÓCZY 1913, p. 475). Bár a tó természetes lefolyása megvolt, és működött, Aurelius Victor mégis arról ír (Caes. 40. 10), hogy Galerius császár csatornával kötötte össze a Balatont és a Dunát. Ez az állítólagos római csatorna sokat foglalkoztatta a kutatást. A kérdést más helyen (SÁGI 1968) részletesen összefoglaltuk, rámutatva, hogy Kuzsinszky Bálint által feltételezett római zsilip (KUZSINSZKY 1920, p. 1—2) Siófok törökkori erődjének maradványa volt. A császárkori Balaton viszonylag alacsony szintje nem indokolta az említett galeriusi csatornázási műveletet. A tó vízállása a természetes lefolyás zavartalan működését is feltételezi a kedvező éghajlati viszonyokkal egyetemben. A római történetíró feljegyzése valószínű azokra a vízrendezési munkálatokra vonatkoztatható, amit az úthálózat zavartalansága érdekében a Mezőföld területén hajtottak végre. Erről ugyancsak beszélhettünk már (SÁGI 1968). Simonyi Dezső feltételezi, hogy a Sió-csatorna elhanyagolása következtében a népvándorláskorban, és azt követően a Balaton vízszintjének egyre emelkedő a tendenciája. Ez az időszak szerinte (SIMONYI 1962, p. 25) a Kisbalaton, a Tapolcaiöböl és a Nagyberek keletkezési kora. Ezzel kapcsolatban ellenérveinket más helyen felsoroltuk már (SÁGI 1968), most a Balaton népvándorláskori és kora-árpádkori vízállásait szeretnénk összefoglalni a rendelkezésünkre álló adatok tükrében. A Balaton népvándorláskori vízállásának tisztázásához az említett fenékpusztai, víz által később abradált partterület mondanivalója adja az első támpontot. Lipp Vilmos 1883-ban ásatni kezdett az akkori víz partján és a víztől két lépésnyire, három ásónyom mélységben északdéli tájolású csontvázakat talált. A mellékletek alapján későnépvándorláskori volt a két talált sír (LIPP 1886, p. 138), amelyeknek mélységét kb. 90 cm-re becsülhetjük a leírás alapján. Lipp Vilmos több népvándorláskori tárgyat is gyűjtött részben a vízből, részben a part iszapjából, melyeket a szombathelyi múzeumnak ajándékozott (GYÖRFFY 1903, p. 64—65). KUZSINSZKY felsorolásából (1920, p. 49) és a Balatoni Múzeum leltárkönyvei (BAKAY—KALICZ—SÁGI 1966, p. 88) alapján ismerjük azt az anyagot, amit Csák Árpád szerzett meg innét gyűjteménye számára. Fenti anyag alapján olyan temetőt mosott itt el a Balaton vize, amit a VI. századtól a IX. századig használtak. A népvándorláskori temetők szokott sírmélységét és a lelőhely említett 107,2 m A. f. magasságát figyelembe véve, túl magas, mainál nagyobb balatoni vízállásra nem gondolhatunk. Ez derül ki a rendelkezésünkre álló egyéb adatokból is. Moór Elemér 460 táján „nagy szárazsági korszakot" tételez fel és ezzel magyarázza a kor népmozgalmait (MOÓR 1963, p. 121). A vörsi langobard temető 32. számú sírjának (SÁGI 1964, p. 385) fenékmélységét 106,7 m A. f. magasságban találtuk (BENDEFY 1963). A 395 cm mély sír fenekén a mai viszonyok mellett olyan nedves homokot észleltünk, amiből facsarni lehetett a vizet. A temető használata idején közvetlen szomszédságban volt még a Balaton vize, ami napjainkban kb. 3 km távolságra húzódott vissza. A korai Árpádkor balatoni vízállásával kapcsolatban igen lényeges adatot köszönhetünk Kralovánszky Alánnak, aki a Fonyódbélatelepi ásatásánál 103,4 m A. f. magasságú3. A vörsi Máriaasszony-sziget rétegvonalas térképe (az, eredeti nyomán rajzolta Papp Imréné és Árpás Károly) 3. Schichtenlinien-Karte von Máriaasszony-sziget nächst Vörs 3. Contour map of Máriaasszony-sziget at Vörs 3. Топографическая карта вёршекого озера Мариаассонь 444